"Akár fejbe és szívbe is lehet lőni őket, csakhogy meggyőződhessünk halálukról" – iszlamistákat füstöl ki Duterte

Duterte hadserege lassan végleg leszámol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet utolsó Fülöp-szigeteki állomásaival.

Reméljük, hogy hamarosan véget vethetünk Marawi ostromának – mondta Colonel Romeo Brawner helyettes parancsnok.

Körülbelül 40 harcos maradt az ostromlott térségben, köztük Isnilon Hapilon és Omarkhayam Maute hadurak. A dzsihadisták mellett még 100 civil ragadt a harcok által uralt területeken.

Nőket és gyerekeket kényszerítenek arra, hogy harcoljanak a dzsihadistákkal. Ez a terrorszervezet utolsó kétségbeesett segélykiáltása – mondta a helyettes parancsnok.

Hírdetés

A harcok során 1 000 ember veszthette életét.

Egyes információk szerint az IÁ és a Maute-militánsok saját tartományt akartak létrehozni a Mindanao szigetén, a főváros pedig Marawi lett volna. A harcok miatt Rodrigo Duterte hadiállapotot hirdetett hatvan napra Mindanao szigetén, amit később az év végéig meghosszabbítottak.

Ez egy háború. Az a parancsom, hogy füstöljük ki az iszlamistákat. Mindegyikőjüket. Akár fejbe és szívbe is lehet lőni őket, csakhogy meggyőződhessünk halálukról” – fejtette ki kemény álláspontját az elnök korábban. A katonák a jelek szerint hallgattak Dutertére és lassan kiverik a terrorszervezetet a Fülöp-szigetekről.

(888 – RT nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »