Akik soha nem tértek haza

Akik soha nem tértek haza

78 éve ezen a napon, 1943. január 12-én indította meg a szovjet Vörös Hadsereg offenzíváját a Don-kanyarban állomásozó tengelyhatalmi erők ellen, amely többek között a második magyar hadsereg tragédiáját okozta.

A második magyar hadsereget 1942 nyarán küldték ki a keletifrontra, hogy segítse a Fall Blau hadműveletet, melynek során a Dél hadseregcsoportfeladata Sztálingrád városának elfoglalása és a kaukázusi olajmezők megszerzéselett volna. Az offenzíva sikeresen indult, a szovjet csapatok rendezetlenülhátráltak a sztyeppén. A második magyar hadsereg a 4. németpáncéloshadosztállyal együtt győzelmet aratott Voronyezsnél és elfoglalta avárost. Eközben a német A hadseregcsoport von Kleist vezényletével megállíthatatlanuldübörgött a Kaukázus hegyei felé, Paulus tábornok 6. hadserege pedig Sztálingrádfelé menetelt. A támadás a kezdeti sikerek ellenére pár hónapon belül lelassult,a villámháború elakadt a volgai város romjai között makacsul védekező, a folyónát tutajokon özönlő szovjet hadosztályok miatt. Így a második magyar hadseregis védekező állást vett fel a Don mellett, a Voronyezs és Pavlovszk közöttelterülő mintegy 200 kilométeres szakaszon. A tél beállta előtt megpróbáltákfelszámolni a folyó nyugati partján elhelyezkedő szovjet hídfőállásokat, ámsúlyos veszteségek árán sem sikerült eredményt elérniük. Eközben aSztálingrádért vívott csata egyre inkább eszkalálódott és elvonta a szárnyakonelhelyezett német egységek zömét. Tőlünk északra a második német hadseregfoglalt helyet, délre a nyolcadik olasz hadsereg állásai voltak. ASztálingrádnál élet-halál harcot vívó hatodik hadsereget és negyedikpáncéloshadosztályt északról és délről a magyar haderőhöz hasonlóan elégtelenülfelszerelt, létszámhátrányban lévő 3. és 4. román hadseregek fedezték.

1942. november 19-én megkezdődött az Uránusz-terv, a déli ésészaki irányból meginduló szovjet seregek órák alatt pozdorjává zúzták a románcsapatokat és pár nap múlva Kalacs közelében bezárták a harapófogót a hatodikhadsereg körül. Mindenki tudta, hogy a szovjetek célja a teljes Délhadseregcsoport megsemmisítése, tehát a következő elsöprő erejű offenzíva a Don-térségbenvárható. Ez be is bizonyosodott ’43 január 12-én, mikor a magyar arcvonal északirészén megszólaltak a szovjet lövegek és a mínusz 35 fokos hidegben támadásbalendültek az óriási technikai és létszámbeli fölényben lévő ellenségeshadosztályok. Január 14-én délen is mintegy 50 km-es szakaszon törték át avédelmet a Vörös Hadsereg erői. Január 17-én reggel Jány elrendelte az immárhárom részre szakadt második magyar hadsereg visszavonulását. A magyarcsapattestek a szörnyű körülmények ellenére is hősiesen küzdöttek a túlerővelszemben. Teljes felszerelésüket és ellátmányukat felélve hátráltak katlanrólkatlanra, az újabb bekerítésekből bátran kitörve, megakadályozva ezzel a Délhadseregcsoport teljes összeomlását. Az öldöklő küzdelem során a hadsereg fele,nagyjából 100000 katona esett el, vagy került fogságba, bár a pontos számokat amai napig nem ismerjük. A hadsereg maradványait március elején kivonták afrontról, majd visszaszállították Magyarországra.

Bár a második magyar hadsereg megsemmisülése történelmünk legtragikusabb eseményeinek egyike, mégsem szabad búslakodva emlékeznünk rájuk. Emlékezzünk rájuk inkább úgy, mint azokra a bátor harcosokra, akik a jó oldalon harcoltak egy ideológiai háborúban, annak a szent célnak szolgálatában, hogy elpusztítsák a család, hit és haza eszményeire törő bolsevizmus nevű betegséget. Példájuk járjon mindig előttünk, hogy erőt meríthessünk áldozatukból. Írásomat egy hősökhöz méltó költeménnyel zárnám.

Kustra Ferenc

Doni hőseink…

Tábortüzek fénye akkor nem világított az égre,

Mert azt látták volna, és akkor az életeknek vége!

Mikor írtak halványzöldes színű tábori levélre?

Melegedés nélkül a húsuk szinte lefagyott,

Tudták, a muszka lövész vastag pufajkát kapott.

A vaksötétben csak a hó fénye világított,

A sok harcedzett… bánatkönnyeket potyogtatott.

Másnap már a világosban, harminchét fok mínusz volt a módi,

Topogni kellett, meg a karokat közben magukhoz csapkodni…

Levelet írni nem tudtak, meztelen kéz biz` kezdett elfagyni…

Írták volna a családnak, hogy jól vagyok, megvan mindenem, még élek,

Drukkolok magamnak, hogy hazamehessek, de hogy nem, ettől úgy félek…

Otthon mi a helyzet, mindenki egészséges, tudtok, van mit ennetek?

Jó lenne tőletek, kedveseim, szeretteimtől egy levél,

Hogy tudjam, a fiam is jól van, emlékszik, és nem beteg, még él.

Jó lenne, párocskám, ha írnál nekem tenmagadról,

Meg-megírnád, hogy a disznókkal tele van az akol?

Mutatsz-e fényképet a gyermekünknek, és mesélsz rólam neki?

Hogy van egy apja, kinek a hazáját jó messze kell védeni.

Bumm! Itt egészen a közelben egy gránát robbant, nagyon levágott,

Ezt is megúsztuk, de a bajtársammal szidjuk e mocskos világot!

Hírdetés

Veszélyben az éltem reggel, délben és este,

Itt nincs az embernek nyugodtas éjjele.

Esténként kérem, hogy hosszasan imádkozzatok értem,

Hátha az imátok lesz a gránátok elleni vértem.

Jaj! Riadót kiabálnak, jön, egy orosz támadás, már, lőnek is,

Mi is gyorsan megnézzük a fegyvereket, befagyott, ez is, az is…

Most fű nem zöldell

Don-kanyari harcmezőn.

Vérrel áztatott!

Sok katona sír,

Már most sem lelhető föl.

Mindent hó borít.

Reggel ahogy felkel a nap, látszik, hogy ő is félve teszi,

Rezeg a levegő, hogy volt, aki ezt itt meg is érheti…

Bánná, ha úgy reggel több sírhantot látna domborodni…

Nincsen mese, mert itten sokkal jobban kell acsarkodni.

Megint egy gránát, ez a szomszéd körletben landolt,

Ott is van ismerős, kérdés, hogy szerencséjük volt?

Egyszer ég lesz itt,

Zöld fű a Donnak partján…

Harcmező már nem.

Meleg fürdőre

Vágy katona hidegben.

Árokban lakik.

Most mondták, a postajáratot szétlőtték, meg a leveleket is,

Így otthonról hírek mostanság már nem jönnek, bár várjuk még csakis.

Ott voltak a honfijaink, a mi hazácskánk hősei,

Ők voltak minekünk, a leszármazottaknak… ősei.

Volt, ki azért kapott ott levelet és híreket,

Volt, aki íves sírhalmot és virágtöveket…

Ők akkor ott harcoltak, hogy jót hozzanak a majd holnapba,

Hőseink voltak, mert tették sokan életüket feladva…

Vecsés, 2016. szeptember 2.

Zöldinges.net – Kovács Sándor

A Akik soha nem tértek haza bejegyzés először Zöldinges.net-én jelent meg.


Forrás:zoldinges.net
Tovább a cikkre »