Aki tiltakozik, nem kap munkát?

Aki tiltakozik, nem kap munkát?

A nyilvánosság előtt is gyakran kiállt társai érdekeiért Turcsányi Tibor ápoló, aki a Magyar Nemzetnek arról beszélt: úgy hiszi, korábbi nyilatkozatai miatt utasították el jelentkezését egy fővárosi egészségügyi intézményben. A Péterfy Sándor Utcai Kórházban kezdetben azt mondták, felveszik, aztán mégis visszautasították, és más osztályra sem mehetett dolgozni. A kórház igazgatója lapunkkal azt közölte: az ápolót nem érdekelte a más osztályon történő munkavégzés.

Turcsányi Tibor 27 éves, jól képzett szakápoló a magasabb jövedelem miatt döntött úgy, Londonba költözik, ahol hamar talált is jól fizető, vendéglátói munkát. Két hónap után azonban hazaköltözött, a szerényebb fizetést választotta, hivatástudatból. OKJ-s ápolói végzettsége a magyar egészségügyben keresettnek számít, bármely osztályon dolgozhatna. Legalábbis ezt hitte, egészen addig, amíg a Péterfy Sándor Utcai Kórháztól, ahol kezdetben örömmel fogadták, végül elutasító választ nem kapott. Állítása szerint azért, mert jó kapcsolatot ápol a fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Máriával, és mert többször kiállt a nyilvánosság előtt a társaiért. Májusban például kollégáival együtt egy ágytálat akartak adni Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, mert szerintük ez reprezentálja a kormányzat egészségügyhöz való viszonyát. Akkor Turcsányi úgy nyilatkozott: elegük lett az olyan napi problémákból, mint a fertőtlenítőszer és a gyógyszer hiánya, illetve abból, hogy megalázók a bérek.

 

– Az OKJ-s végzettségű ápolók után kapkodnak a magyar kórházakban. Jelentkeztem a Péterfy-kórház toxikológiai osztályára is. Két hete személyes beszélgetésre hívott Dávid Éva, az ápolási igazgató helyettese, aki közölte: semmi akadálya annak, hogy náluk dolgozzam. Megnéztem az osztályt is, ahol a főnővér elmondta, nagyon örül az ilyen végzettségű szakembernek, mivel dolgoztam gasztroenterológián és kardiológiai őrzőben is. Azt mondta, akár azonnal kezdhetek – idézte fel Turcsányi Tibor. Az ápoló aznap találkozott Bakos Andrással, az intézmény ápolási igazgatójával, aki szerinte felismerte korábbi nyilatkozatai alapján. – Meglehetősen lekezelő volt, de azt mondta, keressem fel a papírjaimmal, és a felvételt követően munkába állhatok a toxikológiai osztályon. Később kaptam egy e-mailt, hogy menjek be hozzá. Ekkor annyit közölt: a szakmai bizottság úgy döntött, hogy a toxikológiára sürgősségi ápolót vagy mentőápolót keresnek. Amikor megkérdeztem, hogy pár nappal ezelőtt miért mondták, semmi akadálya annak, hogy ott dolgozzam, mindössze annyit válaszolt: „intézményünk nem kívánja önt foglalkoztatni” – mesélte Turcsányi Tibor.

Úgy véli, az egészségüggyel kapcsolatos nyilatkozatai – a jobb körülmények és a béremelés szükségességének hangsúlyozása – és a Sándor Máriával való jó viszonya okozta elutasítását. – Amikor jeleztem, hogy sejtem, miért nem akarnak foglalkoztatni, Bakos András gúnyosan az mondta: ne sejtsek semmit. Szerettem volna beszélni a főnővérrel is, ám amikor a recepción megtudták, ki keresi, letagadták, hogy bent van – foglalta össze Turcsányi Tibor.

Írásban is kérte az intézményt, hogy indokolják az elutasítást, ám ez idáig nem kapott választ. Azt sem ajánlották fel, hogy más osztályra mehetne dolgozni, pedig a szakdolgozói kamara oldalán jelenleg is hirdet a kórház segédápolói, szakápolói és OKJ-s ápolói állást is. Végül tárt karokkal fogadták két másik fővárosi kórházban.

Kerestük a Péterfy Sándor Utcai Kórházat is. Sásdi Antal főigazgató kérdéseinkre annyit közölt: Turcsányi Tibor a klinikai toxikológiai és sürgősségi betegellátó osztályon szeretett volna elhelyezkedni. Az ápolási igazgató viszont erre az osztályra mentőápolói végzettségű vagy sürgősségi osztályon gyakorlatot szerzett ápolót szeretne alkalmazni. – Ezeknek a feltételeknek a kolléga nem felelt meg, más osztályon való alkalmazás pedig nem érdekelte – közölte a főigazgató. Az nem derült ki, hogy ezeket a feltételeket miért nem közölték Turcsányival már az elején. Arra a kérdésre, az elutasításnak köze volt-e ahhoz, hogy Sándor Máriával mutatkozott több rendezvényen, a főigazgató úgy reagált: erről a lapunk által küldött levélből értesült.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »