Ahogy sejthettük: Soros György kottájából készül játszani Biden

Ahogy sejthettük: Soros György kottájából készül játszani Biden

Ha hivatalosan is Joe Biden lesz az USA következő elnöke, akkor egy ember már biztosan jól jár.

Ha hivatalosan is Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor egy ember már biztosan jól jár – Soros György. A Demokrata párti politikus első száz napjában a tőzsdespekuláns szívéhez közel álló ügyekben tenne lépéseket.

Joe Biden már a kampánya során is többször érintette a klímaváltozás kérdéskörét. Beszélt többek között a palagáz rétegrepesztésnek (fracking) nevezett eljárással történő kitermelésének felszámolásáról, de az olajiparnak és a széniparnak is nekiment.

Biden elnökségének első 100 napjában a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményt is újra ratifikálná, miután Donald Trump kilépett belőle.

Soros György szívéhez is közel áll a klímaváltozás ügye, még ha álszent is a dolog. Soros idén jelentette be, hogy egymilliárd dollárt készül befektetni egy globális egyetemhálózat létrehozásába. Ennek célja az autoriter kormányok és klímaváltozás elleni harc elősegítése. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) honlapján a „klímaváltozás” szóra rákeresve 11 támogatás ugrik fel a 2016 és 2018 közötti időszakban.

Ehhez képest Soros korábban több szénipari vállalatban is részesedést szerzett. A Soros Fund Management 2015-ben közel 2,5 millió dollár értékben vett két szénipari vállalattól részvényt. 2014-ben pedig 234,4 millió dollárt fektetett a szén- és gázipari Consol nevű vállalatba. Az energiaipar egyébként Soroshoz nagyon közel áll, Ukrajnában is mozgott ezen a területen.

Donald Trump élesen bírálta az illegális bevándorlást elnöksége alatt. Biden azon túl, hogy több millió illegális bevándorlónak állampolgárságot adna, több Trump által bevezetett intézkedést megszüntetne. Ide tartozik az egyes muszlim országok ellen bevezetett beutazási tilalom, illetve a családszétválasztások az amerikai–mexikói határon. Érdekesség egyébként, hogy már az Obama-adminisztráció idején is így jártak el, sőt ketrecekbe tették a bevándorlókat.

Hírdetés

Alex Soros Obamával is jól kijött

A tőzsdespekuláns világszerte pénzel bevándorláspárti szervezeteket. Amikor 2018-ban Dél-Amerikában migránskaravánok indultak az Egyesült Államok irányába, Trump is megjegyezte, hogy „sokak” szerint Soros áll a tömeg megmozdulása mögött.

A Soros-által pénzelt United We Dream nevű szervezet idén azért kampányolt, hogy az illegális bevándorlók is részesüljenek a koronavírus-járvány miatt kiküldött 1200 dolláros segítő csekkekben. Az amerikai hatóságok 11 és 22 millió közé teszik az illegális bevándorló lakosságot az USA-ban.

Soros György a kitoloncolások megakadályozásában részt vevő szervezeteket is támogatja. Ilyen csoport az Organized Communities Against Deportation nevű szervezet is, amely a hivatalos honlapján dicsekszik azzal, hogy az OSF a partnere.

Biden az amerikai rendőrséget is átalakítaná, illetve igazságügyi reformokat is bevezetne, amelyek értelmében csökkentenék az erőszakmentes bűncselekményekre vonatkozó kötelező minimális büntetések alkalmazását. A volt alelnök már a kampányában is arról beszélt, hogy „mindenképpen forrásokat kell átcsoportosítani” a rendőrségtől.

Ezek az ügyek már régóta foglalkoztatják Sorost. 2016-ban az OSF honlapján jelent meg egy véleménycikk „Csökkentsük, ne reformáljuk a rendfenntartást Amerikában” (Lets Reduce, Not Reform, Policing in America) címmel. A Soros-ösztöndíjas Mariame Kaba pedig a The New York Timesban írta, hogy a rendőri erőszak csökkentésének legbiztosabb módja a rendőrség hatalmának minimalizálása, valamint a költségvetés újragondolása.

Az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek kérdésében Kamala Harris, várható alelnök is érintett. Harris – akinek a kampányát négy évvel ezelőtt a Soros Fund Management 5 400 dollárral támogatta – egy erőszakos bűnözőket segítő csoport támogatására buzdított.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »