Két férfi szökött meg csütörtökre virradó éjjel a franciaországi Dijon börtönéből, miután sikerült átvágniuk a cellájuk rácsait, és ágyneműből összekötött kötelek segítségével kijutniuk az épületből – közölte a helyi ügyészség.
A szökést a börtönőrök vették észre hajnal előtt. A börtönszolgálat szerint „úgy tűnik, hogy a két férfi átvágta a rácsokat”, majd „ágynemű segítségével szökött meg” – mondta Olivier Caracotch ügyész.
Tíz nappal ezelőtt már történt egy hasonló szökés: egy rab a nyugat-franciaországi Rennes városában tűnt el, amikor társaival planetáriumba vitték. Az eset után az igazságügyi miniszter, Gérald Darmanin menesztette a börtön igazgatóját.
Három szakszervezet szerdán keményen bírálta a minisztert, amiért olyan terveket támogat, amelyek szerint a drogdílereket és a dzsihadista támadókat a legszigorúbban őrzött börtönökbe helyeznék el. A szakszervezetek azzal vádolták, hogy „az eladósodott állam minden forrását” ezekre a szigorúan őrzött intézményekre fordítja, miközben „elhanyagolja a börtönök túlnyomó többségét”.
A francia börtönök Európa legzsúfoltabbjai közé tartoznak. Az AFP szerint október elején 100 férőhelyre átlagosan 135 fogvatartott jutott.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


