A feleslegesen rossz ejtések egyik mintapéldánya. Sajnos elterjedt, még írásban is a mai Isztanbulban lévő egykori főtemplom, ma mecset nevére.
A templom török neve a középkori görög ejtés átírása, hiszen a törököké 1453-ben lett a templom: Ayasofya, ez ejtve kb. „ajaszófja”, a hangsúly az utolsó előtti szótagon van, ami egyébként a törökben kivételes, szinte minden török szó véghangsúlyos. Oké, az o az ó lett a hangsúly hatására, ez gyakori a magyarban: mivel a magyarban mindig minden szóban az első szótag hangsúlyos, gyakori, hogy idegen szavak átvételékor a hangúlyból a magyarban hosszú magánhangzó lesz.
A modern, magyar ejtés ebből lehetett, csak asszociáció lett a szófia/zófia szóra, így a j-ből i lett. Ami így telejesen felesleges. Még jó, hogy nem lett „ajazófia”, ennek azért örülni kell.
A latin átírás viszont Hagia Sophia. Ami sokakban fejtörést okoz. Pedig logikus, csak kicsit bonyolult. A latin átírás nem a mostani görög ejtést, se a középkorit tükrözi, hanem az eredeti ógörögöt.
A görögmániás rómaiak ugyanis a latinből hiányzó görög hangokat nem idomították nyelvükhöz, hanem úgy írták át, hogy abból visszakövetkeztethető legyen az eredeti alak (leszámítva a görög rövid/hosszú magánhangzókat). Tehát a latinból hiányzó következő görög hangok latin átírása ez lett:
- ζ = z,
- θ = th,
- υ = y,
- φ = ph,
- χ = kh.
Továbbá a hehezet átírása. Minden magánhangzóval kezdődő görög szón és minden görög ρ betűn jelölni kellett a hehezetet:
- ̔ – erős hehezet, ami tulajdonképpen egy h-szerű hang az illető hang előtt (kivéve amikor ρ betűn áll, mert akkor utána jön), ezt a rómaiak elmésen „h” betűvel írták,
- ᾿ – gyenge hehezet, ami tulajdonképpen az előbb említett h-szerű hang hiánya, ezt a rómaik elmésen úgy oldották meg, hogy nem írtak semmit oda.
A Hagia Sophia eredetije Ἁγία Σοφία – s ejtése ezek szerint kb. „hagía szophía”. A´ jel hangsúlyt jelent, ezt hosszúsággal igyeztem átadni.
Nem tartozik teljesen ide, de a pontosság kedvéért: az ógörögben 3-féle hangsúly volt: ´ – éles, ` – tompa, ˜ – hajlott, ma már csak az éles jele használatos a modern írásban, mivel a kiejtésben megszűntek a különbségek az egyes hangsúlyok között.
Ugyanez igaz a hehezetekre is: a mai görögben nincsenek. 1982-ig a görög nyelvnek két helyesírása volt: egy klasszikus és egy modern. Az előbbiben továbbra is jelölték az egyes hangsúlyokat és hehezeteket, annak ellenére, hogy a kiejtésben ezek régóta nincsenek meg, az utóbbiban pedig csak a hangsúly volt jelezve, minden esetben az éles hangsúly jelével. 1982 óta csak a modern írás hivatalos, de ma is előfordul marginálisan a klasszikus helyesírás használata, a görög egyházi anyagokban pedig szinte kizárólagosan csak a klasszikus írást használják. Kb. mintha Magyarországon a médiák zöme azt írná „juk”, míg egy kis rész meg továbbra is a „lyuk” alakot használná, csak a görögöknél sokkal több ilyen dolog van.
Egyébként maguk a szóalakok tekintetében a modern írás egyezik a klasszikussal, ezért is ilyen nehéz a görög helyesírás.
De – visszatérve – a görög ejtés drasztikusan változott az ókor óta. Többek között a φ ejtése már nem „ph”, hanem „f”. Mint írtam, már nincs hehezet, azaz nem „hagia”, hanem „agia”.
S még valami: több mássalhangzó ejtése is megváltozott az ókor óta. Most itt a γ esete releváns. Az ókorban ez „g” volt, a magyar „g” hanggal azonosan. Viszont a görögben a legtöbb helyzetben réshang g lett (magyarul: mintha magyar g-t kezdenénk ejteni, majd ez nem fejeződik be, nem képződik szájzár a végén), az elülső magánhangzók előtt pedig ejtése „j” lett.
Szóval a mai görögök kb. „ajía szofía” alakban ejtik.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
