Alakul a Kočner-féle Most-Híd – MKP összefogás lista

Alakul a Kočner-féle Most-Híd – MKP összefogás lista

A jövő évi parlamenti választások tétje, hogy Robert Fico és bandája a börtönben végezze, vagy a hatalomban folytathassa.

Ugyanez érvényes Bugár Bélára és korrupcióval vádolt társaira is, akik a nyilvánosságra került információk és nyilatkozatok szerint Dobroslav Trnka főügyészi kinevezésében segédkezhettek. Miközben két millió euró csúszópénz volt félretéve erre.

Oligarchák markában

Ugye emlékszünk még arra, legutóbb, 2016-ban milyen gyorsan állt fel az új kormány? Mintha a döntést a háttérben az oligarchák hozták volna.

És ugye látjuk azt is, hogy milyen gyorsan szeretné hirtelen lezavarni a Most-Híddal való közös indulás feltételeinek megvitatását a Menyhárt József, Őry Péter vezette MKP?

Pont úgy, mintha ezúttal is az oligarchák diktálnának.

Ahogy azt a börtönben ülő Marián Kočner nyilvánosságra kerülő hanganyagaiból hallhatjuk, ezt az országot a maffia uralja, akiket politikailag a Smer fedez, a Smert pedig az SNS mellett Bugár Béla és a Most-Híd tart hatalomban.

Hírdetés

Jegy a süllyedő hajóra

Az MKP érthetetlen módon mégis erre a süllyedő hajóra váltott egyirányú jegyet. Mindezt hazugsággal, a karikázás lehetőségével bagatellizálva. Pedig ez a választók tudatos félrevezetése. Az, amit a Kočner cinkosaival kiegyezni készülő MKP-s vezérkar hangoztat, a magyar választók tudatos és cinikus átverése. Karikázással ugyanis szinte lehetetlen érdemben befolyásolni azt a közös magyar választási listát, melyet Czucz – Világi – Bugár és az MKP szolgalelkű politikusai majd összeállítanak.

Börtön vagy parlament?

E közös lista fő feladata a jelek szerint az, hogy olyan politikusok kerülhessenek magyar szavazatokkal a parlamentbe, akik majd felhasználhatók. Bármire. Például a „megfelelő“ főügyész kiválasztására, aki kulcsszereplő a politikusbűnözők életben tartásához.

Kočner ugyanis elmondta: ő maga egy milliót, a Pentás Haščák pedig másik egy millió eurót dobtak össze, annak érdekében, hogy Trnka főügyészi megválasztását megvegyék. Egy szavazat híján ez sikerült is nekik, miközben Matovič szerint több Mostos politikus, köztük Bugár (és öt társa, köztük Jakab Elemér, de Gál Gáborról is cikkeztek) is Trnkára szavazhatott.

Jelen cikkünk afféle felvezetés. Következő írásainkban aprólékosan elmagyarázzuk olvasóinknak a Most-Híddal már szinte megegyezett MKP ámításának lényegét. Az egész hatalmi játszma tétjét, melynek végeredményétől Bugár Béla annyira retteg. A börtön és a parlament között ugyanis szakadéknyi a különbség.

Király Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »