Aláírta az államfő a konszolidációs csomagot

Aláírta az államfő a konszolidációs csomagot

Peter Pellegrini államfő pénteken aláírta a konszolidációs csomagot, mivel teljesült a kompromisszumkeresésre vonatkozó felhívása az egészségügyi ágazatban. 

Hozzátette, Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszternek sikerült megegyezésre jutnia egy 100 millió eurós pénzcsomagról, amit az egészségügyi dolgozók bérének megfelelőbb emelésére fordítanak.

„A kormány kompromisszumos javaslatának ismertetése volt a feltétele annak, hogy aláírjam a konszolidációs csomagot. Ez a feltétel teljesült, ezért a találkozó után aláírom a csomagot”

– jelentette ki korábban az államfő.

Hozzátette, a pénzcsomag a pénzügyminiszterrel, illetve a kormánypártok között folytatott intenzív tárgyalások eredménye.

Hírdetés

A kompromisszumról elmondta, a nővérek és a mentősök ugyanakkora béremelést kapnak, mint amekkora a konszolidációs csomag elfogadása előtt volt tervben.

„A nővérek és a mentősök esetében ezzel minden ok megszűnt, hogy továbbra is a felmondásuk benyújtásával nyugtalanítsák a betegeket”

– tette hozzá az államfő.

„Személy szerint én nem gondolom, hogy az orvos szakszervezet által elvárt béremelés és a kormány javaslata közti különbség elegendő ok lenne arra, hogy az orvosok további nyomásgyakorlással nyugtalanítsák a betegeket és továbbra is túsznak használják őket” – mondta Pellegrini.

Egyúttal emlékeztetett, hogy ebben a nehéz konszolidációs időszakban más ágazatokban dolgozóknak nincs garantálva semmilyen béremelés, holott „jóval kevesebbet keresnek, mint átlagban a szlovákiai orvosok”.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »