Akkor most mivel utazik Karácsony Gergely?

Akkor most mivel utazik Karácsony Gergely?

Most éppen Berlinbe vonatozott, de nemrég kiderült, nem mindig a környezetbarát közlekedést választja.

Karácsony Gergely pénteken délelőtt a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából Berlinbe látogat, ahol a falbontásra emlékező rendezvények keretében találkozni fog több főpolgármester kollégájával, és hozzátette, repülés helyett most a 13 órán át tartó éjszakai vonatutat választotta.

Hírdetés

A főpolgármester korábban sokat beszélt arról, hogy kerékpárral jár majd munkába, vagy a tömegközlekedést használja, sőt a szerda kormányülésre a 16-os busszal érkezett. Aztán a Ripost észrevette, hogy nem mindig a zöld megoldások híve a politikus: minden reggel sofőr érkezik autóval a lakásához, és így megy a Városházára. Sőt az is kiderült, hogy a kormányülés reggelén is autóval ment a hivatalba, és csak onnak buszozott a Várba. A kormányülés után viszont már ismét a sofőr várta, igaz, ezúttal egy zöld rendszámos, tehát legalább részben elektromos hajtású autóval.

A bulvárlap leleplező fotói után Karácsony Gergely azt írta, „miközben főpolgármesterként is legtöbbször tömegközlekedéssel jövök dolgozni, amikor tudok, akkor pedig bringával közlekedem, valóban előfordul, hogy autóval megyek a dolgomra. Micsoda botrány, nem?”

Hozzátette azt is, hogy nem tartott igényt elődje, Tarlós István szolgálati autójára, viszont kiderült, hogy a Városházának van egy zöld rendszámos, elektromos kocsija. Csakhogy a Ripost szerint legalább két különböző rendszámű elektromos Golffal közlekedett már, és ment érte hagyományos meghajtású kocsi is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »