Aki akarja, szombaton átúszhatja a Balatont

Aki akarja, szombaton átúszhatja a Balatont

A szervezők bejelentették: megtartják szombaton az Öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között

Fontos változás: az első rajt időpontja 10 órára módosul! Az úszókat a balatonfüredi Kemping, míg a SUP-os mezőnyt a Kékszalag PORT várja majd – írja a hirbalaton.hu.

Hírdetés

Egyre több ismert sportember csatlakozik a Tihany és Balatonfüred közti, öbölátúszáshoz. Ez nemcsak sportteljesítmény, de igazi közösségi élmény is. Olimpiai bajnok úszónk, Czene Attila, világbajnok ökölvívónk, Erdei „Madár” Zsolt, Veszelinov Annamária Európa bajnok búvárúszó, valamint a válogatott nyíltvízi úszó, Juhász Janka után most az olimpiai bajnok vízilabdázó Märcz Tamás is vállalta a kihívást. A távot idén már SUP-al is lehet teljesíteni.

A regisztráció reggel hét órakor veszi kezdetét a Tagore-sétányon, nyolc órától pedig folyamatosan szállítják a résztvevők Balatonfüredről a Tihanyi rajtra. A folyamatos rajtolás tíz órakor veszi kezdetét, majd az úszó mezőny a Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu strandját, míg a SUP-osok a Kékszalag PORT kikötőt veszik célba. Akik regisztráltak a Sportoló Nemzet programban, azok 15 % kedvezményt kapnak a nevezés összegéből.

További részletek és jelentkezés: www.obol-atuszas.hu


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »