Alakul a kóserjobb egység: Le Penék a francia választás után átmehetnek Orbánék készülő EP-frakciójába

Alakul a kóserjobb egység: Le Penék a francia választás után átmehetnek Orbánék készülő EP-frakciójába

A francia Nemzeti Tömörülés (RN) előrehaladott egyeztetéseket folytat más európai "szélsőjobboldali" csoportokkal arról, hogy vele együtt csatlakozzanak a frakcióhoz, amit Orbán Viktor és két másik közép-európai párt vezetője hozott létre, írja a Bloomberg. A lap szerint az RN eddigi európai parlamenti frakciója, az Identitás és Demokrácia (ID) a francia nemzetgyűlési választások július 7-i második fordulója után találkozna, hogy egyeztessen a csoport jövőjéről.

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke múlt vasárnap jelentette be, hogy új frakciót hoznak létre Patrióták Európáért néven. Azóta a portugál Chega („Elég”) jelezte, hogy belépne, ami az FPÖ-hoz hasonlóan eddig az ID tagja volt. A Patrióták Európáért július 8-án tartaná az alakuló ülését – épp egy nappal a francia választások második fordulója után.

A Bloomberg szerint amikor egy keddi rádióinterjúban az Orbánékkal kötött szövetség lehetőségéről kérdezték Marine Le Pent, az RN elnöke azt válaszolta, hogy a választások után megvizsgálják a lehetőségeiket.

A lap forrásai arról beszéltek: az ID feloszlatását részben az indokolná, hogy így jobban eltávolodhatnának a csoportból egyébként még a júniusi európai parlamenti választások előtt kizárt Alternatíva Németországnak (AfD) nevű "szélsőjobboldali" párttól, aminek a listavezetője több botrányba keveredett. (A frakció egyébként is elég elszigetelt az EP-n belül, szinte teljesen kihagyják a fontosabb európai parlamenti helyekből. Például az euroszkeptikus ECR-rel és a kisebb Baloldallal szemben alelnöke sincs, egy-egy jogszabály parlamenti felelősének, azaz jelentéstevőjének is csak ritkán nevezik ki a tagjait.)

A lap forrásai szerint az RN mellett az olasz Liga is érdeklődik, hogy belépjen a Patrióták Európáért tagjai közé, Le Pen döntése a francia választások eredményétől függ, és ha Orbánékkal tartanak, sokan követhetik. A francia párté a teljes EP legnagyobb, harmincfős küldöttsége.

Hírdetés

Orbán az állami tévének adott, hétfő este sugárzott interjúban azt fejtegette: hamarosan a harmadik, majd a második legnagyobb frakciót hozzák létre az Európai Parlamentben. „Túl fogunk nőni hamarosan mindenkit”, és erről „egy elég részletes akciótervvel is rendelkezünk”.

A magyar miniszterelnök úgy vélte, hogy hamarosan olaszok is csatlakoznak, néhány nap múlva pedig sokan meg fognak majd lepődni, „majd látni fogja a csatlakozók névsorából, hogy kikkel sikerült már megállapodni előre”.

Korábban a Politico írt arról a Domani nevű olasz lapra hivatkozva, hogy az RN megegyezhetett a régóta Orbán-rajongó Matteo Salvini olasz Ligájával: elhagyják az ID-t.

A hol új frakciót, hol a korábbi csoportjához visszatérést tervező AfD társelnöke, Alice Weidel arra célzott, hogy az RN a patriótáknál köthet ki, és akkor az AfD újrakezdhetné az együttműködést a többi ID-ssel.

Az ID az eredeti tervek szerint július 3-án tartaná az alakuló ülését, de a Népszava brüsszeli tudósítója szerint ez eltűnt az EP naptárából, aznapra valóban nem látszik találkozó. A frakcióknak július 4-ig kell megalakulniuk, hogy már például a szakbizottságok elosztásánál is együtt számoljanak velük. A Népszava korábbi cikke szerint az ID és a PiS is kérte, hogy ezt tolják ki július 8-ig, egy nappal a francia nemzetgyűlési választások második fordulója utánra. Orbán a hétfő esti interjújában épp arról beszélt, hogy az új csoport alakuló ülése 8-án lenne. Az EP tájékoztatása alapján elég július 15-ig bejelenteni a testület elnökénél a csoport nevét, politikai küldetését és tagjai névsorát, hogy a másnapi alakuló ülésre már hivatalosan elismerjék.

A határidőtől függetlenül bármikor lehet új frakciót alapítani vagy átlépni egy másikba. Egy csoporthoz minimum hét országból legalább 23 képviselő kell. A Patrióták Európáért egyelőre csak utóbbi követelményt teljesítik, a Chegával együtt is még három tagállamból kellene nekik képviselő, de sokan vannak a függetlenek és új belépők között is, akik közül tagokat lehet toborozni. Az ID-nek viszont épp csak hét országból maradna tagja az ÖFP és a Chega nélkül, a Liga és az RN kilépésével pedig már egyik követelményt se teljesítené a kettőből.

(Bloomberg – Telex nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »