Egy híres magyar borász mondását idézem: „Mi kell, hogy egy kis vagyont szerezzünk a borászatból? Egy nagy vagyon!” Ez az aforizma járt eszemben, amikor Beck Zoltán Lajos közgazdásszal beszélgettem a szüreti munkák előtt a Somogy megyei Böhönyén. A fiatal üzletember régi álmát valósította meg szőlőbirtok vásárlásával és egy szálloda felépítésével.
Beck Zoltán Lajos azzal kezdi, hogy nagyszülei vidéki parasztemberek voltak.
– Gyermekként nagyon sokat segítettem nekik öcsémmel. Krumplit takarítottunk be, málnát szedtünk, a kapálástól a kukoricatrágyázásig mindenből kivettük részünket. A gyerekkori emlékek nyomán a föld szeretete megmaradt bennem.
A közgazdász diplomámat Pécsett szereztem, később közel egy évtizedet éltem Budapesten, a bankszektorban és az államigazgatásban dolgoztam. Talán szép karrier állt előttem, de mégis mindig hazavágytam. A pillanat egyszer csak elérkezett, megvettem a kis szőlőbirtokot, s ha már szőlőskertre tettem szert, ahhoz már pince is dukált. Kikapcsolódásként indult ez a szenvedélyem, de a hobbi később üzleti vállalkozássá fejlődött. Egy újabb alkalmi lehetőség adódott, amikor megvásárolhattam huszonhárom hektárt az egykori Festetics uradalom pinceépületével együtt.
A ’merjünk nagyot álmodni’ nálam egy tizenöt szobás borhotelben teljesedett ki, rendezvénytérrel és külön borászattal.
Beszélgetés közben lemegyünk az egykori pincébe. A 130 méteres, földalatti építményt a Festeticsek vájatták ki a XIX. század első felében, az egykori vadászkastély részeként. Természetesen legenda is fűződik a szokatlan alagúthoz. A hagyomány szerint a török időkben a lakosság menedékéül szolgált. Elképzelhető, hogy ennek az épített búvóhelynek egy része fennmaradt, s a grófi család ebből fejlesztette ki a pincéjét.
– Az épület legalább százhetven éves. Két különlegessége miatt vált számomra vonzóvá: az egyik a most meglátogatott pince, valamint az 1880-ban elkészített tíz méter hosszú, négy méter magas prés, ami a gróf juhászának szakértelmét dicséri. A méretes szerszámmal préselték ki a mintegy száz hektáros szőlőbirtok termését. Amikor megvásároltam az épületet, minden romos volt, alaposan átalakíttattam, a belső válaszfalakat lebontattam, s két emelettel bővíttettem is.
A lelkesedés fűtött, s ha jó közgazdász módjára előzetesen végeztem volna számadást, nem biztos, hogy belevágok.
A szőlőművelés, az ehhez kapcsolódó folyamatos befektetések megtérülése igen lassú. A megvételt emocionális okokkal magyarázhatom csak. Amikor végigsétáltam a hosszú pincén, majd leültem, gyönyörködtem a tájban, és vágyat éreztem, hogy ezt megőrizzem, s gyarapítsam. Meggyőződésem, hogy az élmények, amit már eddig is kaptam, bőven kárpótolnak az esetleges veszteségekért.
A közgazdászból lett szőlősgazda dolgát is nehezítette a pandémia és a háború miatt erősen elszállt árak és az anyaghiány. Az elkezdett feladat elvégzéséhez kitartásra és hitre volt szüksége, és nem tagadja, hogy néha közel állt ahhoz, hogy feladja. A mesteremberek toborzása is nagy feladatot jelentett, Békéscsabától, Sopronon át Mohácsig nagyon sok szakember segített tervei megvalósításában.
Az ifjú gazda sok helyi vállalkozónak és segédmunkásnak is lehetőséget adott az építkezésen, így a böhönyeiek is lassan azonosulni tudtak elképzeléseivel.
– Ennek ellenére az irigységgel is kellett számolnom, az ellendrukkerek is szép számmal megjelentek. Mások pedig vakarták a fejüket, de sok sikert kívántak, s talán büszkék is voltak fejlesztéseimre. A település sokat nyer vállalkozásommal. Amikor már a vendéglátás is beindul, az megjelenik adóbevétel formájában a helyi önkormányzatnál, és sokaknak a hotel, másoknak a szőlő gondozása jelent állandó munkát.
A ’szőlőhöz karó kell’– tartja a mondás, munkámhoz sok segítséget nyújt vincellérem, aki itt kezdte pályafutását sok évtizeddel ezelőtt, s mivel már nyugdíj előtt áll, már az utódját is lassan keresnünk kell. Jóllehet, az egész vállalkozást én irányítom, de ha időm engedi, magam is szeretném elvégezni a szőlész-borász képzést. Hét hektárnyi szőlőt gondozunk, aminek nagyobbik része frissen telepített.
Tervem az, ha termőre fordul, akkor egy húszhektáros középbirtokká fejlesszem. Így a gépesítést is szem előtt kell tartanom, s a kezeléséhez fiatal, agilis munkaerőre lesz szükségem – vázolta a közeljövő terveit Beck Zoltán Lajos.
Időközben megismerkedett kisebb, úgynevezett „hobbi borászokkal”, és a helyi borászközösséggel is rendszeresen egyeztetett.
– Régi katonai térképeket tanulmányozva meglepett, hogy ezen a vidéken több mint ötszáz hektár szőlővel gazdálkodtak a XVIII. században. A rendszerváltásra ebből megmaradt vagy másfélszáz, jelenleg – az én telepítéseimet is beszámítva – alig haladja meg a tíz hektárt. A mintegy félszáz helyi borász átlagéletkora túl van a hatvanon. Számos jó és kevésbé jó tanácsot kaptam tőlük, az utóbbiból is lehetett tanulni, hiszen mindenkit a jó szándék vezérelt. Leszűrtem a konzekvenciát, a hagyományos szőlő- és borkultúrából is lehet ihletet meríteni, de egy nagyobb birtokon a régi beidegződések már nem működnek. Számos, már hírnevet szerzett borászatot is felkerestem Szekszárdon, a Nagy-Somlói és a Villányi Borvidéken. Egy szigetvári borászat külföldi tulajdonosától is sokat tanultam, főleg technológiai kérdésekben. Sohasem éreztem, hogy féltékenyek lettek volna rám, bátorítottak, s a beszélgetéseken a segítőkészség dominált. Voltak, akik el is jöttek, s helyben formáltak véleményt – mondta a gazda.
A legfontosabb tanácsokat csokorba gyűjtve leszűrhette, hogy akármilyen impozáns vendéglátást teremt, jó saját borok nélkül kezdeményezése csupán „homokra épített ház” marad.
– Azt is megszívleltem, hogy mindenkit meg kell hallgatni, de dönteni nekem kell. Megint mások Jókait idézték: ’Aki szőlőt ültet nagyurat vesz magának’. A mondás igazát magam is egyre jobban átérzem. A magyar borturizmus részének lenni jelentős, de fáradságos feladat. Egy éve üzemeltetek egy kis vendégházat, ahová az ország minden pontjáról fogadtam már vendégeket. Tapasztalataim szerint a bor- és gasztroturizmus az elmúlt években egyre népszerűbb lett, noha az ismert események kicsit visszavetették a fejlődést. Az emberek mindenesetre keresik azokat a vendéglátóhelyeket, ahol szép környezetben, nyugalomban tudják eltölteni a szabadidejüket. Kikapcsolódhatnak, s a fehér asztalnál ízes ételeket fogyaszthatnak, és jó borokat kóstolhatnak – szűrte le tapasztalatait a böhönyei vállalkozó.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/42. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
