Aki nem végezteti el a tesztelést, tíz napra karanténba kerül

Aki nem végezteti el a tesztelést, tíz napra karanténba kerül

Igor Matovič szlovák kormányfő bejelentette, hogy aki nem vesz részt az országos méretű koronavírus-tesztelésen, tíz napra karanténba kényszerül majd, ráadásul valószínűleg nem lesz igénye sem a családtagja gondozása után járó juttatásra, sem a saját betegsége idejére járó fizetéspótlékra. Akik viszont elvégeztetik a tesztelést és annak eredménye pozitív lesz, minden juttatásra igényt tarthatnak.

A kormányfő ezt mai sajtótájékoztatóján ismertette, valamint azt is, hogy a tesztelés ugyan önkéntes lesz, de aki azt elmulasztja, vállalnia kell a következményeket.

„Aki nem rendelkezik negatív vírusteszttel, amely lehet állami vagy magánklinikáról származó is, a következő tíz napot karanténban tölti és erről az intézkedésről majd a kormány dönt” – mondta Igor Matovič.

Ha ezt nem teszi meg, akkor 1650 eurós büntetésre számíthat. A kormányfő szerint azok a személyek, akik elutasítják a teszt elvégzését, nem léphetnek ki az utcára. Mindezeket az intézkedéseket azzal indokolta, hogy drasztikusan megemelkedett a fertőzöttek száma, lassan beérjük Csehországot, ahol elképesztő méreteket ölt a fertőzés.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter felszólította az egészségügyi dolgozókat és az orvosi egyetemek ötödikes és hatodikos hallgatóit, valamint az egészségügyi iskolák ápolói szakán tanuló másodikosokat, hogy legyenek segítségül a tesztelés elvégzésében, amelyre a következő hétvégéken kerülne sor.

Hírdetés

Szlovákiában a teljes népességet alá kívánják vetni a tesztelésnek, kivételt csak a gyermekek képeznek tízéves korig.

Jaroslav Naď hadügyminiszter bejelentette, hogy a tesztelést már a következő hétvégén elvégzik a Námesztói, a Turdossini, az Alsókubíni és a Bártfai járásokban, reggel 8-tól este 8-ig várják az embereket, akiket a vezetéknevük szerint ábécé sorrendben hívnak majd az egészségügyi szakemberek.

Zuzana Čaputová államfő továbbra is az önkéntes alapon történő országos tesztelést szorgalmazza.

Ezt a biztonsági tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki.

(hnonline.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »