Akinek fontos hazánk függetlensége, töltse ki a kérdőívet!

Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban – nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást.

Hírdetés

Németh Szilárd emlékeztetett: a tizenegyedik nemzeti konzultáción a migrációs politikával kapcsolatban több kérdésben is várják az emberek véleményét, mert a kormány célja az ország önvédelmi képességének megerősítése.
   
A magyar rendőrök és honvédek továbbra is kimagaslóan és elkötelezetten teljesítenek szolgálatot, védik Magyarország, valamint az Európai Unió külső határait, miközben egyre többen próbálnak azon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen – hangoztatta.
   
Azt mondta, a magyar kormányt két jogi alap, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása és a schengeni szerződés hatalmazza fel arra, hogy a kerítéssel „betonbiztosan” garantálja a belső és külső határ védelmét, „a migránsok kint tartását”.
   
Az államtitkár szerint a bevándorláspárti baloldal ugyanakkor kétszínűen és kettős mércét alkalmazva éppen ezért támadja és zsarolja a magyar kormányt.
   
„Minden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás mögött az áll, hogy nem kérünk a veszélyes Soros-tervből, nem engedjük be a migránsokat, mert mi akarjuk meghatározni, hogy kivel éljünk együtt, és mi akarjuk megmondani, hogy milyen jövőt szánunk a magyar gyermekeknek” – jelentette ki.
   
Németh Szilárd különösen fontosnak nevezte, hogy a koronavírus okozta világválságban kiemelten védjék a magyar emberek életét és egészségét. Ezért az elkövetkező két évben teljes bevándorlási stopot kell elrendelni, hogy meg lehessen akadályozni az újabb és újabb vírusmutációk behurcolását – közölte az államtitkár.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »