Akiért Pio atya közbenjár, az más ember lesz

Az Aleteia nemzetközi katolikus portál osztotta meg korábban a Pio atyához köthető újabb csodák történetét: olyan emberek vallomásait, akik életük fordulópontján, nehéz, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal teli időszakokban a kapucinus szent közbenjárásáért folyamodtak.

Pietrelcinai Pio atya történetét, az életében és halála után bekövetkezett különleges eseményeket jól ismerik a hívő emberek. 2002. június 16-án Szent II. János Pál pápa avatta szentté, azóta még nagyobb tisztelet övezi az egész világon. Korábban egy másik pápa, XV. Benedek így beszélt az akkor 35 éves szerzetesről: „Pio atya valóban egy nagy lélek, egyike azon különleges embereknek, akiket Isten időről időre elküld a földre, hogy megtérítse az embereket.”

A spanyol író és újságíró, José María Zavala Pio atya: A stigmák szentjének ismeretlen csodái című 2010-es könyvében nemcsak a szent életű szerzetes élete főbb eseményeit veszi sorra, hanem olyan megtérésekről, csodákról, kegyelmekről is hírt ad, amelyek Pio atya közbenjárására történtek, és addig nem voltak közismertek.

A számos elbeszélés közül az Aleteia.org nemzetközi katolikus portál emelt ki néhány történetet: olyan emberek vallomásait, akik életük fordulópontján, nehéz, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal teli időszakokban a kapucinus szent közbenjárásáért folyamodtak.

Egy hat abortuszon átesett, anorexiával küzdő, alkohol- és drogfüggő lány gyógyulása

„Az én történetem nem egy nagy csoda, hanem kis csodák sora, amelyeket Pio vitt végbe a szívemben… Elbizakodott voltam, biztos voltam benne, hogy mindent megkapok, amit csak akarok… Mindenem megvolt azon az áron, hogy sárba tapostam az emberi méltóságot. Szexuális életem teljesen zűrzavaros volt. Hat abortuszom volt. A szívemben megtagadtam Istennek ezeket a végtelen ajándékait… és végül nagy megvetést éreztem önmagam iránt. Elkezdtem gyűlölni magamat, lassacskán elmerültem a kábítószer és az alkohol sötét szakadékában… Annyira lefogytam, hogy az orvosom anorexiát diagnosztizált nálam… Miután elváltam a férjemtől, egy nálam húsz évvel idősebb amerikai vállalkozótól, Dallasba mentem a szüleimhez, hogy összeszedjem magam. Amikor odaértem, olyan voltam, mint egy hulla. A Gondviselés akaratából édesanyám jó barátságban volt egy Fülöp-szigeteki pappal… Mivel semmi dolgom nem volt, egy napon elfogadtam a meghívását, hogy részt vegyek egy szentmisén egy orvos lakásában. Santos Mendoza mutatta be a szentmisét, aki nem sokkal később felajánlotta, hogy menjek el hozzá gyónni. Haboztam, mert tizenöt éve gyóntam utoljára. Végül elmentem hozzá. A végén mosolyogva azt mondta nekem, hogy egy »nagy hal« vagyok, aki kiesett Isten kezéből. Amikor Santos atya meghalt, megtudtam, hogy ördögűző volt, és gyónás közben olvasott a bűnbánó ember lelkében: ezt tanúsíthatom is. Neki köszönhetem, hogy felfedeztem Pio atyát… Pio atya –  Loyolai Szent Ignácon keresztül – életem nagy szerelmével ajándékozott meg: a férjemmel, Jesússal. Jesús baszk származású, jezsuita neveltetésben részesült. Született egy lányunk, Anamaría. Amikor a lányomat nézem, mindig hálát adok az Úrnak, hogy megfoganhatott ez a nagy szépség a méhemben, amelyet önzésből oly sokszor sírrá változtattam.”

Csodás gyógyulás a vakságból 

Hírdetés

„Radiológus vagyok, legfőbb munkaeszközöm a szemem. Amikor számos kezelés és beavatkozás után 2000-ben megállapították, hogy szememben magas a szemüregi nyomás, nagyon megijedtem… Áprilisban a helyzet rosszabbra fordult a bal szememben a gondos orvosi kezelés ellenére. Akkor már ez volt az egyetlen egészséges szemem, és fennállt a veszély, hogy meg kell műteni. Akkoriban egy napon ebédre hívtam egy nagyon kedves barátomat, akiről tudtam, hogy amióta tudomást szerzett látássérülésemről, imádkozik értem. Kávézás közben adott nekem egy kis képet Pio atyáról, amelyen rajta volt egy kis ereklye a ruhájából. Soha nem hallottam korábban erről a szerzetesről. „Fogd, imádkozz hittel, és ő meggyógyít” – biztatott a barátom. Mivel nagyon féltem, még aznap éjjel elkezdtem mondani a kilencedet. Néhány nap múlva a barátom azt üzente mobiltelefonon, hogy tegyem az ereklyét a beteg szememre. Ismét engedelmeskedtem. Néhány nappal később az orvosok nem akarták elhinni, hogy váratlanul meggyógyultam, a szemnyomás csökkent. A specialisták meg akartak bizonyosodni a gyógyulásról, ezért különféle vizsgálatokat végeztek rajtam, amelyek megerősítették a csodás gyógyulást. A pontosság kedvéért el kell mondanom, hogy a szemnyomásomat nem sikerült csökkenteni sem Spanyolországban, sem az Egyesült Államokban, ahová elkeseredésemben elmentem kezeltetni magam. Amikor elmeséltem a barátomnak, mi történt velem, elmondta nekem, hogy feleségével és gyermekeivel minden este kilencedet mondott a gyógyulásomért Pio atya közbenjárását kérve.”

A szent megjelenése előre hirdette egy kistestvér születését

„Feleségemmel, Andreával négy éven keresztül vettünk részt meddőségi kezelésen… Végül, 2004-ben megszületett a kislányunk, Delfina María Luján. Három évvel később reményeink szerint érkezőben volt a második gyermek, de csalódnunk kellett, Andrea elvesztette a magzatot. Nagyon nehéz volt… Elmentünk Salta városába a Tres Cerritos-szentélybe [Argentína], ahol 60 ezer ember mondja együtt a rózsafüzért Jézus Szent Eucharisztikus Szíve és a Szeplőtelen Szűz Mária tiszteletére. Láttam, hogy a nővérem, María, aki zarándokközpontban dolgozik, egy Pio atyát ábrázoló szentképet vesz elő a zsebéből, és odaadja Andreának, hogy imádkozzon hozzá. Hazafelé az autóban Delfina, aki csak három és fél éves volt, azt mondta, látott egy szerzetest a fa mögött, ahol korábban édesanyja ült. Nem tulajdonítottunk jelentőséget az esetnek, arra gondoltunk, hogy az ilyen korú gyerekekre jellemző ez a fantáziálás. Amikor azonban elmondtuk a nővéremnek, Maríának, ő elmagyarázta, hogy sok ember látta már Pio atyát annál a fánál… A pietrelcinai szenthez intézett imáink hamar meghallgatásra találtak, a következő hónapban kiderült, hogy Andrea ismét gyermeket vár. Szeptember 23-ára írták ki a szülést. Ezen a napon halt meg Pio atya. Elhatároztuk, hogy ha fiú lesz, Píónak hívjuk majd, ha kislány, akkor pedig Pía lesz a neve… Pío Santiago végül augusztus 1-jén megszületett, ezért úgy döntöttünk, hogy szeptember 23-án kereszteljük meg a La Plata melletti Szent Pio-templomban. A szertartásra való jelentkezésről másolatot küldtünk Santo Stefano Rotondóba, hálánk jeléül.”

A könyv szerzője, José María Zavala megosztja az olvasóval saját tapasztalatát is: „Amint a könyv tanúságtételeiből is kitűnik, az Úr Pio atya közbenjárására történő beavatkozását követően az az ember, aki a kegyelemben részesült, mindegyik esetben más ember lett. Én magam biztosíthatom, hogy a mai napig nem találkoztam olyan emberrel, aki a Pio atya közbenjárására kapott ajándék hatására nem változtatott gyökeresen az életén – mindenki új útra tért, szorosabb, igényesebb, örömtelibb kapcsolatba lépett Krisztussal.”

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Aleteia.org; Casadellibro.com; Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »