Az FC Barcelona és a Sevilla volt játékosa már a hétvégét is börtönben töltötte, miután a bíró attól tartott, hogy kiváló anyagi helyzete miatt Brazíliába szökik, mellyel Spanyolországnak nincs kiadatási egyezménye – tájékoztat cikkében az Antena 3 Noticias. A brazil focistát egy 23 éves nő jelentette fel, aki arról számolt be, hogy Alves egy barcelonai diszkóban szexuálisan zaklatta. Részletes vallomásából kiderült, hogy az eredetileg a sajtóban közölt „fogdosásnál” sokkal súlyosabb bűncselekmény történt. Állítólag Alves becsalta őt a VIP-terület mosdójába, majd végül meg is erőszakolta.
A nő a történtek után azonnal jegyzőkönyvet vetetett fel, de mire a rendőrök a helyszínre értek, a focista eltűnt. Az áldozatot ezután kórházba vitték, ruháját átadta a rendőrségnek, hogy annak segítségével szerezzék meg az azonosításhoz szükséges DNS-mintát. A fiatal nő vallomása éles ellentétben áll a futballista által elmondottakkal. Ő azt mondta a rendőröknek, hogy a nő ment utána a mosdóba és csábította őt szexuális aktusra. Ha a szexuális zaklatás beigazolódik, Alves 4-től 12 évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
A futballistát hétfőn átszállították a barcelonai Brians 2 börtönbe, melye alig néhány méterre található a Brians 1-től, ahol szombaton és vasárnap tartózkodott. Új helyén egyrészt kevesebb a fogvatartott, másrészt jobb a felszereltség: a cellákban zuhanyzók vannak, illetve sportközpontját és uszodáját is felújították. A hatóságok azonban állítják, hogy nem azért vitték át, mert személye miatt pozitív megkülönböztetésben akarják részesíteni. Dani Alvest Barcelonában tartóztatták le szexuálisan zaklatás vádjával – írja a 20 minutos spanyol lap.
A Barca és a Sevilla egykori játékosát a katalán Mossos emberei vitték el délelőtt egy rendőrautóval a Les Corts rendőrőrsről, ahová tanúskodni ment be, miután feljelentést tettek ellene. A 39 éves futbalista, aki 2022 júliusa óta a mexikói UNAM játékosa, tagadja az ellene felhozott vádat. A házasságban élő sportoló 2017-ben vette feleségül Joana Sanz spanyol modellt. Az ünnepi időszakban azért utazott korábbi sikerei színhelyére, Katalóniába, hogy ott legyen az anyósa temetésén.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »