Egy különleges szerepet játszott a nemzetiszocializmus korai napjaiban a német költő és drámaíró Dietrich Eckart, aki Neumarkt-in-der-Oberpfalz faluban született.
Már 1919 nyarán belépett a nemzetiszocialista párt elődjébe, a Német Munkáspártba (Deutsche Arbeiter Partei). Filozófiai értekezéseket is írt, ennek egyik legismertebb gyöngyszeme Henrik Ibsen „Peer Gynt”-jének a fordítása és elemzése volt, amelyet 1912-ben publikáltak. Eckart felébredése a bajok igazi okainak eredetére tizenéves korában ment végbe. Ekkor jelentek meg antiszemita költeményei és egy szabálytalan időközönként megjelenő lapja az „Auf Gut Deutsch”, amelynek kiadását a Thule Társaság támogatta.
Dietrich Eckart éles szeme már 1919 szeptemberében felfedezte a német nemzet későbbi vezérét: Adolf Hitlert. Hamarosan mindketten felfedezték egymásban a radikális nacionalistát, antidemokrata és zsidóellenes nézeteik azonosságát.
Eckart első összeütközése a „törvénnyel” a Weimari Köztársaság idején 1923-ban kezdődött, amikor a berlini államügyész pert indított ellene „antiszemitizmus és hitelrontás” miatt, azok után, hogy a Reichpresident Friedrich Ebert ellen „uszított” a „Miesbacher Haberfesttreiben 1922” cím alatt. Ebben a cikkében, vagy inkább: művében, Eckart a németországi bajok okozói között említette Ebert zsidóságát és németgyűlöletét.
A kitűzött tárgyaláson (1923. március 23.) nem jelent meg a Leipziger Staatsgerichtshof (lipcsei főügyészség) bíróságán, ezért letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Április végére már világossá vált, hogy a Leipziger Kriminalpolizei komolyan kerestette Eckartot. Adolf Hitler egy egész osztag fegyveres SA-harcost küldött Eckart háza elé, de így is érezhető volt, hogy a letartóztatás csak idő kérdése.
Christian Weber, egyike a legelső NSDAP tagoknak (párttagsági száma #15 volt) jött elő a megoldással: egyik közeli barátja Bruno Büchner tulajdonában volt egy kis birtok Platterhof-an-der-Obersalzbergben, nem messze Berchtesgardentől. Véleménye szerint Eckart itt kitűnő búvóhelyet találhatott és a rendőrség nem merné itt zaklatni. Úgy is lett. Szigorúan titkos körülmények közepette maga az SA Személyzeti Főnöke, Ernst Röhm szervezte meg szöktetését az új biztonságos helyre. Néhány nappal később a sikeres akciót követően maga Adolf Hitler is meglátogatta.
Később így emlékezett azokra a napokra és találkozására Hitlerrel. „Lenyűgöző volt a látvány – mondta – az az érzésem volt, hogy a Himalájánál jártunk. A Moritz Házhoz való bejutás szinte lehetetlen volt: gyalogszerrel lehetett csak meredek hegyoldalon való kapaszkodással feljutni. Így is többször meg kellett állnunk levegő után kapkodni. Reggelente 7:00 órakor keltem és csak a felkelő nap felé bámultam – mintha egy más világban élnék. Frau Büchner nagyon kedves volt, soha nem éreztették velem a vendég szerepét, mint egy családtag úgy viseltettek velem szemben”
„Egy napon barátom, Hitler is meglátogatott. Úgy mutattam be őt a Büchner családnak mint ‘ifjú barátomat, Herr Wolf-ot’. Senki sem tudta, hogy Adolf Hitlerrel áll szemben…”
1923 novemberében, a meghiúsult puccskísérlet után – amelyre egyébként maga Eckart is ösztökélte Hitlert – másnap őrizetbe vették. Tekintettel azonban szívbajára még Karácsony előtt hazaengedték. Nem sokkal később, 1923. december 26-án 55 éves korában elhunyt. December 30-án temették el Berchtesgardenben. Sírkövét a mai napig is láthatja az arra vándorló.
1923 után a Führer nagy becsben tartotta egykori „atyai barátját”. Külön szobát szenteltek emlékének a müncheni „Barna Házban”, amelyet érintetlenül hagytak egészen a háború végéig, amikor a „felszabadítók” ámokfutásának következményeként súlyosan megrongálták az Eckart Szobát. Ezt olyan komolyan fogták fel, hogy amikor 1938-ban a renoválás és hozzáépítkezés megkezdődött, az egész épületet lebontották, kivéve az Eckart Szobát. Az új Platterhofnak e szoba köré kellett épülnie.
Dietrich Eckart egy fontos kulcsfigura volt Adolf Hitler felemelkedésében. A későbbiekben „látnoknak” hívták, mert már barátságuk kezdeti éveiben úgy nevezte Hitlert, mint a „jövő Führerje minden németnek”.
Hitler pedig úgy referált Eckartról, mint aki „éppen olyan gyönyörű verseket ír, mint Goethe”, és olyan tisztelettel beszélt mindig róla, mint senki másról a korai küzdelem korszakából. Könyvében, a Mein Kampfban pedig úgy említi Eckart nevét, mint Mártír és a befejező mondatokat hozzá ajánlotta:
„És közöttük felismertem azt az embert, aki egész életét annak szentelte, hogy tudatra ébredését nemzetének felvilágosítására szentelje írásaiban, költeményeiben és végül örökségében: Dietrich Eckart.”
Gerhard Lauck (NSDAP/AO – Nebraska, USA)
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
