Aki balatoni strandra szeretne belépni, erről mindenképpen tudnia kell

Aki balatoni strandra szeretne belépni, erről mindenképpen tudnia kell

A szabadstrandokon is meghatározzák, hogy hányan tartózkodhatnak ott egyszerre, a strandéttermek zárt részére pedig védettségi igazolás kell. Az épített fürdők viszont csak védettségi igazolással látogathatók.

A járványügyi szabályok szerint míg a zárt fürdőkbe csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, addig a balatoni strandok a plasztikkártya nélkül is látogathatóak lesznek idén nyáron.

„Nem kötelező a távolságtartás sem, viszont

csak annyi vendéget engedhetnek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson mindenkire”

– mondta el az InfoRádiónak a Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor, aki Balatonfenyves polgármestere is.

Szerinte mindenekelőtt a strandok befogadóképességét kell meghatározni, de egyébként is mindent el fognak követni azért, hogy a lehető legkevesebb problémával legyenek túl a nyáron, Lombár Gábor azt reméli, még egy kicsivel többen is lesznek a Balaton partján, mint a a tavalyi évben.

A balatoni, kötelezően fertőtlenített strandok nyitása

június 15-tel

következik be.

Hírdetés

De lesz-e különbség a fizetős és a szabadstrandoknál a pénztárca vonatkozásain kívül?

„A fizetős strandnál lehet számolni, hogy mennyien használják a strandot, míg a szabadstrandoknál mi közöljük, hogy a zöldfelülethez képest mennyien lehetnek ott, viszont azt kontrollálni nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk.”

Jelezte, már előre sajnálja azokat a munkatársakat, akiknek azokat a helyzeteket kell kezelniük, amelyek a túl sok emberből adódnak, nekik vissza kell utasítaniuk a létszám fölöttiek belépését a fizetős strandokon, de „ezen is túl leszünk”.

A strandokon lévő büfék, éttermek, fagyizók esetében viszont az általános járványügyi szabályok továbbra is érvényesek,

a zárt területekre csak oltási igazolvánnyal, illetve online védettségi igazolással lehet belépni, de azért a balatoni strandéttermek nagy része teraszos, így ilyen problémát csak korlátozottan tud elképzelni a polgármester.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »