Akasztják a hóhért: 8 millió forintos bírságot róttak ki a NAV-ra – nem ez lenne az első beszerzésük, ami gyanús

Akasztják a hóhért: 8 millió forintos bírságot róttak ki a NAV-ra – nem ez lenne az első beszerzésük, ami gyanús

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) több millió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás szervezetet és megsemmisítette az e-bevallás (eBEV) rendszer üzemeltetésére kötött pályázatot. Az adóhatóság titkolózott, szerencséjére senkit nem hozott ki győztesnek.

Informatikai környezet üzemeltetés-támogatásának biztosítására kiírt ajánlati felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, valamint az ajánlatkérő ezt követően meghozott valamennyi döntését törölte, és 8 millió forint bírságot rótt ki a pályázatgazda NAV-ra.

A határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg, a kiszabott bírság magasnak számít a KD gyakorlatában. Főként állami hivatalt, pláne nem az adóhatóságra szoktak ilyen súlyos tételt kiróni.

Az ügy lényege

A szövevényes ügy lényege, hogy a tender iránt az Answare Informatikai Szolgáltató Kft., az Invigor Informatika Kft, az ATOS Magyarország Kft. és a RacioNet Zrt. érdeklődött. Miután a felhívást és a tender dokumentációt nem találták megfelelőnek arra, hogy ajánlatot tegyenek, több kérdést tettek fel az ajánlatkérőnek.

Kaptak is válaszokat: de ezek után a NAV pontatlan és téves dokumentumokat osztott meg velük. A határozat szerint nem volt pontos például az eszközlista, olyan tételek is szerepeltek rajta, amelyeket már leselejteztek, vagy nincs közük az eBEV rendszeréhez. De az egyik panasztevő észrevette, hogy hiányoznak róla olyan eszközök, amelyekről viszont biztosan tudta, hogy az adóhatóság használja.

Probléma volt továbbá, hogy az ajánlatkérő jogsértő módon módosította a szakemberekre vonatkozó nyilatkozatokat.

A jogorvoslatot az Answare Informatikai Szolgáltató Kft. kezdeményezte először, majd hivatalbóli kezdeményezőként fellépett a Közbeszerzési Hatóság Elnöke is.

Súlyos jogsértés

A részletek ismertetését most mellőzve, a KD álláspontja szerint az ajánlatkérő súlyos jogsértést valósított meg az eljárást megindító felhívásban, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása során, amely jogsérelem azonban a közbeszerzési eljárás vizsgált szakaszában – figyelemmel az eljárást lezáró döntés hiányára – az eljárást lezáró döntésre nem hatott, nem hathatott ki.

Hírdetés

Tehát itt az az érvelés, hogy a jogsértés – az említett két esetben – megtörtént ugyan, de az ajánlatkérő nem hirdetett eredményt, így a potenciális ajánlattevőket nem érte joghátrány. Ennek ellenére a jogsértés, jogsértés maradt, amire reagálni kellett.

A KD a bírság 8 milliós összegének meghatározása során a jogsértés súlyosságán túl figyelemmel volt a közbeszerzés magas értékére (a nettó 8 milliárd 142 millió forintra). Viszont értékelte az ajánlatkérő együttműködő magatartását, valamint azt, hogy a jogsértés a közbeszerzési dokumentumok megsemmisítésével reparálható volt. A KD figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérővel szemben jogsértés megállapítására az elmúlt 24 hónapban nem került sor.

Az ügyben a NAV-ot az Ész-Ker Kft. akkreditált közbeszerzési tanácsadója képviselte. Ez a cég azért érdekes, mert – általában az SBGK Ügyvédi Irodával közösen – több közbeszerzési tanácsadási szerződést nyert a Miniszterelnökségtől. Ezek összesített értéke eléri a 10 milliárd forintot. A tanácsadót épp áprilisban bízta meg az adóhatóság.

Nem ez az első NAV-os beszerzés, ami gyanús

Tavaly furcsa körülmények között felmondott a Microsoft magyarországi képviselete a legnagyobb ügyfeleket kiszolgáló alvállalkozóinak. A LAR-partnerek (ezek közé tartozott a mostani ügyben is érintett Racionet Zrt.) elvesztése a multi cégnek is nagyon fájt, de egy több éve tartó belső vizsgálat során épp a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerződésénél találtak korrupciógyanús hibákra.

Az akkori, 2013-as beszerzés esetében a revizorok rádöbbentek, hogy a szoftvereket a partneri kedvezményes árhoz képest túlárazva adták el az adóhatóságnak. Folytatva a vizsgálatokat az is kiderült a számukra, hogy a NAV nem is használta fel a Microsoft programjaihoz használható licenceket, mert ezek egy részét fel sem tudták volna telepíteni az informatikai eszközeikre. A hatóság informatikai beszerzéseit ekkor Tiborcz Péter, az Elios-ügy miatt ismert Tiborcz István testvére intézte.

Később az is kiderült, hogy hasonlóan aggályos lehet a teljes magyar közigazgatás szerződésállománya, amelyeket Microsoft-szoftverekre kötöttek.

Az Index pedig egy olyan közbeszerzésről írt korábban, amelynek a körülményei és kritériumai annyira behatároltak voltak, hogy előre tudni lehetett, ki lesz a győztes. A lap "tippje" be is jött: a jósolt Xerox cég lett a befutó.

(Napi nyomán)

Biztos véletlen, de pont a NAV-elnök stadionjában nem adnak számlát

Orbán, a rendszergazda: a magyar államigazgatás legkiterjedtebb korrupciós ügye lehet a Microsoft-botrány

Fidesz-program belső körben: "Odafigyelünk, hogy mit mond a Jobbik, és azt próbáljuk megcsinálni a parlamentben"

Sokallták a benzin árát a mezőkövesdiek, de a NAV-elnök intézkedett


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »