Ma 77 éve, 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot a német csapatok. A Margarethe hadművelet keretében április 1-ig 70 ezer fős erő lépte át a határokat, amely annak fényében, hogy az 1956-os forradalom idején mintegy 60-65 ezres volt az itt tartózkodó szovjet katonák létszám, nem mondható jelentéktelennek. Sokan gondolhatják, hogy az a folyamat, ami ehhez a lépéshez vezetett, illetve azonnal a hazai zsidóság elleni radikális intézkedésekhez, majd hosszabb távon a Nyilaskeresztes Párt októberi hatalomátvételéhez teremtette meg a feltételeket, az első olyan politikai helyzetnek tekinthető, melynek kialakulásában döntő szerepet játszott az antiszemitizmus. Noha ebben van igazság, messze nem a nyilasok, illetve a velük együttműködő más nemzetiszocialista pártok voltak az elsők, akik zsidóellenességre építették eszmerendszerüket.
„Én meg vagyok felőle győződve, hogy a jövő században nem lesz Magyarországon zsidókérdés” – jelentette ki Jókai Mór a Képviselőház 1883. január 23-i ülésén reagálva egy beadványra, melyet az akkor feltünedező antiszemita beállítottságú képviselők terjesztettek be. Ma már tudjuk, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat. Akikről szólt, azok két ciklus után jórészt kiszorultak a törvényhozásból, így a legtöbben talán úgy vélték, hogy a történetnek itt vége is szakad.
Nem így alakult.
A korabeli parlamenti jegyzőkönyvek és más források együttes használatával elég élesen rá lehet világítani a magyar antiszemitizmus hivatalos, a Képviselőházban teret nyerő megnyilvánulásaira. Mindemellett igyekszem utánajárni annak is, hogy később mi lett a sorsuk az ideológia első hírnökeinek.
Jókai Mór és Istóczy Győző az 1870-es években
Habár a nemzetiségi kérdés évszázadokon át kísérte a rendi országgyűlések történetét és a zsidók is napirendre kerültek több időszakban, – például Mária Terézia uralkodása alatt – kifejezetten ellenük irányuló konkrét programmal, egy képviselőházi beszéd kapcsán először 1875. április 8-án találkozunk, mégpedig Istóczy Győző révén. Azt hangoztatta, hogy a zsidóság a nagyarányú bevándorlás következtében, továbbá szaporaságánál és a gazdasági életben megszerzett hatalmánál fogva elnyomással fenyegeti a magyarságot. A miniszterelnök ebben az időszakban Wenckheim Béla báró volt, aki el is határolódott tőle annak ellenére, hogy Istóczy tulajdonképpen kormánypárti képviselőként emelkedett szólásra, hiszen ekkor még a Deák Párt színeiben politizált. A Vas vármegyei Rumon választották meg, mandátuma 1872. szeptember 3-tól élt.
A botrányt kavaró beszéd témája előtt érdemes kitérni az elmondójára, hiszen már születésekor, az anyakönyvében is található egy érdekesség. A FamilySearch internetes, családfakutató oldalon nagyon sok matricula olvasható, s az egyikből kiderül, hogy Istóczy Győző keresztnevét Viktorként jegyezték be. Ettől függetlenül az biztos, hogy Szentkereszten, (mai nevén Táplánszentkereszten) nemesi családban született 1842. november 7-én, Istóczy Antal vármegyei ügyész és Egerváry Franciska gyermekeként.
Kivonat a szentkereszti katolikus anyakönyvből
Karrierje egészen sokáig egyenesnek volt mondható, hiszen a Vas Megyei Levéltár internetes oldalán található életrajz szerint:
A család egyik felmenője, Istóczy Lukács kapott nemes levelet 1575. január 18-án II. Miksától. Birtokaik a Vas vármegyében lévő Dömötöriben voltak (kb. 100 hold). Középiskolát a szombathelyi főgimnáziumban végezte el. Művészi hajlammal megáldott diák volt, foglalkozott zenével, festészettel, és fordítóként is jeleskedett, Josephus Flavius műveit adta közre magyar nyelven. Előbb Bécsben, majd Pesten tanult jogot. 1866-ban szerezte meg ügyvédi diplomáját, s Vas vármegyében lett aljegyző 1867-ben.
Később belekeveredett egy árverési ügybe, melynek kapcsán egy zsidó fiú (az akkori hírek szerint) félrevezette. Felmentették ugyan, de a később politikai cselekvésben megnyilvánuló ellenszenve megmaradt. Istóczy több országban is járt, majd 1872. augusztus 28-án lemondott vasvári szolgabírói posztjáról, hiszen a rumi kerület képviselőjeként bekerült a törvényhozásba. Közéleti karrierje ekkor indult, neve elsőként a Pesti Napló 1871. október 13-i lapszámában került elő az időközi választás jelöltjei között – ismét nem szokványos körülmények között, hiszen azt írják, a jelölést nem akarta vállalni.
A Pesti Napló rövidhíre az Arcanum Digitális Tudománytár gyűjteményéből
A Képviselőházi Naplótanúsága szerint az inkriminált, nagy hatást kiváltó felszólalásra 1875. április 8-án került sor, amely tulajdonképpen egy interpelláció volt, amit a miniszterelnökhöz intézett. Hosszú, ideológiai fejtegetésének végén – szöveghűen, a korabeli szóhasználat tiszteletben tartásával idézem a beszéd egy részét – többek között ezt mondta:
Tekintve, hogy az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi minister úrnak múlt évi Julius hó 4-én a képviselőházban tartott beszéde folyamán tett kijelentése szerint is, nincs állam Európában, a hol a zsidó elem nagyobb súlylyal és befolyással bírna, mint Magyarországon;
tekintve, hogy ezen elemnek bel-, de különösen bevándorlás által külterjüleg való gyors szaporodása, s ennek folytán az országnak, főleg a bevándorlóit zsidók által való elárasztása több ízben a sajtó minden pártárnyalata fölszólalásának tárgyát képezte s ezen kérdéssel a közönség évek óta élénken foglalkozik;
tekintve, hogy ezen elem valódi lényege szerint és külső nyilvánulásaiban nem annyira egy puszta vallásfelekezet, — mint inkább az ó-kor rég elavult intézményét képezett kaszt-rendszer jellegével bírván, mint különálló társadalmi hatalom, tömör föllépésével, valamint a hatalmába kerített s a jelen viszonyok mellett ellenállhatlan fegyverekkel ugy az állami — mint a társadalmi és közgazdászat! téren napról-napra nagy arányokban tett hóditások útján a nem zsidó elemeket már nem csak hogy túlszárnyalta, hanem elnyomással fenyegeti;
tekintve továbbá, hogy a zsidóság egy nemzetközi fővezénylet alatt álló —- állami és nemzetiségi érdekeken fölülemelkedő kosmopolitikus organismust képez, a mely — mint nálunk az ötvenes évek alatt is eléggé tanúsította, — a nemzeti ügyhöz csak addig szokja mutatni ragaszkodását, míg a fönnforgó, vagy kilátásban lévő politikai viszonyok annak az uralmat, vagy az uralom kilátásait biztosítják, s igy azt saját kaszt-céljai elérésére eszközül fölhasználhatja;
tekintve, hogy Magyarországnak se nem lehet hivatása, se nem állhat a közel múltban szerzett tapasztalatok szerint is érdekében, ezen, gazdászati oligarchiára s ennek útján politikai hatalomra törekvő kaszt-uralma megállapításának kísérleti teréül szolgálni;
s tekintve végül azon analóg álláspontot, melyet a többi európai államok kormányai példájára, a nemzetközi fővezénylettel rendelkező egyéb hatalmakkal: a legalább nálunk viszonylag kevésbé veszélyes ultramontanismussal és internationallal s illetőleg social-demokratiával szemben kormányaink elfoglalnak; kérdem a tisztelt ministeriumtól:
1) Van-e szándéka az incolatust szabályozó törvényjavaslatnak az eddigi kormányok által több izben igért, de soha nem teljesített benyújtásával, egy c tárgyban hozandó törvény létrejöttének eszközlése által az országot elárasztó külföldi zsidóság itten való meghonosulásának lehetőleg gátot vetni?
2) fogna-e egy, a társadalmi téren, ezen támadó kaszt ellen a nem-zsidó elemek részéről esetleg megindulandó békés, önvédelmi mozgalom útjába akadályokat gördíteni?
3) s általában szándékozik-e ezen kérdéssel szemben határozott álláspontot foglalva, az államélet nyilvánulásaiban és a közadministratio terén az emancipatio keresztülvitele óta e részben követett, az azóta szerzett tapasztalatok által azonban nem igazolt, teljes semlegesség és közömbösség politikáját továbbra is folytatni?”
Nem csoda, hogy a kormány nevében Wenkcheim Béla miniszterelnök 1875. április 21-i válaszában gyakorlatilag visszautasította Istóczyt, kiemelve, a kormány nem követ és nem követhet más politikát izraeliták ellen sem, mert különben vétene a humanizmus, a civilizáció és az igazság ellen. Kihangsúlyozta, hogy ezzel az ország azon törvényeit is megsértenék, melyek minden lakosnak vallás-, nyelv- és fajkülönbség nélkül egyenlő polgári jogokat biztosítanak. Istóczy ha nehezen is, de tudomásul vette a választ, ugyanakkor érezhetően nem értett vele egyet, Mindezt megerősíti, hogy már 1878. január 12-én továbbment és a zsidó állam visszaállítása tárgyában tett indítványt, amit ugyan – érezve az ellenállást – visszavont, de ez nem akadályozta meg abban, hogy hosszú, tirádás eszmefuttatással hívja fel magára a Képviselőház figyelmét. 1878. június 24-én olyan jóslásba bocsátkozott, melynek egyik évszáma éppen a 2020-as esztendő:
A felszólalás részlete a Képviselőház 1878. június 24-i, 415. sz. üléséről a Képviselőházi Naplóban
A fenti részlet azonban messze nemcsak emiatt figyelemfelkeltő. A naplórészletben ugyanis többször is szerepel a derültség kifejezés, ami alátámasztja a hazai antiszemitizmus előfutárának tartott Istóczyval kapcsolatos történészi álláspontot. Eszerint a politikust képviselőtársai nemigen vették komolyan, ilyen tárgyú beszédei közepette sokszor nevetéssel fejezték ki véleményüket, nyilatkozataikban pedig igyekeztek degradálni, illetve súlytalannak beállítani. Természetesen ez kihatott rá, hiszen előbb a Deák, majd később a Szabadelvű Pártot hagyta ott. Ebben szerepet játszott az egyik képviselővel, Wahrmann Mórral vívott párbaja, valamint egy Szatmár megyét érintő polémiája is. A fő töréspont azonban a tiszaeszlári vérvád kapcsán megindult per volt, amely Istóczyt végleg kenyértörésre késztette, s végül ez vezetett az Országos Antiszemita Párt 1883. október 6-i megalakításáig. Rögtön hozzáteszem, hogy még ez is inkább gúnyt, semmint félelmet váltott ki. Erre remek példa a Pesti Hírlap 1883. október 13-i lapszáma, melyben Apponyi Albert ironizál Simonyi Ivánnal, a párt egyik alapítójával:
A Pesti Hírlap cikkrészlete az Arcanum Digitális Tudománytár gyűjteményéből
Az Országos Antiszemita Párt létrejötte már csupán a fentiek okán is elég hosszú előzményekre vezethető vissza, ahogyan azt Haág Zalán István a korábban már idézett, „A politikai antiszemitizmus a dualizmuskori Magyarországon” című írásában vázolja is:
1880. január 28-án Istóczy parlamenti beszédében bejelentette, hogy elkészült az általa tervezett – pártállástól függetlenül – antiszemitákat tömöríteni hivatott szövetség alapszabálytervezete. A képviselők a tervezet felolvasásához nem járultak hozzá, de az a parlamentinél sokkal nagyobb nyilvánosságot kapott, mert másnap a kormánypárti lap, az Egyetértés Országgyűlés rovatában leközölték. Az antiszemita szervezkedésre főleg vidéken, mindenekelőtt Pozsonyban látszott a helyzet kedvezőnek. Itt Simonyi Iván függetlenségi képviselő már régóta előkészítette a közvéleményt az antiszemita eszmék befogadására. Lapjában, a Westungarischer Grenzboiéban kezdetben agrárius problémákat ecsetelt, és olyan nézeteket vallott, hogy az általános elszegényedés és korrupció okát a földbirtokosokkal szemben előnyt élvező tőkésekben kell keresni. Ám mivel a tőkék birtokosai többnyire zsidók, ellenük nő a gyűlölet. Szerinte ezen úgy lehet segíteni, ha a zsidók is földbirtokosokká lesznek. Az agrárkérdés mellett egyre többet foglalkozott az iparosok problémáival, s az elsők között üdvözölte Istóczy antiszemita szereplését. A Függetlenségi Pártban a nyolcvanas évek első felében az agrárválság hatására az agrárius orientáció megerősödött.
A pártalapítók hamarosan programot is kiadtak:
A Politikai Ujdonságok 1883.10.17-i cikke az Arcanum Digitális Tudománytár gyűjteményéből
A tudósításból kiderül, hogy Istóczy Győző ekkor már nem volt magányos harcos. Társai közül ketten – Ónody Géza és Simonyi Iván – képviselők voltak 1881, illetve 1878 óta, míg a negyedik aláíró, a makói Széll György 1881-ben köszönt le mandátumáról, amit egyébként 1875 és 1881 között, két cikluson át viselt. Mindannyian a Függetlenségi Párthoz tartoztak korábban. Az Országos Antiszemita Párt alapítóiként őket tarthatjuk számon, ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy Ónody volt az, aki a tiszaeszlári – Ónody egyébként ott született és a körzetéhez tartozott – ügyet először hozta be a törvényhozásba 1882. május 23-án:
F. évi április 1-én történt azon községben, a melyben én lakom, T.-Eszláron, hogy déli 12 órakor egy 14 éves leánygyermek ment Tisza-Eszlárról ezen községhez tartozó úgynevezett Újfaluba egy boltba, néhány fiilérnyi bevásárlást tenni; midőn visszatért onnan, szemtanuk, élő emberek bizonyítják, hogy látták a leányt az izraelita zsinagóga előtt elhaladni, ott eltűnt, nyoma veszett. (Nyugtalanság a szélső baloldalon. Nagy zaj a jobboldalon.) A nép lázongani kezdett, követelték az izraelitáktól a leányt, azonban ők nem válaszoltak, hanem mindenféle kibúvó ajtót kerestek. Véletlenül kezd a borzasztó való felderülni. Ma az eset a nyíregyházi fenyítő törvényszék előtt van: Nevezetesen a leányt a t.-eszlári metsző becsalta a templomba, kezeit hátra kötötte, száját betömte és tovább mi történt vele? állítólag megölték, hogy vérét vegyék s vérét az engesztelő áldozathoz szükséges paskasütéshez az orthodox hívek között a szélrózsa minden irányában kiosszák. (Altalános zaj.)
Ezen ténytt azon metszőnek saját gyereke beszélte el. (Közbeszólás a szélsőbalról: Schachter!) Tehát schachter, ha jobban tetszik. Vannak rá tanuk, kik a zsinagógából azon időpontban segélykiáltásokat hallottak és ma ezen tanuk egybehangzó vallomása és a schachter gyermekének vallomása alapján foglalkozik a nyíregyházi bűnfenyítő törvényszék ez ügygyel. (Egy hang: Mi történt a leánynyal) Ki fogja deríteni a bűnfenyítő törvényszék.
Én kapcsolatban a boszniai kérdéssel, felhívom a t. kormány erélyességét arra, hogy az ily elemeknek az országba való tódulását minden lehető eszközzel igyekezzék megakadályozni.
Itt és most nem kívánok részletesen kitérni a tiszaeszlári perre, témánk szempontjából viszont fontos, hogy ez az ügy mindenképpen megkönnyítette Istóczy és társai számára pártjuk megalapítását, hiszen az 1883 nyarán végül a valamennyi vádlott esetében felmentő ítélettel zárult történet kétségkívül felerősítette az antiszemita, zsidóellenes hangulatot Magyarországon. Az 1884. június 13. és 22. között lebonyolított választásra az Országos Antiszemita Párt már 55 jelöltet tudott állítani. Ha ellenzéki szerepben is, de a szervezet képviselőházi tényezővé vált. Az 1884. szeptember 27-én megalakult Képviselőházban a következők ültek a párt mandátumát birtokolva:
A 17 antiszemita párti képviselő közül a csongrádi Csatár Zsigmond mandátumát kisvártatva megsemmisítették, a Képviselőházi Napló tanúsága szerint a választók megfélemlítése miatt, majd új voksolást írtak ki, melyet elvesztett. (Ahogyan a későbbiekben látni fogjuk, négy év múlva viszont Gyulán győzni tudott.) A létszám azonban hamarosan újra 17-re nőtt, hiszen egy időközi választáson Zalaegerszegen Szemnecz Emil mandátumot szerzett, melyet 1886. március 27-én kapott meg. Az első olyan törvényhozási ciklusban, melyben már pártkeretek között működhettek, elég nagy lendülettel láttak munkához, legalábbis a Képviselőházi Napló jegyzőkönyvei alapján. A párt létrejöttének okát és magában a névben is jelenlévő célt sosem tévesztették szem elől, s ez a megállapítás különösen igaz akkor, ha elolvassuk a következő beszédrészleteket:
Hiszen rég kifejezett óhajtás, évek óta emlegetett kívánság volt, a vallásszabadságra, a polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslat beterjesztése, a vallásalapok, alapítványok jogi természetének kiderítése és hogy egyebet ne mondjak, a magyar hadsereg, a nemzeti bank és önálló vámterületről szóló törvényjavaslatok beterjesztése, a miket ő maga is éveken át sürgetett és mindezek közül évek óta egy sem terjesztett be, hanem csak egy részleges törvényjavaslat, a zsidó és keresztény házasságról szóló. És mikor ennek tárgyalásánál végre fölébredt a főrendiház és tudatára jön annak, hogy él, gondolkodik, hogy neki véleménye és akarata van és mikor ez akaratában megbotlik a kormány, akkor áll elő vele, hogy íme gyönge ez a főrendiház, reformálni kell. Mikor a tapolczai kérvény a zsidók emancipatiójának módosítását kérte, a képviselőház többségének kurta felelete az volt: adott jogokat visszavenni nem szabad. Hát a főrendek vérrel és érdemekkel megszerzett százados jogait visszavenni szabad? Nem hiába zsidó érdekről van szó, hamis a mérték.
Veres József 1885. február 20-án a főrendiház reformja kapcsán
A zsidóság minden megengedett és meg nem engedett eszközzel iparkodik pénzhez jutni, tudván, hogy ha pénzt szerzett, Magyarországon megszerezhet sok mindenfélét. Minél több előjogot adunk a vagyonnak és pénznek, annál félelmesebbé teszszük magunkra nézve a zsidóságot.
Komlóssy Ferenc ugyanebben a témában, Veres Józsefre reagálva 1885. február 20-án
A fenti két idézetből is látszik, hogy az Országos Antiszemita Párt képviselői gyakorlatilag mintegy előhírnökei voltak a későbbi nemzetiszocialista eszméknek, hiszen azok ideológusai is – ha nem is azonnal és nyíltan – de a zsidó vagyont kárhoztatták, s tartották egyúttal a hatalmuk alapjának. Istóczy Győző és társai szintén hasonló fundamentumon álltak, s ezt később is hangoztatták. Ugyanakkor a botrányok sem álltak távol tőlük, – Istóczy párbajáról már ejtettem szót – akadtak olyan ügyeik, melyeket a Képviselőház sem nézett jó szemmel. 1885. február 3-án például Verhovay Gyula és Margittay Gyula mentelmi jogát is felfüggesztették. Az első esetben becsületsértés, a másodikban pedig tartozás miatti vizsgálatok érdekében.
Verhovay ügye a bal, Margittay esete a jobb oldali képen a Képviselőházi Naplóban
Mindössze egy nappal később, 1885. február 4-én Simonyi Iván maga is elismerte, hogy becsületsértést követett el, így nem is állított akadályt mentelmi joga felfüggesztése elé. Mindettől függetlenül az antiszemiták iramát egyelőre nem akasztották meg ezek a problémák, s itt visszautalnék a párt azon nézetére, miszerint a zsidók pénze a bajok forrása. Ebbe a sorba illeszkedik Nendvitch Károly 1885. január 17-i beszédének részlete is:
Én nem akarom tagadni, hogy a czéhrendszer a századok folytán elfajult, hogy nem felel meg többé a jelen kor igényeinek. De a helyett, hogy mi a czéhrendszert reformálnók, hogy azokat a kinövéseket elvágtuk volna, egészen eltörültük s helyébe az úgynevezett korlátlan szabad ipart hoztuk be. És ez tönkre tette Magyarországon tökéletesen az iparos osztályt, úgyhogy jelenleg alig lehet Magyarországon még csak kis iparról szólani. És ezen korlátlan szabad ipar kinek javára hozatott be Magyarországon? A zsidók javára. (Igaz! Igaz! a bal és szélső baloldal különböző padjain.) Mert a zsidó maga nem iparos, ő nem dolgozik, ő a kész árukat hozatja külföldről, a Lajthán túlról, Cseh- és Morvaországból és itt nyit nagy üzleteket és olcsó áron adja el a rossz ipar-termékeket. E mellett a magyar iparos nem állhat fenn és igy kénytelen rendre feladni a maga iparát vagy pedig magát alárendelni egészen a tőkének, úgyhogy annak rabszolgájává lesz.
A párt képviselői programbeszédeik közben többször fogalmaztak úgy, hogy azt már az abban a korszakban egyébként jóval elnézőbbek sem voltak képesek tolerálni. Erre példa báró Andreánszky Gábor 1886. június 25-i felszólalása, melyet az igazságügyi miniszternek címzett:
Ha a zsidó kétszer-háromszor hamisan bukik vagy csal: mint e főkapitányi jelentés mutatja, többnyire megszökik a büntetés elől és ha nem szökik meg, egész Izrael felkel védelmére. Ha kis ember, hitközségtársai jönnek; ha nagy ember, maga az Alliance Israelite áll fel védelmére. És ha végre valakit mégis becsuknak, akkor mint egy nagy eszme, egy nagy elv, agójimok pusztítása elvének mártyrja kerül ki a börtönből. Épen a minap egy hires zsidólap szörnyűködött azon, hogy egy zsidót, a ki legyilkolta a szakácsnéját, zsandárok megkötözve vittek a börtönbe. Ha ennyire rokonszenveznek a gyilkossal is, mekkora tekintélye lehet előttük a csalónak a ki nemzeti erkölcsei miatt szenved?
Érdemes szó szerint rögzíteni, hogy erre az ülést vezető Péchy Tamás miként reagált:
Az idő előrehaladtával azonban megmutatkoztak az általában a szélsőséges csoportosulásokra egyébként is jellemző törésvonalak. (Ezek egyébként sok esetben kísérteties hasonlóságot mutattak az 1939-es választásokkor Parlamentbe került nyilaskeresztesek belharcaival, melyek szinte követhetetlenné tették egymás közötti mozgásaikat és vitáik indokát, illetve motivációikat.) A világpolitikában is jelenlévő antiszemita irányzat sem maradt egységes, az I. Antiszemita Kongresszuson a faji antiszemiták kiegyeztek a mérsékeltekkel, de később újabb nézetkülönbségek alakultak ki. Magyarországon sem történt másként, amit leginkább az jelzett, hogy maga Istóczy sem vállalta az elnökséget és már 1885-ben kilépett a pártból, a vezetést Szalay Károlyra hagyva. Ugyanakkor azt a javaslatot tette, hogy egy függetlenségi és egy közjogi alapú antiszemita pártot kell létrehozni. Így Csúzy Pállal, Nendtvich Károllyal, Andreánszky Gáborral, Komlóssy Ferenccel és Zimándy Ignáccal megalakította az Országgyűlési Mérsékelt Antiszemita Pártot. A folytonos viszályok nem maradtak következmények nélkül, az antiszemita program az 1884-es 17 helyett, az 1887. június 17. és július 26. között megtartott voksoláson már csak 10 mandátumot hozott, ugyanakkor mivel Vadnay Andor két kerületben, Mezőtúron és Tapolcán is nyert, az egyikről értelemszerűen le kellett mondania. Simonyi Iván, Nendtvich Károly, Rácz Géza, Ráth Ferenc, (ő még a ciklus befejezése előtt, 1887.02.10-én lemondott) Verhovay Gyula, Gruber János, Andreánszky Gábor, Csúzy Pál, Zimándy Ignác és Szemnecz Emil kényszerült elhagyni az Országházat. Az új választás utáni alakulóülésen, 1887. szeptember 28-án, a következők képviselték az antiszemita programot:
A képviselőcsoport személyi összetétele hamarosan módosult, hiszen a dunaszerdahelyi Szabó Lajos mandátumát a Képviselőház 1888. január 25-i hatállyal megsemmisítette, ugyanakkor Gyulán, a Hajóssy Ottó halála miatt kiírt választást a korábban képviselőségét elvesztő Csatár Zsigmond megnyerte, így 1888. január 17-én újra a törvényhozás tagja lett. A fenti táblázatban az antiszemita képviselőkhöz tartozónak tüntettem fel Svastics Gyulát is, akit a 12 Röpirat című újságban maga Istóczy Győző is maguk közé sorol, holott mandátumát a Somogy vármegyei Marcaliban a Mérsékelt Ellenzék színeiben nyerte el. (Nem töltötte ki a teljes ciklust, annak vége előtt, 1891. július 28-án elhunyt.) Ugyanebben a kiadványban írja a következőket:
A jó magyar népet megtartani akarjuk mi Magyarországnak akkor, a mikor azt akarjuk, hogy a zsidó ne űzze őt el erről a földről, a melyen kívül a költő szerint „nincsen számunkra hely,” s a mely keresztény magyar népet a töröknél, tatárnál gonoszabbul pusztító zsidó sáskaseregnek a Rothschildok kedvéért martalékul kész odadobni a Tisza-kormány, s a zsidó sajtó kegyeiért, a „szabadság, egyenlőség és testvériség” fonákul alkalmazott jelszavai alatt, a zsidó rabszolgaságba kész dönteni Apponyi gróf és pártja szintúgy, mint a szélsőbaloldal és vele, 1848 után 40 év múlva, – Kossuth Lajos.
Istóczy ezzel adta meg az alapvetést az 1887 és 1892 közötti ciklus képviselői számára, így persze az újonnan bekerültek sem maradtak el szellemi elődeiktől. Erre Kudlik János 1888. február 22-i, illetve Szendrey Gerzson 1891. augusztus 4-i felszólalásrészlete a legfényesebb bizonyíték.
Bal oldalon Szendrey, a jobb oldalon Kudlik felszólalásának mondatai a Képviselőházi Napló jegyzőkönyveinek kivonatából
Az antiszemitáknak ezzel együtt nem csupán saját nézetkülönbségeikkel kellett szembenézniük, hanem azzal is, hogy a zsidók sikeresen asszimilálódtak, a korszakra jellemző gazdasági konjunktúra pedig nem kedvezett az ellenük folytatott politikai küzdelemnek. Ennek okán az antiszemita pártoknak a következő választáson már nem sikerült mandátumot szerezniük, habár néhány képviselőjük bekerült a törvényhozásba a későbbiekben is. Közülük ebből a szempontból a legsikeresebbnek Veres József mondható, akik 1892-ben a Negyvennyolcas Függetlenségi Pártot, majd 1901 és 1910 között a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben tartotta meg az orosházi választókerületben megszerzett mandátumát. Szintén e két szervezet aspiránsaként győzött Csurgón Szalay Károly is, aki 1901-ig vehetett részt a Képviselőház munkájában. Ónody Géza 1896-ig maradt a törvényhozás tagja és Hajdúnánás képviselője a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt jelöltjeként.
A hozzászólásaikban idézett, illetve említett képviselők közül Nendvitch Károly 1892. július 5-én, Csatár Zsigmond 1893. szeptember 12-én, Kudlik János 1900. szeptember 26-án, Simonyi Iván 1904. július 2-án, Szalay Károly 1906. szeptember 6-án, Andreánszky Gábor 1908. május 19-én, Szendrey Gerzson 1909. február 15-én, Veres József 1913. december 11-én, Komlóssy Ferenc 1915. október 4-én, Ónody Géza pedig 1923. április 2-án halt meg. Az 1884-es Képviselőházba már nem bekerülő, de pártalapítónak számító Széll György 1910. április 22-én hunyt el Makón, ahol egyébként néhány éves közéleti sikertelenség után 1895-ben a város polgármesterévé választották, mely posztot 1902-ig sikerült megőriznie.
Istóczy Győző sem köszönt el 1892-ben, hiszen mérsékelt pártonkívüliként 1896-ig képes volt megtartani a rumi választókerületet, ezt követően azonban már csak a Képviselőházon kívül hangoztathatta nézeteit. Nem sokkal később meghozott egy olyan döntést is, ami ügyvédi pályáját érintette:
A Pesti Hírlap tudósítása 1898. október 16-án
A jogászi pályáról is letért egykori képviselő 1900-ban – fia halála után – azzal került be a hírekbe, hogy lefordította és kiadta Josephus Flavius ókori héber történetíró 7 könyvből álló forrásmunkáját a „Zsidó háborúról és Jeruzsálemnek Titus által történt bevételéről.” A tudósítások szerint Istóczy egy latin szöveget használt alapnak, ami eredetileg 1588-ban jelent meg. 1904 nyarán saját téziseit foglalta össze, amikor kiadta „Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai” című munkáját. Viszonylag visszavonultan élt Budapesten, s miután felesége, Pásztory Tóth Anna, 1911. június 17-én elhunyt, „elfogytak” a vele kapcsolatos korabeli sajtóhírek is – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy saját lapjára kért utcai árusítási engedélyt:
Pesti Hírlap, 1912. június 30.
Az Országos Antiszemita Párt megalapítója ekkor 70 éves volt, így legközelebb már csak a halálhírével került újra a köztudatba, igaz, ha átnézzük a korszak lapjait, akkor némi jótékony, s utólagos „csak a szépre emlékezem” jelleggel. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy halálakor már kezdetét vette az I. világháború, így a XIX. század 80-as évei boldog békeidőknek tűnhettek. Nem csupán egykori párttársai, hanem az antiszemitizmus korai megjelenése is jóformán feledésbe merült, hiszen konkrétan zsidóellenes programmal 1892 után Istóczy haláláig már senki nem nyert mandátumot, ami persze – főleg utólag szemlélve – nem azt jelenti, hogy az elszórt magok teljesen terméketlen talajra hullottak volna. Istóczy Győző 1915. január 7-én, 72 évesen hunyt el végelgyengülésben Budapesten, halotti anyakönyvi kivonata megtalálható a VIII. kerületi dokumentumok között:
Kivonat a FamilySearch családfakutató internetes oldal adattárából
A kortársaknak akkor talán még úgy tűnt, hogy Jókai Mórnak igaza lesz: a zsidókérdés nem téma a XX. században. Ma már tudjuk, hogy az Országos Antiszemita Párt csupán az első volt azok között, akik a nyílt zsidóellenességet tűzték a zászlójukra, s mindig volt egy olyan réteg, akik fogékonyak voltak e tanokra. Csupán bő öt esztendő telt el Istóczy Győző halála után és 1920 szeptemberének végén a képviselők megszavazták a Numerus Clausus néven elhíresült 1920. évi XXV. törvénycikket. Ez gyakorlatilag kiindulópontja lett olyasvalaminek, amely ugyan fényes önigazolást jelenthetett Istóczy Győző és társai követőinek, de sötét jövőt mutatott az emberiségnek.
Internetes források:
Képviselőházi Napló, 1883. január 23. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1881_09/?pg=183&layout=s&query=J%C3%B3kai%20M%C3%B3r%20zsid%C3%B3k%C3%A9rd%C3%A9s
Belvedere Meridionale 2007/XIX. 1-2. (Haág Zalán István: A politikai antiszemitizmus a dualizmuskori Magyarországon) http://acta.bibl.u-szeged.hu/5093/1/belvedere_2007_001_002_063-072.pdf
Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár (Archivum Comitatus Castriferri, Vas megyei archontológia 1872-1918, Istóczy Győző életrajz): http://www.vaml.hu/Nevtar/I/Istoczy_Gyozo.html
Képviselőházi Napló, 1875. április 8. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1872_16/?query=Ist%C3%B3czy%20Gy%C5%91z%C5%91&pg=95&layout=s
Wenkcheim Béla életrajza (Arcanum Digitális Tudománytár, Kézikönyvtár, Magyar Életrajzi Lexikon)
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/w-7870D/wenckheim-bela-baro-7878B/
Képviselőházi Napló, 1875. április 21. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1872_16/?query=Ist%C3%B3czy%20Gy%C5%91z%C5%91&pg=230&layout=s
magyarzsido.hu internetes oldal. (Flódni – A párbajozó zsidó bankár: Wahrmann Mór) http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=11:wahrmann-mor&catid=2:toertenelem&Itemid=16
Múlt-Kor Történelmi magazin internetes oldala (Rituális gyilkossággal vádolták a tiszaeszlári zsidóságot, 2013.08.03.) https://mult-kor.hu/20130803_ritualis_gyilkossaggal_vadoltak_a_tiszaeszlari_zsidosagot
Országgyűlési Könyvtár – Digitalizált Törvényhozási Tudástár (Apponyi Albert életrajza)
https://dtt.ogyk.hu/hu/component/k2/item/328-apponyi-albert
Huszár Gál Városi Könyvtár internetes oldala, Moson Megyei Életrajzi Lexikon (Simonyi Iván életrajza) http://www.hgkmovar.hu/mmel/?o=szc&c=k685
Képviselőházi Napló, 1882. május 23. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1881_06/?pg=14&layout=s&query=%C3%93nody
Ballabás Dániel – Pap József – Pál Judit: Képviselők és főrendek a dualizmuskori Magyarországon 2. – az Országgyűlés tagjainak archontológiája (Az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának Kiadványa, Líceum Kiadó, Eger, 2020) Az országgyűlés tagjainak archontológiája_VÉGLEGES.pdf
Csatár Zsigmond életrajza (Arcanum Digitális Tudománytár, Kézikönyvtár, Magyar Írók élete és munkái – Szinnyei József) https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/c-7E4A8/csatar-zsigmond-7EFE1
Képviselőházi Napló, 1884. október 25. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_01/?pg=246&layout=s&query=Csat%C3%A1r%20Zsigmond
Képviselőházi Napló, 1885. február 20. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_04/?query=Veres%20J%C3%B3zsef&pg=279&layout=s
Képviselőházi Napló, 1885. február 20. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_04/?query=Veres%20J%C3%B3zsef&pg=281&layout=s
Képviselőházi Napló, 1885. február 03. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_03/?query=Margittay%20Gyula&pg=386&layout=s
Képviselőházi Napló, 1885. február 04. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_03/?query=Simonyi%20Iv%C3%A1n&pg=400&layout=s
Képviselőházi Napló, 1885. január 17. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_03/?query=Nendtvich%20K%C3%A1roly&pg=62&layout=s
Képviselőházi Napló, 1886. június 25. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1884_12/?query=Ist%C3%B3czy%20Gy%C5%91z%C5%91&pg=474&layout=s
Péchy Tamás életrajza (Arcanum Digitális Tudománytár, Kézikönyvtár, Magyar Életrajzi Lexikon) https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/p-77238/pechy-tamas-773C3/
12 Röpirat (Istóczy Győző és az Országos Antiszemita Párt folyóirata, 1887. június-július, VII. évf., IX-X. füzet) https://mtda.hu/tizenket_ropirat/7_evfolyam/7_evf_9_10_szam.pdf
Hajóssy Ottó életrajza (Arcanum Digitális Tudománytár, Kézikönyvtár, Magyar Írók élete és munkái – Szinnyei József) https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/h-87E13/hajossy-otto-88274/
Képviselőházi Napló, 1888. február 22. https://library.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJTRVJJRSI6IFsib2d5a2Rva19uYXBsb2tfaXJvbWFueW9rIl19LCAicXVlcnkiOiAiS3VkbGlrIEpcdTAwZTFub3MgenNpZFx1MDBmMyJ9
Képviselőházi Napló, 1891. augusztus 04. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_KN-1887_26/?query=szendrey%20gerzson%20s%C3%BCt%C5%91%20zsid%C3%B3&pg=401&layout=s
Pesti Hírlap, 1904. augusztus 20. (Arcanum Digitális Tudománytár) https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1904_08/?query=Ist%C3%B3czy%20Gy%C5%91z%C5%91&pg=365&layout=s
Pesti Hírlap, 1911. június 21. (Arcanum Digitális Tudománytár) https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PestiHirlap_1911_06/?query=Ist%C3%B3czy%20Gy%C5%91z%C5%91&pg=796&layout=s
Forrás:polipraktika.blog.hu
Tovább a cikkre »
