723 éve, 1301. január 14-én halt meg III. András magyar király, akit az utolsó Árpád-házi uralkodóként tartunk számon. Bár származása körül máig felmerülnek kétségek, a rendkívül nehéz helyzetből sok év kemény munkával előnyös pozíciót kovácsoló uralkodó bizonyította, hogy képes helytállni, ígéretes regnálását csak korai – és meglehetősen gyanús körülmények közt történt – halála szakította meg.
András édesapja, István nem sokkal az 59 évesen elhunyt II. András király halála után, 1236-ban született német területen. Az özvegy királyné, Estei Beatrix azért száműzetésben hozta világra az „Utószülött István” néven is ismert gyermeket, mert Magyarországon már a terhesség bejelentésekor széles körben kétségek merültek fel az apa kilétét illetően.
Sem IV. Béla király, sem II. András többi, eddigre felnőtt gyermeke nem ismerte el testvérének Beatrix fiát: a szóbeszéd úgy tartotta, Apod (vagy Ampod) fia Dénes nádor folytatott titkos viszonyt a királynéval, így István valójában az ő fia.
Amikor Beatrix bejelentette, hogy gyermeket vár, IV. Béla börtönbe záratta (más források szerint házi őrizetben tartotta), és csak a II. András temetésére érkezett német-római császári követség közbenjárására bocsátotta szabadon. Az özvegy királyné előbb német földre távozott – itt szülte meg gyermekét –, majd szüleihez, az itáliai Estébe vonult vissza, ahol a IV. Ince pápa által neki megítélt kegydíjon élt haláláig.
Mindazonáltal gyermekét királyi hercegként neveltette – habár István féltestvérei megakadályozták, hogy részesüljön a magyar királyi hercegként neki járó különféle juttatásokban –, és az özvegy Isabella Traversarival való házassága után – melyből egy korán elhunyt, szintén István nevű gyermek született – beházasodott az előkelő velencei Morosini családba egyik lányuk, Tomasina révén.
István és Tomasina fia, a nagyapja tiszteletére elnevezett András 1265 körül születhetett Velencében. Habár nem tudhatták, mennyi esélye lehet valaha a magyar trón megszerzésére, e gyermeket is hercegként nevelték.
Az egyre nagyobb hatalmú bárók, a betelepülő kunok és a külföldi hatalmak közt őrlődő IV. (Kun) László uralkodása során kétszer is megpróbálkoztak hatalomra juttatásával, azonban e kísérletek kudarcba fulladtak. Mindazonáltal Európa főurai számon tartották az ifjú herceget, mint a magyar trónra a későbbiekben esélyes személyt.
Amikor IV. Lászlót 1290. július 10-én orgyilkosok megölték sátrában, András herceg az előbbi oknál fogva a magyar trónra szintén igényt tartó Habsburg Albert herceg börtönében raboskodott Bécsben, miután a Nyugat-Magyarországon uralkodó Kőszegiek tőrbe csalták.
IV. László és I. Rudolf német király a dürnkruti csatában még együtt harcoltak
Lodomér esztergomi érsek megbízásából két szerzetes álruhában beférkőzött a börtönbe, és megszöktette a herceget, aki mögött tisztázatlan származása ellenére összezártak a magyar bárók, és királyukká választották – minden bizonnyal annak érdekében, hogy ne kelljen egy erős uralkodótól tartaniuk, aki veszélyeztetné kialakított hatalmukat országrészeiken. Koronázására legitim módon, 1290. július 23-án került sor Székesfehérváron.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
