Akik leigázták az iszlám világot

Akik leigázták az iszlám világot

Temüdzsin 1162-ben született, 44 éves volt, amikor az Onon forrásánál a mongol törzsek Dzsingisz kán néven uralkodójukká választották.
A hatalomhoz vezető útját számos akadály nehezítette, és némi szerencse kísérte.
A mongolok ősellenségeit, a tatárokat 1202-ben sikerült legyőznie, majd sorra következtek a kereitek, najmanok s a velük szövetkező kisebb törzsek.
A permanens hódításra való képesség az egyik előfeltétele volt a nomád birodalmaknak, mert csakis ezáltal szerezhette meg és tarthatta fenn hatalmát a kán.
A hódítás a nomádok számára nem területi nyereséget jelentett.
Ők mindig népeket gyűrtek maguk alá, függetlenül attól, hogy ugyanaz a nép egyszer közelebb, másszor esetleg néhány száz kilométerrel távolabb élt.
A nomád birodalmakban az ember és a hozzá tartozó állatállomány volt a legfőbb érték.
A mongol törzsek egyesítése után (1206) Dzsingisz megindult világhódító útjára.
Az első jelentősebb hadjáratát a gazdag és titokzatos Kína ellen vezette 1211-ben, s három év múlva, egy újabb katonai akcióval ki tudta kényszeríteni a főváros, Peking meghódolását. Kína értékes ajándékok (valójában hadisarc) révén, selyemmel, arany- és ezüstneművel még egy ideig fenn tudta tartani önállóságát. (Véglegesen Dzsingisz fia, Ögödej fogja majd 1234-ben a Mongol Birodalomhoz csatolni.)
Ezután Dzsingisz nyugat felé fordult, s az iszlám világ virágzó városait rohanta le. 1219-21 között elfoglalta Horezm legjelentősebb gazdasági központjait, Szamarkandot, Buharát és Urgencset, majd az évezredes kultúrájú Irán következett.
Utolsó csatáját a buddhista tangutok ellen vívta. Fővárosuk, Otrar ostroma közben, 1227-ben hunyt el. Dzsingisz kán a Kaszpi-tengertől Észak-Kínáig terjedő hatalmas birodalmát a mongol hadsereg hozta létre, tartotta fenn és gyarapította újabb hódításokkal.
Dzsingisz fiai és unokái 1231-ben Iránt és a szeldzsukokat rohanták le, 1236-41 között Kelet-Európát támadták, s kényszerítették tatár függésbe az orosz részfejedelemségeket.
Az iszlám világ ellenállását végérvényesen a bagdadi kalifátus elfoglalásával (1258) törték meg.

Címlapfotó: Dzsingisz kán  szobra Mongóliában a Tullfolyótól nem messze, Ulánbátortól 54 kilométerre.

Hírdetés

Forrás: Wikipédia

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »