Akik nem tudtak felejteni: magyar nők a Gulágon

Akik nem tudtak felejteni: magyar nők a Gulágon

„Engem és a legjobb barátnőmet együtt vittek ki a Gulágra. Mariska, a barátnőm, öt évvel később térhetett haza, mint én. Ő is visszajött a szülőfalunkba. Azon nyomban meglátogattam. Én akkor már férjnél voltam, lányom is született. Mariska is férjhez ment, életet adott két egészséges leánygyermeknek. Dolgosan teltek-múltak az éveink, amikor egy szép napon beállított egy orosz orvos a faluba, egy kisfiúval. Ekkor derült fény Mariska barátnőm titkára. Ugyanis amikor én hazajöttem, ő összejött a lágerben egy orosz, kaukázusi orvossal, fia született tőle. A gyermek 13 hónapos volt, amikor ő hazatért, de nem hozhatta magával. Otthagyta a gyermeket az orvossal, nem is beszélt róla, még nekem sem. Ha az orvos nem jön a faluba, sosem derül fény a titokra. Ezután Mariska házassága megromlott, el is váltak. Hamar meghalt, a temetésére eljött az orvos is, meg a fiú is” – e történetet akkor 94 éves visszaemlékezőnk néhány esztendővel ezelőtt is csak úgy mesélte el, ha őt nem nevezzük meg írásunkban.

Az első hallásra talán képtelennek tűnő történet is szép példája annak, hogy a női Gulág-történetek mennyiben mások a férfiak történeteihez képest: ebben az elbeszélő önmagát tisztességes nőként, barátnőjét megtévedt nőként ábrázolja, aki nemcsak hogy gyereket szült, hanem ott is hagyta, a gyermek apja azonban tisztességgel felnevelte, és vele is akarta tartani a kapcsolatot.

A múltja, titka üldözte a nőt, hiába akarta elkendőzni az egykor történteket, a gyermek elhagyása miatt meg kellett bűnhődnie: a később kötött házassága tönkrement. Cikkünkben elsősorban visszaemlékezések, saját interjúk és korábbi feldolgozások segítségével elevenítjük fel, hogyan élték meg a magyar nők a Gulágot.

Anne Applebaum adatai szerint 18 millió fő raboskodott a Gulágon, a nők sok esetben csak azért, mert „a nép ellenségének” feleségei voltak. Applebaum 1942-es adata szerint a foglyok 17 százaléka nő volt. Katryna Cook kutatásai szerint is a női foglyok élete és emlékei a Gulágon töltött időszakkal kapcsolatban mások, mint a férfiaké. Már a megérkezés élménye is sokkoló volt: a fürdőben meztelenül kellett várakozniuk, és ki voltak téve a férfiak mocskos viccelődéseinek.

Hírdetés

Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjének adatai szerint 1944 és 1948 között a megszálló Szovjet Hadsereg Katonai Törvényszéke a Szovjet törvénykönyv 58-as paragrafusa alapján mintegy 100 ezer magyar állampolgárt 8-tól 25 évig terjedő, a Gulág lágereiben letöltendő büntetésre ítélt. Közülük 1953-ban, Sztálin halála után mindössze 1500-an, 1955-ben pedig háromezren kerültek haza.

Sára Sándor 1992-es filmjében olyan asszonyok elevenítik fel kálváriájukat, akiknek fiatal lányként embert próbáló körülmények között, állandó megaláztatások közepette kellett a kényszermunkatáborokban dolgozni. Az egyik túlélő például arról beszélt, hogy egy huszárlaktanyában helyezték el őket, ahol megérkezésük után egyből a foglalkozásuk iránt érdeklődtek. Mivel ő érettségit tett, ismerte a latin betűket, tudott gyógyszereket készíteni, és tudott elsősegélyt nyújtani, rögtön kapott egy fehér nadrágot és egy fehér köpenyt. Neki kellett fogadni a beérkezőket ellenőrzésre, akik anyaszült meztelenül sorakoztak fel az egészségügyi dolgozók előtt.

A nőket még ennél megalázóbb helyzetnek is kitették: felállították őket egy hokedlira, és egy férfivel borotváltatták meg őket. Egy asszony arról mesélt, hogy amikor felsorakoztatták őket, végigment egy orvos, aki mindenkinek megcsípte a fenekén a bőrt. Ha az petyhüdt volt, akkor az utolsó kategóriába sorolták, míg ha rugalmas, az azt jelentette, hogy egészséges, és akkor az illetőt a legnehezebb munkára osztották be.

Stark Tamás kutatásai szerint 700 ezer magyar állampolgárt vittek el a Gulágra, köztük 500 ezer volt katona, 200 ezer pedig civil. Az utóbbiaknak körülbelül a 6%-át tették ki a nők. A debreceni hadifogoly-átvevő táborban gyerekszobát is berendeztek a kint született csecsemők számára. „A halálos, illetve a 20 évre szóló ítéleteket az 1926-ban kiadott Dzerzsinszkij-féle büntetőtörvénykönyv 58. paragrafusa alapján hozták. Így jutott sok ezer magyar a Szovjetunió elleni kémkedés, diverzió, agitáció stb. vádjával a Gulág birodalmába” – állítja Stark, akinek számításai szerint a szovjet kényszermunkatáborokban 200 ezer magyar halt meg.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »