Az aktuális hírekben ismét felbukkant az ijesztő agyevő amőba által okozott halálos betegség. Ennek kapcsán sok kérdés támadhat bennünk az amőbákkal kapcsolatban. Milyen élőlények valójában, mit érdemes tudnunk róluk? Mennyire veszélyesek?
Az amőbák az élőlények egy különleges csoportja, ahogyan a görög eredetű nevük is sugallja: változó alakúak. Egysejtű élőlények, ám nem baktériumok, jóval nagyobbak azoknál, jellegzetességük az állábaknak nevezett kitüremkedések a sejtjükből. Ezeket ide-oda csúsztatva mozognak, keresik a táplálékukat: moszatokat, baktériumokat. Pocsolyákból vett vízmintában (sőt, akár talajból származó mintában is) a lelkes olvasó biztosan megtalálhatja az amőbákat fénymikroszkóp segítségével.
Sok fajukat különítették el, és ezek zömében ártalmatlanok az emberre. Nem gyilkos fenevadakról van tehát szó! Fontos ökológiai szerepük van, táplálkozásuk révén segítik korlátozni a baktériumok, algák, moszatok túlszaporodását. Ezt fordítva is értelmezhetjük: ott, ahol túlszaporodnak a baktériumok, moszatok (például pangó vizekben, nem megfelelően takarított kerti medencékben stb.), számolhatunk amőbák jelenlétével is. Jellemzőjük általában, hogy cisztákká alakulnak, hogy átvészeljék a kiszáradást. Így a növények felszínén – ideértve nemcsak a gyepet, a szénát, hanem a gyümölcsöt, a zöldséget – is előfordulhatnak. E két úton, vagyis a pangó, szennyezett vízzel, illetve a mosatlan, szennyezett ételeken keresztül kerülünk leggyakrabban kapcsolatba velük. Nemcsak az ártalmatlanokkal, hanem a veszélyesekkel is.
E heti fő üzenetemet máris megfogalmazhatjuk:
megfelelő higiéniával, figyelve az előbbiekre, nagy eséllyel megelőzhetjük az amőbák okozta bonyodalmakat.
Lássuk, melyek a legfontosabb kórokozó amőbák! Az Entamoeba hystolitica nevű faj évente több tízmillió embert fertőz meg. Javarészt a trópusokon számíthatunk rá, de néhány tucat eset vidékünkön is előfordul. Évente több tízezer, akár százezer ember haláláért is felelős lehet világszerte. Ez az amőba a vastagbélben telepszik meg, szövetkárosító enzimjeivel és egyéb fehérjéivel károsítja a bélcsatornát, gyulladást okozva. Tályogok keletkeznek, mély fekélyek alakulnak ki. A fertőződés után néhány hét múlva hasfájás, görcsös hasmenés, vérhas alakul ki. Típusos a málnazselészerű széklet emiatt. Ritkább esetben a véráram útján más szervekbe is eljuthat az amőba, tályogokat kialakítva. Elsősorban a májban szokott jelentkezni, de az agyban is kialakulhat.
Az Acanthamoeba-fajokat szinte mindenütt kimutatták már. Légkondicionálókban, csapvízben, palackozott vízben is. Gyakorlati jelentőségük számunkra az, hogy a kontaktlencsét viselők esetében, amennyiben nem fertőtlenítik azt teljeskörűen, vagy a megfelelő tisztaságú oldattal, számolni kell a szem kötőhártyájának gyulladásával. Ha ezt éppenséggel az Acanthamoeba okozza, súlyos következményei lehetnek, elfajulva vakságot is okozhat. Emellett gyenge immunrendszerű betegekben (például AIDS-esekben) veszélyes, általában halállal végződő betegséget, granulómás agyvelőgyulladást okozhatnak ezek az amőbák.
A diagnózisuk nehézkes, a kezelésük sem egyszerű. Ez egyébként az összes amőbás betegségről elmondható, hiszen az antibiotikumok döntő többsége nem hatásos ellenük (nem baktériumokról van szó). Néhány fehérjeszintézist gátló szer, gombaellenes szer lehet hatásos. Ám ezek a mi szervezetünkre is toxikusak, ráadásul az agyi tályogba nehezen jut el a kívánt koncentrációban a gyógyszer. Hasonló megbetegedést más amőbák is okozhatnak, ezek esetében is az immunhiányos emberek a legveszélyeztetettebbek. A Balamuthia mandrillarist lehetne megemlíteni, mint gyakoribb kórokozót. A nevénél is ijesztőbb ez az amőba, ám a címben szereplő agyevő amőbák még mindig nem ezek!
Agyevő amőba alatt a Naegleria fowleri nevű élőlényt szoktuk érteni. Tipikusan a nem kellően fertőtlenített úszómedencében lehet vele megfertőződni. A fürdőző orrába kerül a szennyezett víz, az orrüregből a szaglóidegek mentén pedig elvándorol az agyba. Ez azért nem annyira egyszerű mutatvány még egy amőbától sem, nem véletlen, hogy a fiatalok sokkal nagyobb veszélyben vannak. Az ő koponyacsontjuk a szaglóidegek átlépésének helyén ugyanis még gyengébb, könnyebben áthatolnak rajta ezek az amőbák.
Egyes kutatások feltételezik, hogy az agy egyik ingerületátvivő anyagának jelenlétét érzik meg a kórokozók, és azért vándorolnak az idegrendszer felé. Pontos okát még nem értjük. Az orrba kerülés után egy–kilenc nappal jelentkeznek a központi idegrendszeri gyulladás tünetei.
Ezek az amőbák az agyba jutva – baktériumok helyett – az ottani idegsejteket, gliasejteket kezdik el fogyasztani. A szervezetünk természetesen hevesen reagál, és a nagymértékű vészjelzés, azaz a citokin-felszabadulás további szövetkárosodást generál. Hányinger, láz, zavarodottság, erős fejfájás, epilepsziás rohamok kísérhetik.
Ha nem számolnak vele az orvosok, valószínűleg baktérium okozta agyvelőgyulladásra gondolnak, az ennek megfelelő kezeléstől azonban nem fog javulni a beteg állapota. Ha nem cselekszenek gyorsan és nem sikerül a megfelelő kezelést elkezdeni, sajnos könnyen elveszíthetik a beteget, mint előbb már említettem, rendszerint fiatalt, tinédzsert.
A betegség nem is annyira egzotikus, hiszen az 1960-as években, amikor először leírták (egyébként Ausztráliában), a szocialista blokkban is belebukkantak, mégpedig Ústí nad Labem térségében. Akkor tizenhat esetet dokumentáltak. Évente néhány eset manapság is előfordulhat, s ha rettegnünk nem is kell, legyünk éberek! Ügyeljünk a medencék tisztaságára, fertőtlenítésére! Ha netán a környezetünkben, családunkban valakinek agyhártya- vagy agyvelőgyulladás-szerű tünetei lennének, mindenképpen tisztázzuk az orvosokkal, hogy érintkezhetett-e szennyezett vízzel, úszómedencével. Életet menthetünk ezzel!
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/41. számában)
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
