Aki teheti, menekül az állami egészségügyből, egyre többen választják a magánorvosokat

Aki teheti, menekül az állami egészségügyből, egyre többen választják a magánorvosokat

Tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magyar betegek a magánellátóknál, mint egy évvel korábban – mondta a Népszavának a Gáspár Péter, a magánszolgáltatóknál online-időpontfoglalást, betegút menedzselést segítő szoftvereket működtető cég ügyvezetője.

A MediCorp Hungary Zrt. ügyvezetője szerint bár a magánegészségügyben a bevétel átlagosan 20 százalékkal nőtt, a nyereséget el is vitte az infláció.

Mint mondta,

25-30 százalékkal drágultak az orvostechnikai eszközök, protézisek, amelyek árát az infláció és a forint-euró, forint-dollár árfolyam is felfelé tornázta, illetve az energiaár-változások is növelték a szolgáltatók költségeit.

Az infláció miatt egyre gyakrabban mondják le a betegek az időpontjaikat

Mindez a kórházi szolgáltatásokat nyújtóknak okozta a legtöbb gondot, mivel nekik akkor is működtetni kell a hét minden napján 24 órában a klímát, a sterilizálót, a gyógyszerhűtőket, ha nincs fizető páciens, márpedig az inflációs nyomás miatt a betegek egyre gyakrabban le is mondták időpontjaikat – írja a lap.

A Népszava cikke szerint

a magánorvoshoz járók körülbelül 9-10 százalékának van valamilyen magánbiztosítása, a többiek zsebből fizetnek.

Kiterjesztik a részletfizetési lehetőséget

A szolgáltatók rájöttek, hogy részletfizetési lehetőséget kell biztosítaniuk, ha meg akarják tartani a jelenlegi gazdasági helyzetben is a pácienseiket. Egy-két szolgáltató már be is vezette ezt a lehetőséget.

Hírdetés

Ugyan ezt a megoldást eddig csak drága műtéteknél használták, most viszont kezdődik egy kísérlet arra, hogy a járóbeteg-ellátásért fizetendő 30-40 ezer forint is fizethető legyen részletben, mert ezzel újabb rétegeket lehetne bevonni a magánellátásba

– fogalmazott a szakember, aki hozzátette: a lemondások – amelyek a foglalások körülbelül 20 százalékát teszik ki – miatt egyre több szolgáltató törekszik arra, hogy az időpont-foglalásokkal egy időben a páciens bankszámláján előre zárolja a kezelés díját.

Buda jóval drágább, mint a pesti oldal vagy a vidéki nagyvárosok

Gáspár Péter arra is kitért, hogy az első szakorvosi vizsgálatért hasonló árat kérnek a szolgáltatók Pesten és a vidéki nagyvárosokban, Buda azonban jóval drágább. Gáspár kifejtette,

míg egy alap belgyógyászati vizsgálat vidéken, illetve a pesti oldalon 25-27 ezer, addig Budán ez 37-40 ezer forintba kerül.

Az adatokból az is kiderült, hogy még az olcsóbb vizitdíjakért sem utaznak a páciensek, hanem a lakóhelyükhöz legközelebb lévő szolgáltatót veszik igénybe.

A páciensek már nem feltétlenül az orvoshoz, hanem inkább a magánegészségügyi szolgáltatókhoz kezdenek kötődni

– mondta Gáspár.

A 24.hu megjegyzi, korábban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arról beszélt, hogy érdemes felkészülni az öngondoskodásra, mert az állam fokozatosan kivonul az egészségügy területéről, a kormányzat lépéseiből az rajzolódik ki, hogy az ellátásban a magánellátóknak nagyon fontos szerepük lesz.

(Címlapkép: A da Vinci X robotsebészeti eszköz és a műtő a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben 2023. február 24-én. MTI/Balogh Zoltán)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »