Agytalan magyargyűlölők, vagy csak sima „rézművesek"?

Ellopták II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem mellszobrát, amely szülőháza előtt állt a kelet-szlovákiai Borsiban (Borsa) – közölte Laczkó Lajos, a borsi II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke pénteken délelőtt. A tettesek ismeretlenek. A rendőrség a délelőtt már terepszemlét és vizsgálatot tartott a helyszínen. Részletek egyelőre nem ismeretesek.

„A Rákóczi-kastélyban felújítás folyik, a tetőszerkezetet cseréljük ki. A mellszobor eltűnését a kastély gondnoka vette észre kora reggel, majd azonnal értesítettük a rendőrséget. A rendőrök rövidesen a helyszínre érkeztek, s megvizsgálták a nyomokat, s megindították az ügy felderítését – mondta Laczkó.

A helyi lakosokat megdöbbentette és felháborította Rákóczi mellszobrának eltűnése. Néhányan azt állítják, hogy csütörtök éjjel 11 óra körül a szobor még a talapzaton volt látható, ami azt jelenti az azt követő órákban történhetett a lopás. A súlyos, majdnem egyméteres mellszobrot, amely másfél méteres betontalapzaton állt, valószínűleg ledöntötték. A helyszínen autókerekek nyomai láthatóak, illetve látni, hogy húztak valamit.

Hírdetés

A nagyméretű Rákóczi-mellszobor 1969 óta állt a borsi várkastély előtt. A szobrot Mayer Ede készítette Mányoki Ádám festménye alapján 1907-ben, Rákóczi hamvainak Rodostóból való hazahozatala alkalmával. Laczkó szerint a borsi mellszobrot korábban nem érte támadás. Kázmér István gondnok szerint a bronzból készült mellszobor súlya 180 kilogramm, pénzben kifejezhető értéke mintegy 8500 euró. „Művészi értéke felbecsülhetetlen” – jegyezte meg a kastély gondnoka.

Az utóbbi időben nem ez az első támadás a magyar szobrok ellen Kelet-Szlovákiában. A Hírek.sk hírportál szerint a hét közepén a Királyhelmechez közeli Szentesen (Svatusa) ellopták a község hősi emlékművének bronzból készült turulszobrát.

Feburár 26-án Mátyás király mellszobrát lopták el a vajdasági Kishegyesen lévő szoborparkból. Február 25-én „színesfémtolvajok” lophatták el Wass Albert marosvécsi (Brancovenesti) síremlékéről az író portréját ábrázoló bronzplakettet.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »