Akik nélkül elképzelhetetlen – A Máltai Szeretetszolgálat köszönetet mond a szociális munka napján

Akik nélkül elképzelhetetlen – A Máltai Szeretetszolgálat köszönetet mond a szociális munka napján

A szociális ágazat százezer dolgozójának mond köszönetet áldozatvállalásáért és szolgálatáért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szociális munka napján. November 12-én a szervezet rövid videót tett közzé, melyben járókelők üzennek a szociális munkásoknak.

A filmmel azokra a segítőkre hívja fel a figyelmet a Máltai Szeretetszolgálat, akik az élet számos területén segítik a rászoruló embereket, a mindennapokban azonban jóformán láthatatlanok maradnak.

Magyarországon közel százezer ember választotta hivatásának a valamilyen szempontból rászoruló emberek segítését. A szociális ágazatban dolgozók nem a kiemelkedő bérezésért vagy a magas társadalmi megbecsülésért végzik feladatukat. Ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, többségüket elhivatottságuk vezette a segítségre szoruló emberek közé, és a kötelességérzet őrizte meg a szakmában, a tudat, hogy a rászoruló embereknek szükségük van rájuk.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legnagyobb szociális ellátó szervezeteként az ágazat minden dolgozójának köszönetet mond, egyben felhívja a figyelmet a másik emberért végzett szolgálatra.

Idén fővárosi járókelőket szólítottak meg, hogy mondják el saját szavaikkal, mit gondolnak a szociális munkásokról, és fogalmazzák meg üzenetüket a segítőknek. A film az átlagember számára is befogadhatóan mutat rá a szociális ágazat sokszínűségére és a szociális dolgozók szerteágazó feladataira.

Hírdetés

Legyen szó akár hajléktalan, idős, beteg, függőségtől szenvedő, fogyatékossággal élő, állami gondozásban nevelkedő, bántalmazott vagy halmozottan hátrányos helyzetű emberről, a szociális munkások nem kategóriákban és nem protokollokban gondolkodnak, hanem személyességben és szeretetben.

Beszélgetnek, ügyet intéznek, tanácsot adnak, kötözik a fizikai sebeket, nyugtatják a lelki sérüléseket. Fát hasogatnak, zenélnek és fociznak. Mindig van egy jó szóval több, egy kedves gesztussal tovább.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat köszönetet mond az ágazatban dolgozó minden szociális munkásnak.

Forrás, fotó és videó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »