Ahol a Frank-napló véget ért, ott kezdődött könyve

Ahol a Frank-napló véget ért, ott kezdődött könyve

Az elsők közt használta a holokauszt kifejezést, vitába keveredett Ronald Reagannel és Bill Clintonnal is. Elie Wiesel nyolcvanhat éves korában hunyt el.

Sokan, sokszor idézték már Adorno közismertté vált mondását, miszerint Auschwitz után nem lehet verset írni. A német filozófus állítását Kertész Imre 1991-ben arra módosította: a holokauszt után már csak a holokausztról lehet verset írni, ami máskülönben egyáltalán nem könnyű feladat szerinte. „Mivel megtörtént, még elképzelni is nehéz. Ahelyett, hogy a képzelet játékszerévé válna – akárcsak a kitalált példázatok, az irodalmi fikciók –, a holocaust súlyos és mozdíthatatlan tehernek bizonyul, akár a hírhedt mauthauseni kőkoloncok” – vallotta Nobel-díjas írónk Hosszú, sötét árnyék című beszédében. Azt ugyanakkor, hogy egyáltalán a holokausztról mint fogalomról beszélhetünk, az feltehetőleg Elie Wieselnek köszönhető. Annak a máramarosszigeti születésű holokauszttúlélőnek, aki utóbb már bánta is, hogy ezt a meghatározást az elsők közt vagy tán legelőször használta. „Ma már inkább a pusztítás héber megfelelőjét használnám. Két templomunkat lerombolták, ez volt a harmadik kísérlet a templom elpusztítására” – jelentette ki az író öt évvel ezelőtt a Magyar Narancsnak adott interjújában.

Haláláig viselte a jelet

Wiesellel az egyik legismertebb holokauszttúlélő távozott az élők sorából. A The Guardian írta nekrológjában: a tragédia három legemlékezetesebb hangja közül az utolsó volt ő. Anne Frank már Bergen-Belsenben életét vesztette, feltehetőleg tífuszjárvány következtében, míg az Ember ez? szerzője, Primo Levi 1987-ben hunyt el. Wiesel ugyanakkor más volt, mint ők: a naplójával világhírt szerző Anne Frank és Levi a nyugat-európai zsidóság asszimilálódott rétegéből jöttek, míg Wiesel a Kárpátok közt nőtt fel, hagyományos zsidó neveltetést kapott.

Az 1928. szeptember 30-án született Wieselt Buchenwaldba deportálták, ott érték a felszabadító amerikai csapatok 1945 áprilisában. A túlélő haláláig karján viselte az Auschwitzban szerzett tetoválását, az A-7713-as jelet.

Reagant és Clintont bírálta

Wiesel  és Primo Levi egy római kongresszuson kötöttek barátságot, ugyanakkor Levi egyik biográfusa szerint az Ember ez? szerzője némiképp irigykedve nézte azt a közfigyelmet, amiben Wieselnek része volt a Nobel-békedíj 1986-os elnyerése után.

Wiesel vitába keveredett a bitburgi SS-temetőbe ellátogatni tervező Ronald Reagannel, de Bill Clintonnal is Koszovó ügyében. Emellett újra és újra felvetette a kínzó kérdést: miért nem avatkozott közbe az Egyesült Államok, amikor Ruandában népirtást hajtottak végre? Wiesel fontosnak tartotta mindig is, hogy aktívan jelen legyen a közéletben. Egyúttal lealacsonyítónak tartotta, hogy minden holokausztszerző élete egy szakaszában kénytelen tiltakozni: nem a meggazdagodás reményében vállalja a tanúskodást.

Szembesülni a borzalommal

Wiesel családja hosszú ideig a máramarosszigeti gettóban élt. A Nobel-békedíjas író 2014-ben tartott itt beszédet, amikor egy tudásközpontot nyitottak gyermekkori otthonánál: zsidók ekkorra már nem maradtak szülővárosában, ahonnan tizenháromezer embert deportáltak a majdnem biztos halálba. Wiesel remélte, hogy a központ segíthet a világnak és a társadalomnak, hogy emlékezzen az áldozatokra és tanuljon tragédiájukból. Életének témája is ez volt, miként Kertész Imrének: 1960-ban jelent meg legismertebb műve, Az éjszaka, amiből elmondása szerint először háromezer példányt nyomtattak ki angolul, és három évbe telt, mire el tudták adni.

Innen jutott el elmondása szerint odáig, hogy később már levelek százait kapta havonta gyerekektől a mű kapcsán. Wiesel prózája rendkívül megfontoltnak, gazdaságosnak mondható, a témához nem is illenének a túlburjánzó mondatfüzérek – írta a kötetről néhány éve a The Guardian. „Ahol Anne Frank naplója véget ért, ott kezdődött az én könyvem” – vallotta Wiesel, aki szerint műve valamiként a Franktól kapott erőteljes szentimentalizmus ellenszere volt. Az olvasókat megindította Frank sztorija, mindeközben pedig nem kényszerültek rá, hogy szembesüljenek Bergen-Belsen borzalmával, ahol a lány életét vesztette. Wieselnél ezt nem tudták elkerülni.

Támadások kereszttüzében

A II. világháború után a szerző Párizsba költözött, a Sorbonne-on tanult, és újságíróként helyezkedett el. Eredetileg jiddisül jegyzett visszaemlékezése, az És a világ csendben maradt kilencszáz oldalt tett ki: ennek megírásában és végül a rövidített változat, Az éjszaka kiadatásában jó barátja, az irodalmi Nobel-díjas François Mauriac segítette őt. Az ötvenes években költözött New Yorkba, és a Jewish Daily Forwardnál helyezkedett el.

A Guardian szerint a plágiumvádak és a hamisított visszaemlékezések miatt a holokausztirodalom műfaját is majdnem hogy diszkreditálták egy időben, de a Nobel-díj aztán Az éjszakát is jóval olvasottabbá tette. Wieselnek Magyarországon is támadásokkal kellett szembenéznie: Grüner Miklós holokauszttúlélő állította, hogy a Nobel-díjas szerző ellopta barakktársának a személyazonosságát. Wiesel 2009-es magyarországi látogatásakor az EMIH-vezető Köves Slomó emiatt történelemhamisítónak nevezte Grünert, aki ezért pert is indított, de a bíróság nem Grüner javára döntött. Bár Grüner állításait nem igazolták, a vád nem múlt el nyomtalanul. Wiesel közéleti megnyilvánulásaival máskor is viták kereszttüzébe került: a Hamászt a nácikhoz hasonlította, holokauszttúlélők pedig nyílt levélben vélték úgy, hogy a gázai terrort próbálja igazolni. A Nobel-díjas szerző 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét is visszaküldte a Nyirő Józsefről tartott megemlékezés miatt.

Több mint negyven könyvet jegyzett, Az éjszaka után az összeset franciául írta. Megházasodott, 1969-ben vette feleségül Marion Erster Rose-t, aki szintén holokauszttúlélő volt. Elie Wieselt vasárnap délelőtt helyezték örök nyugalomra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »