Agyonlőttek tizenegy embert a németországi Hanauban

Agyonlőttek tizenegy embert a németországi Hanauban

Tizenegy ember életét vesztette a Frankfurt am Main melletti Hanau városban, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak két vízipipabárnál szerda este. Az első hírek nyolc halottról és öt súlyos, életveszélyes sérültről szóltak.
A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk 8-9 lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket.

A levegőben rendőrségi helikopter körözött, a feltételezett tettes nyomába különleges egységek eredtek.

Hírdetés

A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy kilencedik holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt. A rendőrség feltételezi, hogy más nem vett részt a támadásban.

A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt. Berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Öt fiatal férfit és egy fiatal nőt ölt meg. Az áldozatok kurdok az újság szerint. A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte. Sem ő, sem az apja nem tartózkodott a bárban a támadáskor.

Egyelőre semmilyen hírforrás nem adott információt a támadások lehetséges okáról. Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »