Akarunk-e szentek lenni? – A KÉSZ vendége volt Nagyatádon Varga László kaposvári megyéspüspök

Akarunk-e szentek lenni? – A KÉSZ vendége volt Nagyatádon Varga László kaposvári megyéspüspök

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) Nagyatádi Csoportja meghívására Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást, majd mutatott be szentmisét a nagyatádi Szent Kereszt-templomban január 6-án, vízkereszt napján.

A főpásztor gondolatai egy összesen öt alkalomból álló előadás-sorozatot zártak, amely során többek között szívről és lélekről és a modern korban történő evangelizációról is hallhattak a résztvevők.

Fábián Zoltán, a KÉSZ Nagyatádi Csoportjának elnöke köszöntője után Sándor László plébános a Miatyánk közös elimádkozására hívta a jelenlévőket. Ezt követően Varga László püspök minden megkeresztelt ember hivatásáról, az életszentségről elmélkedett. 

Isten akarata, hogy szentek legyünk. Minden Miatyánkban elimádkozzuk, hogy legyen meg a te akaratod. Sok mindent gondolunk Isten akaratának, de a legfontosabb és mindegyikünk számára egyértelmű szándék és akarat a részéről, hogy akik megkeresztelkedtünk és Krisztusba öltözködtünk, szentek legyünk – mondta elmélkedése bevezetőjeként a főpásztor.

Már az Ószövetségben egyértelművé teszi Isten, hogy az ő kiválasztott népének hivatása a szentség. Mindannyian a szent Istennek vagyunk a gyermekei, fiai és leányai. Mindannyian az ő képmásai vagyunk, azok is, akik nem keresztelkedtek meg, nem keresztény vallásúak. „Egy a ti Atyátok, ti pedig mindannyian testvérek vagytok” – mondja Jézus. Ha ezt megértenénk, és eszerint gondolkoznánk és élnénk, nem ítélnénk el az embertársainkat – azokat, akik más vallásúak, más bőrszínűek, vagy más kultúrában élnek –, hiszen

Akarunk-e szentek lenni? Sokan azért nem akarnak, mert úgy gondolják, hogy nem méltók Isten szentségére, vagy a bűnöket látják csak, és nem látják Isten irgalmának mértékét. S vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nem tudják hősiességgel gyakorolni az erényeket. Mivel Isten maga a Szent, ezért akkor válunk szentté, ha a Szenttel egyre szorosabbá válik a kapcsolatunk. Akit szeretünk, ahhoz hasonlítani akarunk. A szerelmesek teljesen megváltoznak, a szokásaikat és még a ruháikat is egymáshoz igazítják, mert a másik annyira fontos. Olyan akarok lenni, mint az, akit szeretek, vagy aki szeret engem. Olyan akarok lenni, mint az Isten.

Az életszentség egy döntés. Döntés a jóság, a szeretet mellett, amellett, hogy meg akarom tenni Isten akaratát – hangsúlyozta a kaposvári megyéspüspök. – Azt, hogy hol tartunk a szeretetben, nagyon egyszerű lemérni. Hogyan viselkedünk a szegényekkel, bűnösökkel, megvetettekkel, a betegekkel; a családunk azon tagjaival, akik nem változnak, függők, alkohol- vagy más betegségük van? Ők nagyon gyorsan megmutatják a viselkedésükkel, hogy hol tartunk a szeretetben. Gondolhatunk magunkról bármilyen szépet, nem ők az okai annak, hogy mi ott tartunk a szeretetben, ahol. Ők csak megmutatják. Mi vagyunk az okai annak, hogy hol tartunk a szeretetben.

Hírdetés

Szidjuk őket, ítélkezünk felettük, vagy készek vagyunk kiengesztelődni, megbocsátani és meglátni bennük a Krisztust? Mert bármilyen botrányos, Jézus nemcsak a szentostyában van jelen, vagy Isten igéjében, evangéliumában, vagy a Szentírásban. Ezt még el tudjuk fogadni, de hogy a hajléktalan, büdös, káromkodó, peremre jutott emberben is ott van, szerintünk az kizárt. Ő pedig azt mondja, hogy amikor újra eljön, az ítélet mértéke az lesz, hogy mit tettünk az éhezőkkel, a szeretetünkre éhezőkkel, a szomjazókkal, akik szomjazták a mi jóságunkat, vagy Isten jóságát rajtunk keresztül, az idegenekkel, betegekkel, s azokkal, akik börtönben vannak.

Együtt élni egy alkoholbeteg emberrel a családban, az kompassió, együtt szenvedés. Vagy el akarom pusztítani, s mindent megteszek, hogy tűnjön el, és elegem van, vagy magamra veszem az együtt szenvedés keresztjét. Azért, mert Krisztus is magára vette. S nem azért veszem magamra, mert rendkívül jó ember lennék, hanem azért, mert Krisztus is magára vette, s én őt akarom követni. Aki szeret, az hasonlóvá akar válni a Szeretethez, aki maga az Isten.

Ahhoz, hogy Isten át tudjon formálni bennünket, időznünk kell vele. Csak akkor tud a szívünkre beszélni, ha időt töltünk vele; ha elmondhatja, hogy milyennek lát bennünket. A legfontosabb kérdés nem az, hogy ki vagyok én. A legfontosabb kérdés az, hogy ki vagyok én Isten szemében; milyennek lát engem az Atya, akinek gyermeke vagyok; milyennek lát engem Jézus, aki meghalt értem, s ma is odaadja az életét a szentmisében értem, és nekem; s milyennek lát engem a Szentlélek, aki éltet és bennem él. Ezek a legfontosabb kérdések, melyeket csak akkor kapok választ, ha csendes időt szánok a találkozásra.

Isten a csend barátja – mondja Kalkuttai Szent Teréz.

Meg kell hallgatnom és hallanom az üzenetet. Ahhoz, hogy Isten elmondhassa az ő véleményét, s megoszthassa velünk a gondolatait, csendes idő kell. A zaj diktatúrájában a csend forradalmára van szükség – hangsúlyozta Varga László püspök, majd a csendes szentségimádásról, valamint Mária és Márta lelkületéről beszélt.

Az előadást követően szentmisét mutatott be a főpásztor, melynek keretében megáldotta a sót és megszentelte a vizet, amellyel meghintette a jelenlévőket.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »