Akinek élete a színház

Akinek élete a színház

Szlovákia megalakulásának 28. évfordulója alkalmából 24 neves közéleti személyiségnek, művésznek, tudósnak, sportolónak adományozott állami kitüntetést Zuzana Čaputová államfő. Köztük volt Beke Sándor rendező, a kassai Thália Színház alapítója, a Komáromi Jókai Színház korábbi igazgatója is.

A hagyományosan január elején zajló ünnepség a pandémia miatt idén június 27-re csúszott, az előírásoknak megfelelően a pozsonyi Redut csak félig telt meg, a szlovák közszolgálati televízió viszont egyenes adásban közvetítette a kitüntetések átadását. 

A 82 éves Beke Sándor az államfő emlékérmét kapta a kultúra és a művészet területén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. Aki az elmúlt hatvan évben egy kicsit is érdeklődött a színház iránt, annak nem kell bemutatnunk őt. Beke Sándor, aki két hazai intézmény élén is tevékenykedett, maga is intézménynek számít a szakmában. Előbb Pozsonyban szerzett színészi diplomát, de elmondása szerint a próbákon jobban szerette lentről nézni, mi zajlik a színpadon, ezért inkább a rendezői pályát választotta. A budapesti Színművészeti Főiskola rendező szakán a legendás Nádasdy Kálmán osztályában végzett 1968-ban. Első komáromi rendezése, egyben diplomamunkája a Rómeó és Júlia volt, a szintén végzős Galán Gézával és Thirring Violával a címszerepekben. „Ez azért volt izgalmas, mert hatvannyolcban lázadó nemzedék voltunk, és az én rendezői dinamikám sokban eltért a magyar színjátszásban addig szokásos, vontatott tempóritmustól” – emlékezett vissza egy lapunknak adott korábbi interjújában. 

A kényelmesnek és zökkenőmentesnek ígérkező komáromi pálya helyett az ismeretlent és kockázatost választotta: a „keleti végeken”, Kasán szeretett volna egy új magyar színházat létrehozni, szó szerint a semmiből. „A Komáromból átjött művészekhez 76 jelöltből válogattuk az új társulatot alapító gárdát. Ma már nyilván Háry Jánosnak tartanak, ha valahol elmondom, hogy egy szakiskola, a kassai Ipari tornatermét építettük át színházteremmé, éspedig úgy, hogy a közeli községekből a mesteremberek ingyen segítették az átalakítás igényes munkálatait. Számomra ez a színházalapítási bűvölet máig érvényes és csalhatatlan bizonyítéka annak: ha az embernek kellő akarata, céljai meg hite is van, akkor megtalálja szándékai megvalósításának módját” – mondta Beke Sándor egy tavalyelőtti interjúnkban. 

Hírdetés

Az 1960-as évek derekán csak úgy mellékesen meghonosította nálunk a kisszínpadi mozgalmat – több fontos irodalmi műsort rendezett. 

A sors úgy hozta, hogy a 70-es évek második felében politikai okokból távoznia kellett Szlovákiából, mert a hatalom nem nézte jó szemmel tevékenységét. Egerben talált új otthonra és az ottani színházban új kihívásokra – kezdetben rendezőként, később igazgatóként is. Tájainkon éveken át mellőzték őt, ennek ellenére összesen több, mint ötven előadás főződik a nevéhez két kőszínházunkban. Ne feledjük, hogy nélküle talán a Komáromi Jókai Színház sem létezne a mai formájában, hiszen az 1989-es rendszerváltást követően ő reformálta meg, vagy – póriasan szólva – rázta gatyába az intézményt. 

Kassára később többször is visszatért – főrendezőként, illetve művészeti vezetőként, és Komáromban is aktívan részt vett a színház életében, ha úgy érezte, szükség van rá. „Sohasem rendeztem olyan darabot, amit nem szeretek. És ha kellett, átütöttem a falat, hogy amit elterveztem, azt a színpadra állíthassam. Meggyőződésem, hogy ott és oda kell jó színházat csinálni, ahol vagyunk. Ez azt jelenti, ha Komáromban voltam igazgató, akkor Klapka Györgyről írattam színművet. De írattam darabot Esterházy Jánosról is. Amikor Árpád-házi Szent Erzsébetnek volt évfordulója, róla írattam darabot, hogy bemutathassam Kassán” – mondta Miklósi Péternek a nyolcvanadik születésnapján készült interjúban. Kassán egyébként három Márai-darabot is rendezett, legutóbb a Kaland címűt, 2019 őszén. Az egyik főszerepet az azóta koronavírus-fertőzésben elhunyt egri színész, Kelemen Csaba játszotta, a másikat a Kassán 15 év után először vendégszereplő Kiss Szilvia. Ezt az előadást a magyar közszolgálati televízió is műsorára tűzte. 

Legtöbb rendezését máig emlegeti a szakma és a színházba járó közönség azon része, amely megjegyzi a neveket a „stáblistán”. Általában volt bennük valami formabontó, meghökkentő, újszerű. És nem mellékesen sok tehetséges színésznek adta meg azt a bizonyos kezdő lökést, amely olyannyira szükséges ezen a nehéz pályán. Általánosságban elmondható, hogy akiket ő fedezett fel, az valamivel könnyebben boldogult a későbbiek során, mint azok, akik csak eveztek az árral. 

Beke Sándornak természetesen nem ez a mostani az első elismerése. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét, 2019-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti díját. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »