"Aki azt hiszi, hogy ezt Miskolcon és Borsodban büntetlenül meg lehet tenni, az nem ismeri az ittenieket"

"Aki azt hiszi, hogy ezt Miskolcon és Borsodban büntetlenül meg lehet tenni, az nem ismeri az ittenieket"

– 2014-ben a választókerületében a másik miskolci körzethez hasonlóan nüanszok döntöttek: a fideszes Csöbör Katalin 33%-kal nyert, a Jobbik jelöltje 30, a baloldali összefogásé 28%-ot kapott. A kireszavazzunk.hu adatai alapján most egyértelműen ön a legerősebb ellenzéki jelölt, de más kutatások is ezt erősítik meg. Mire számít, valóban egyszerűbb lesz a képlet? Sikerülhet meggyőzni a baloldali szavazókat?

– A baloldal az elmúlt ciklusban Miskolcon is teljesen szétforgácsolódott, voltak, akik az MSZP helyi frakciójából léptek ki, és volt olyan, aki a pártból is. De ez az ő belügyük, amivel nem akarok foglalkozni. Ami biztos, hogy a Fidesz erős párt, őket csak erővel, szervezettséggel lehet legyőzni, amivel egyedül a Jobbik rendelkezik.

A 2014-ben még háromszereplős választás most kétszereplőssé vált: Csöbör Katalin vagy Jakab Péter.

Egyes kutatások szerint most épp vezetek, de nem a kutatásokat kell megnyerni, hanem a választást április 8-án. Ebben pedig mindenek a támogatására számítok, aki kormányváltást akar.

– Az Iránytű Intézet felmérése szerint a városban a legnagyobb problémának a hatalmas munkanélküliséget, a betegellátásban jelentkező hosszú várakozási időt, a rossz közbiztonságot, a kórházi fertőzéseket és az elvándorlást nevezték meg a helyiek. Milyen eredményeket ért el a Fidesz az elmúlt ciklusban ezeken a területeken?

– Miskolcot 11 év alatt 23 ezren hagyták el. Röviden ez a bizonyítvány. De nézzük sorban. Miskolcon önmagában több ma az álláskereső, mint például teljes Vas megyében. A bérek 100 ezer forinttal maradnak el a fővárostól. A Fidesz által a helyi kórházak összevonásából létrehozott „szuperkórházban” jelzálogot tett a bank a sugárterápiás gépekre. Közben a lakosság fegyverkezik, hiszen miközben a város népessége fogy, az engedéllyel tartott lőfegyverek száma 20 százalékkal nőtt. Nem egy sikersztori, ugye?

– Az elmúlt éveket önkormányzati képviselőként dolgozta végig a városban. Miskolc is érintett az OLAF vizsgálatában, ugyanis a város az Elios Zrt.-vel kötött szerződést a közvilágítás korszerűsítésre. Problémás lehet az ügy?

– Az Orbán-család Miskolcon csak az Elios révén közel félmilliárdot kaszálhatott. Nálunk két pályázó volt a közvilágítás korszerűsítésére, de az olcsóbb ajánlatot érvénytelennek nyilvánították.

A korrupció sohasem az olcsóbb, hanem a drágább megoldást szereti, ezért nem jut pénz utakra, járdákra, vagy egyéb városüzemeltetési feladatokra.

– Fideszes ellenfele, Csöbör Katalin több botrányt is maga mögött tudhat: férje trafikokat nyert, ő maga pedig 2011-ig az országgyűléstől is költségtérítést vett fel. Most viszont belevetette magát a kampányba: kormányablakot adott át, beruházást jelentett be. Emellett olyan szórólapok is megjelentek, melyek azt állították, Vona Gábor mecsetet építene az Avason. Hogy zajlik a kampány, milyenek a visszajelzések az emberektől?

– A Fideszről ma három szó jut az emberek eszébe: lopás, arrogancia, migráns. Ellopták az emberek pénzét, arrogánsan fenyegetnek mindenkit, aki nem bólogat nekik, és migránsokkal riogatnak a nap 24 órájában, holott épp ők engedtek be eddig több ezret belőlük.

Aki azt hiszi, hogy ezt Miskolcon és Borsodban büntetlenül meg lehet tenni, az nem ismeri az ittenieket.

Csöbör Katalin úgy tűnik nem ismeri, ezért fogja a nép megbuktatni. A Fidesz az emberek megfélemlítésére épít, de aki ennyi viszontagság után még mindig kitart Miskolc mellett, az már nem fél, hanem követel. Jogosan. A ledolgozott évekért, a befizetett adókért, a felnevelt gyermekekért nem fideszes gyűlöletkeltést várnak, hanem megoldásokat, minőségibb életet.

– Nemrég Orbán Viktort is Miskolcra utaztatta a Fidesz, ahol a kormányfő meglepetésére többek közt Ön is várta őt, hogy kellemetlen kérdésekkel szembesítse. Milyen volt a miniszterelnök látogatásának visszhangja?

– A legnagyobb visszhangot két dolog váltotta ki. Az, hogy titokban jött, és hogy megfenyegette a miskolciakat, ha nem viselkednek jól április 8-án, ide fognak költözni a migránsok. Magyarország miniszterelnöke ma már ígérni is csak félelmet tud, semmi mást. Persze ő is fél, csak ő nem a migránsoktól, hanem a néptől. Ezért járja titokban az országot, mint egy tolvaj, aki nem akarja, hogy meglássák azok, akiket kifosztott. Én is csak egy kérdést tudtam feltenni neki, azt, hogy el fog-e látogatni a Fazekas utcai börtönbe. Nem ment el, április 8. után azonban, ha mi jövünk, kénytelen lesz.

– Nemcsak önkormányzati képviselőként, hanem a Jobbik szóvivőjeként is tevékenykedik. Milyen tapasztalatokat szerzett az országos politizálás során?

– Amilyen a politikai helyben, olyan országosan is. A Fidesz vezetői országosan is korruptak, önteltek, lekezelőek, mindez pedig helyi szintre is leszivárog. Helyben azért ilyenek a fideszesek, mert az országos politikusaik ezt várják el tőlük. Nem népképviseletet, hanem uralkodást a nép felett. Ezért nem lehet se a Fidesszel és az országot tönkretevő más pártokkal szövetségre lépni. A teljes politikai elitnek meg kell újulnia, ehhez pedig új pártok kellenek, olyanok, akik nem vettek részt Magyarország anyagi és morális szétverésében.

– Ha magas lesz a részvételi arány, vélhetően ön váltja majd le Csöbör Katalint. Mik lesznek a fő célkitűzései, ha bekerül a Parlamentbe?

– Ha én győzök, a miskolciak, borsodiak képviselőt nyernek és nem helytartót. Be akarom vinni az itt élők hangját, problémáit a parlamentbe, hogy azokra szakpolitikai megoldásokat találjunk. A bérek és a nyugdíjak rendezése nem várhat, mint ahogy az egészségügy és az oktatás problémáinak a rendezése sem. Az ehhez szükséges források többsége már most is rendelkezésre áll a költségvetésben. Ezek átcsoportosításával, a korrupció felszámolásával, valamint a bérunióra épülő gazdaságpolitika beindításával és persze politikai akarattal végre átléptethetjük Miskolcot és Magyarországot a XXI. századba.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »