Szentháromság vasárnap – Gondolatok a szentírási szakaszhoz (Róm 5,1–5)
A Szent vagy, Uram! énekeskönyvünk 104. éneke, annak dallama és szövege szólalt meg a szívemben, amikor most, hosszú vajúdás után, végre papírt és tollat ragadtam. Talán nem csoda ez a sokat vacilláló magatartásom, hiszen a végtelen Isten minden értelmet meghaladó, legnagyobb misztériumát szeretném, minden gyarlóságom ellenére, „érinteni” legalább. Természetesen
Eszembe juttatja Izajás prófétát is, aki meghívása élményét átélve először is így szól a háromszor szent Isten előtt: „Jaj nekem, végem van”! (Iz 6,5) És mégis, méltatlansága ellenére, az Úr kegyelméből megszólítva, bátorítva és kiválasztva ezt mondja: „Íme, itt vagyok, Uram, engem küldj!” (Iz 6,8)
A címbeli éneksor háttere pedig már az Újszövetség gyönyörű soraiban található.
Ismerjük a csodás és bölcs Szent Pál-i gondolatmenetre adott választ: „Erről majd még egyszer máskor is meghallgatunk téged” (ApCsel 17,32). Sokan értetlenül, közömbösen vagy éppen gúnyosan felelnek erre ma is.
Mindezek ismeretében, pár gondolattal mégis szeretnék alázatos hittel segíteni, üzenni a Biblián keresztül minden kedves Olvasónak, mert most épp erre kaptam megbízatást.
Először is mélységes alázattal, de élő hittel keresztet vetek magamra, mert már önmagában ez a szent jel is imádság, tanúságot tevő hitvallás a Szentháromság, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19).
Másodszor úgy köszöntök mindenkit, ahogy a nagy apostol az egyik levelét befejezte. Mi azonban ugyanezen szerető szavakat, a keresztvetés után, a szentmise bevezető köszöntéseként használjuk: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek közössége, éltető ereje legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13)
Harmadszor pedig eleven módon tudatosítanom kell magamban azt is, hogy mit jelent az imádság mint a „szentháromságos szeretetáramba” való élő bekapcsolódás: „Jézus Krisztus által van szabad utunk az egy Lélekben az Atyához” (Ef 2,18).
Most csak ezt a három újszövetségi részt idéztem, s nem merek további teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni. Rövid összefoglalás gyanánt azonban eszembe jut a német teológus, Walter Kasper biboros egy szép gondolata, melyet egy élő előadás során személyesen tőle hallottam, ezért csak hallomásból, szabadon idézem:
Igen, ez valóban így van, mert szeretet az Isten! S mi, akik hiszünk benne, megismerjük „a szeretetet (…), amellyel Isten szeret bennünket” (1Jn 4,16). Kérjük hát együtt, egy szívvel: „Kiben élünk, mozgunk s vagyunk, ó, teljes Szentháromság! Minden kincsünk és jutalmunk, véghetetlen nagy jóság! Add nekünk békédet, árassz ránk bőséget, lelkünknek üdvösséget!” (SZVU 104)
Szerző: Bognár István
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
