Akkora fekete lyukat fedeztek fel kozmikus szomszédságunkban, amekkora nem is létezhetne a galaxisban

Akkora fekete lyukat fedeztek fel kozmikus szomszédságunkban, amekkora nem is létezhetne a galaxisban

A kutatókat is megdöbbentő méretű, a Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben.

A jelenség 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, tömege pedig 70-szer nagyobb a Napénál – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányt idézve.

Kiss László csillagász-fizikus arról beszélt, hogy a Tejútrendszer közepén található millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukakról már évtizedek óta tudnak a tudósok. A csillagász szerint ami újdonság ebben a tudományos felfedezésben, hogy ennek a fekete lyuknak a tömege hetvenszer nagyobb a Napénál.

A csillagfejlődés jelenlegi modelljei szerint ilyen néhány tíz naptömegű fekete lyukak nem is létezhetnének a galaxisunkban.

Hírdetés

Hozzátette: az összes korábbi, több tíz naptömegű, közepes naptömegű fekete lyukak mind nagyon messze voltak, és azt gondolták, hogy a Tejútrendszerünkben nincsenek jó körülmények ilyenek kialakulásához, de most a kínai vezetésű kutatócsoport megmutatta, hogy mégis vannak. Hozzátéve, hogy a 15 ezer fényév nem olyan nagy távolság, szinte kozmikus szomszédság.

A fekete lyukat egy nemzetközi kutatócsoport fedezte fel a kínai LAMOST teleszkóp segítségével azáltal, hogy hosszú időn át figyelték több nagyobb csillag mozgását.

A csillagászoknak most magyarázatot kell találniuk a jelenségre, ez pedig akár "egy hozzáadott komponens lehet a sötét anyag témájában" – mondta Kiss László.

A kutatók szerint a fekete lyukaknak alapvetően két típusa létezik. A kisebb, csillagtömegű fekete lyukak a Napnál legfeljebb 20-szor nagyobb tömegűek, akkor keletkeznek, amikor egy nagyon nagy csillag összeomlik. A szupernagy tömegű fekete lyukak viszont legalább több milliószor nagyobbak, mint a Nap, eredetük pedig ismeretlen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »