Őszintén szólva, a cím véletlenül fogalmazódott meg bennem. Lehetett volna a hová lett a kompromisszum, nagy kérdőjellel. Mert az, ami ma történik, rávilágít arra, hogy a 21. század embere habitusában alig különbözik kőkorszaki elődeitől. Konfliktus, sérelem esetén ugyanúgy egymásnak estek az emberek, mint ma, csak az eszközeik változtak.
Ezt, még ha nem is teljesen igaz, akkor is ki kell mondani, és a magas lóról az illetékeseket, Putyint, Zelenszkijt, Bident, s vele az összes nyugati vezetőt, és zsebkendőnyi országunk aktuális elöljáróit igenis néha le kell rántani a porba.
Nem tisztem megítélni, kinek van igaza. Részrehajlás nélkül nem is igazán lehet. Jól tudom persze, ki az agresszor, hiszen a csapból is ez folyik.
Bármennyire rühellem az oroszokat. Hiszen látni, mire mentünk az ostoba szankciókkal (is). Jó, azt eddig is gondoltam, hogy ez az Európa kicsit más, valahogy nem echte európai, de, hogy szuicid hajlammal rendelkezne, nos, ehhez éppen a jelenlegi helyzet tartja a tükröt. Mert ahelyett, hogy kiegyeznének az oroszokkal, öntik az olajat arra a bizonyos tűzre. A nagy testvérnek nem tudnak, vagy nem is akarnak ellentmondani. Hű példa erre Scholz kancellár hallgatása a gázvezetékek kapcsán. Ezen el is töprengtem, mivel egyrészt kedvelem a németeket, de hogy a mai német vezetés mennyire német, talán annyira, mint én francia.
De hagyom a szöveget, mert mit mond Biden? Bejelentésére, mely szerint a háború befejezése csakis az oroszok kezében van, a többi nyugati vezető szinte biztosan egyetértően hétrét görnyed, hiszen annyira kifizetődő bólogató Jánosoknak lenni.
Ha valaki, ő aztán nem a diplomáciai képességeiről híres. Sőt. Olyan nagy dolog megadni a jogokat a nemzetiségeknek vagy engedni a területi követeléseknek? Tudom, a területi integritás, meg mindenféle nemzetközi, meg ki tudja még milyen egyezmények. De akkor is.
Az érdekes, hogy ugyanezekért a fellengzős jelszavakért most a Nyugat világháborút kockáztat. Hogy tárgyalóasztalhoz üljenek? Miért is? Hiszen könnyebb elnyújtani az ukrán nép szenvedését. És természetesen könnyebb azon töprengeni, hol, hogyan, miként takarítsuk meg a villanyt, fűtést, minden egyebet, mint ahogy tesszük mi is, egy olyan ország lakói, ahol a béke helyett a mobilizáció lehetőségét vetik fel. Annyira szeretem ezt a kékkönyves miniszter urat. Köszönjétek az oroszoknak! – mondják, de ezt csak magunknak köszönhetjük.
Végezetül csak azt tudom mondani: a háború befejezéséért mindkét félnek tennie kell. És ezt fegyverekkel aligha lehet megoldani. Vagy igaza lesz Einsteinnek, aki azt találta mondani: „Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de azt igen, hogy a negyediket botokkal és kövekkel”. Félő, hogy az agresszorok igazsága ide vezet.
(Dóka Gábor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
