Viszolajszky Károly alsószemerédi plébános 1885-ben csatlakozott egy Szentföldre induló zarándokcsoporthoz. Hazatérve élményeit papírra vetette és közreadta Egy zarándoklat éleményei – Egyiptom, Jeruzsálem és Rómában, Útirajz címmel. Az Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb kötete igazi kuriózum, hiszen egy több mint száz évvel ezelőtti eseményt idéz fel.
Ajánlásként Kiss László előszavából idézünk.
Szentföld! Az Örök Város, Róma mellett a Szentföld az a földrajzi fogalom, melynek említése megdobogtatja a hívő ember szívét. Szent Jeromos, a nagy latin egyháztanító, aki éveken át lakott Betlehem közelében, így vigasztalta egy barátját: Nincs igazad, amikor azt gondolod, hogy hiányzik valami hitedből, mert nem láttad Jeruzsálemet. Ezzel a 4. században megfogalmazott állítással a 20. század embere is egyetérthet, mégis úgy érezzük, hogy egy szentföldi zarándoklat, a hitünk gyökereivel való szembesülés, Krisztus és apostolai lába nyomának követése, a szent helyeken való imádkozás semmi máshoz nem hasonlíthatóan erősíti meg a zarándokok hitét. Minden bizonnyal hitük megerősítésének igénye is vezette azokat a zarándokokat, akik a múlt századok során vállalták a nemegyszer kockázatos, életveszéllyel is járó utazást a Szentföldre.
Viszolajszky Károly 1843. november 3-án született Érsekújvárott. A Budán, illetve Esztergomban végzett gimnáziumi évek után ez utóbbi helyen folytatott teológiai tanulmányokat. 1868-ban szentelték pappá, s több felvidéki faluban (Hontnádas, Szénavár, Zselíz) való kápláni működést követően 1874. december 12-től haláláig a Hont megyei Alsószemeréd plébánosaként működött. Viszolajszky szentföldi útjára 1885-ben került sor. Egy bajorországi szentföldi zarándokcsoporthoz, egy „karaván”-hoz csatlakozott. A huszonnégy résztvevő közül ő volt az egyetlen magyar. 1885. április 8-án búcsúzott el szemerédi híveitől, s utazott el Münchenbe. Innen indult el a karaván, hogy rövid szárazföldi utazás után Brindisiben hajóra szállva, Korfu szigetét érintve, kiköthessen az egyiptomi Alexandriában. Innen Kairóba utaztak, majd a már létező Szuezi-csatornán átkelve jutottak el Palesztinába. A Szentföld valamennyi jelentős pontját bejárva Olaszországon át tértek vissza Bajorországba.
Ismerve Viszolajszky írói hajlamait, nem meglepő, hogy hazatérve azonnal íróasztalhoz ült, hogy papírra vesse szentföldi és olaszországi élményeit. A könyv 1887-ben jelent meg Budapesten. Címe: Egy zarándoklat éleményei Egyiptom, Jeruzsálem és Rómában. Útirajz. A háromszázötvenhét oldalas útleírás ma is élvezetes olvasmány. Nem lenne haszontalan megjelentetni belőle egy válogatást napjaink szentföldi zarándokai számára! Viszolajszky könyvét azonban nemcsak a benne található, a korabeli viszonyokat tükröző, ma már dokumentumértékű leírások teszik értékessé, hanem a könyv megjelenéséhez kötődő felhívás is. A három hónapos út élményein túl akadt ugyanis még egy fontos dolog, mely arra késztette Viszolajszkyt, hogy könyvet írjon szentföldi útjáról. Az Alsó-Szemeréden május 1-jén 1887 keltezésű Előszavában így határozta meg a könyv megírásával követett szándékát: …e nemzet figyelmét akartam általa fölhívni ama mulasztásra, hogy Jeruzsálemben… magyar nyelvünk… távollétével tündöklik… S hogy mi volt e mulasztás és milyen módon kívánta azt megszüntetni az alsószemerédi plébános? A választ Viszolajszky útirajzának 161–163. oldalairól idézzük:
„A Pater noster templom a latin katholikusok tulajdona, Bovillon grófné, szül. Latour d, Auvergne hercegnő építtette ama helyre, hol Krisztus Urunk tanítványait a Miatyánkra tanította. A templom előtt egy csarnok-sorozat van, hol a Miatyánk 32 nyelven van külön fülkébe s külön márványkőre, aranybetűkkel bevésve. Végig futva e sorozatot, dobogó szívvel kerestem, hogy hol találom meg a magyar Miatyánkot? Sehol… Nem vádolhat senki, hogy talán túlérzett nemzetiség vezérelt akkor, midőn mai napig – 1886. január 24. – kieszközöltem, miszerint a mongol nyelvet eltávolítják s helyébe jön a magyar Miatyánk. – Igaz, hogy még költségvetés nincs, azt sem tudom, képes leendek-e ezen kis könyvem jövedelméből födözni a kiadást, de hisz remélem, sok honfitársam van, ki hacsak egy homok szemet is hoz, az épület azzal is több anyagot nyer s megnyeri főleg azon öntudatot, miszerint ő is előmozdítója volt annak, hogy az olajfák hegyének magaslatán a magyar vallásosság is képviselve van. Nem az az igazi hazafi, ki idehaza lármázza telt torokkal, hogy ő magyar, de az, ki nemzetiségének léttudatát, túl a tengeren, hol minden nyelv s nemzet képviselve van, bebizonyítani s ezáltal hazájának s nyelvének ott is illő helyet szerezni törekszik.”
Magyar Kurír
(bb)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
