„Ajándékba kapják? Hogy van ez az egész?” – Nem értik Orbán szavait

„Ajándékba kapják? Hogy van ez az egész?” – Nem értik Orbán szavait

A közéleti szereplők, köztük a civil szervezetek teljes átláthatóságát szorgalmazza Orbán Viktor. Indoklása szerint csak így ismerhetők meg a Magyarország irányába érkező külföldi befolyásolási kísérletek. A legnagyobb hazai jogvédő és korrupcióellenes egyesületek vezetői szerint azonban a kormányfő nyitott kapukat dönget, hiszen a gazdálkodásuk minden tétele hozzáférhető és nyomon követhető.

A egyik fővárosi melegedőben szállással, meleg étellel és ruhával várják a hajléktalanokat, illetve tisztálkodhatnak is. Az intézményt civilek tartják fenn, adományokból. Az Oltalom Egyesület mellett még több tízezer civil szervezet működik Magyarországon, a kormányt közülük azok érdeklik, amelyek közéleti tevékenységet folytatnak hazai és külföldi adományokból.

„Ajándékba kapják? Hogy van ez az egész?” – A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában a civil szervezetek teljes átláthatóságát szorgalmazta. „Meg kell teremteni azt a lehetőséget és jogot, hogy minden egyes magyar állampolgár, ha akarja, akkor tudhassa minden közéleti szereplőről, hogy az kicsoda. Ki fizeti? Honnan kapja a pénzét? Külföldről kapja vagy Magyarországról kapja? Ha külföldről kapja, akkor támasztanak-e vele szemben elvárást” – nyilatkozta Orbán Viktor.

Hírdetés

A korrupció ellen küzdő Transparency International szerint a kormány nyitott kapukat dönget, hiszen a honlapjukon rendszeresen, mindenre kiterjedő elszámolást tesznek közzé. Tavaly 15 millió forintot, a költségvetésük 8 százalékát kapták a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványtól. „Pályázati alapon támogatnak minket, és soha semmilyen módon nem kapunk, nem fogadunk el és nem is alkalmazunk semmiféle utasítást, ami a feladataink eredményére, a megoldásra, a végső következtetésre vonatkozna” – jelentette ki Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi igazgatója.

A civil jogvédelmet nyújtó Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet vezetője sem érti Orbán Viktor szavait, hiszen gazdálkodásuk minden adata már most is hozzáférhető bárki számára. „Mi 2015-ben, több más civil szervezettel készítettünk egy javaslatot arra, hogy hogyan lehetne átláthatóbbá, közérthetőbbé tenni a szervezetek gazdálkodását. Nem kaptunk semmilyen választ a kormányzattól erre” – állítja Kapronczay Stefánia, a szervezet ügyvezető igazgatója.

Telefonon értük el a kormánypárti plakátokról ismert Civil Összefogás Fórum vezetőjét, ám Csizmadia László nem kívánt nyilatkozni. A honlapján a CÖF is közzétette a tavalyi gazdálkodását. 55 milliót gyűjtöttek adományozóktól. Legnagyobb támogatójuk a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nevével fémjelzett Polgári Magyarországért Alapítvány volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »