Aki nem akar ukrán lenni, az agymosott

A ferencista-sátánista Felszabtér Blog csodás megállapítása: „A kárpátaljai magyarok között is van ilyen és olyan is. Vannak köztük a politika által agymosottak, akik nem akarják megtanulni az ország nyelvét, inkább elszigetelődnek, mert erre hecceli őket a magyar kormány. Pedig ők elsősorban ukrán állampolgárok, és csak utána tartoznak a magyar kisebbséghez. Ezt tudomásul kellene venniük. De közöttük is találkoztam olyanokkal, akik jól álltak hozzá ehhez és az ország népévé tudtak válni.„

Persze nincs min meglepődni, ez az a blog, mely körül ilyen Hodász, Perinta, Iványi féle sötét alakok forgolódnak. A magyarellenesség viszont újdonság, eddig csak a krisztusellenességben nyomultak.

Lássuk csak! Bűn, hogy valaki Ukrajnában nem tud rendesen ukránul, s nem akar ukrán lenni, ezt mondják. Nos, pont Ukrajnában még az ukránok jelentős része se tud ukránul rendesen, mert orosz anyanyelvű. Eleve miféle abszurd logika, hogy amint egy határváltozás miatt kialakul egy új ország, mindenki azonnal köteles parancsszóra az új identitást befogadni. Ehhez mindig idő kell.

Hírdetés

Amikor a szóban forgó terület a Szovjetunió része volt, szinte minden ottani magyar megtanult oroszul. Azaz beilleszkedett, de orosszá akkor se vált. Ha még sokáig lesz ott Ukrajna, s az ténylegesen is az ukrán nyelvet fogja használni, bizonyos idő után általános lesz az ukrán nyelv ismerete a kisebbségek között is. De addig minek?

A NATO-vérzsoldos Fazekas László megbüntetése pedig dicséretes dolog. Bár valószínűleg nem büntethető, hiszen erősen elmebeteg-gyanús.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »