Agresszív csoport garázdálkodik a komáromi pályaudvaroknál

Agresszív csoport garázdálkodik a komáromi pályaudvaroknál

Verbálisan és fizikálisan is bántalmaztak embereket az elmúlt hetekben. A városi rendőrség és az önkormányzat közösen keres megoldást a problémára.

A komáromi városvezetés által tartott sajtótájékoztatón bemutatott felvétel magáért beszél: az Instagramra is feltöltött pár másodperces videón egy térdre kényszerített fiatal lányt az őt közrefogó csoport egyik tagja arcon rúgja. A felvétel a komáromi buszpályaudvaron készült nemrég, amelynek környékén – így a vasútállomásnál is – az elmúlt hetekben rendszeressé váltak a fényes nappal is elkövetett atrocitások. Egy agresszív csoport zaklat, megaláz, sőt, szélsőséges esetekben bántalmaz kamaszokat, valamint idős, illetve hajléktalan embereket is, akiket véletlenszerűen szúrnak ki. Az is előfordult már viszont, hogy egymással szemben váltak agresszív.

Kiskorú elkövetők

A csoport mérete folyamatosan változik, általában 8-20 emberből áll, de saját bevallásuk szerint voltak már 40-en is. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy döntően alapiskolás, 14-15 éves lányokról van szó, akik esetenként kiegészülnek egy-két fiúval is. A polgármester kihangsúlyozta, egyikük sem roma, túlnyomórészt komáromiak vagy a város környékéről származnak, sok esetben pedig nehéz családi körülmények között élő gyerekekről beszélhetünk, akik fölött a szüleik elvesztették az irányítást.

Hírdetés

A városi rendőrség már két hete intenzíven dolgozik az eseten. Ujj Ernő, a városi rendőrség parancsnokhelyettese elmondta, egyelőre kihágás alapos gyanúja alapján még vizsgálati stádiumban van az ügy. Az első bejelentést követően vált számukra nyilvánvalóvá, hogy egy egész csoporttal van dolguk. A tetteiket esetenként alkoholos befolyásoltság alatt követték el, s mivel kiskorúakról van szó, vizsgálják azt is, hogy miként juthattak ilyen italhoz. Ha bűncselekmény megalapozott gyanúja merül majd fel, az ügyet azonnal továbbítják az állami rendőrségnek. Kapcsolatba léptek az elkövető gyerekekkel és családjaikkal, illetve azokkal az alapiskolákkal, ahova ezek a kamaszok járnak. Prevenciós program keretében próbálják az iskolák diákjainak felhívni a figyelmét arra, hogy milyen kockázatokat rejt, ha ilyen csoport tagjai lesznek. Ezen felül legalább a konzultáció szintjén a gyámüggyel is kapcsolatba fognak lépni.

Keszegh Béla elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek és mindenki más biztonságban érezhesse magát az állomások környékén. Egyfelől arra kérik a sértetteket, hogy mihamarabb jelezzék az esetleges atrocitásokat az önkormányzatnak vagy a városi rendőrségnek. Szeretnék bővíteni a helyszínen levő kamerarendszert, ugyanis az esetek gyakran olyan helyeken történnek, amelyek nem állnak kamerás megfigyelés alatt, illetve arra kérik a polgárokat, hogy a jól látható területen várakozzanak. Mérlegelik, hogy segélyhívó karkötőket is kiosztanak, amelyek segítségével egy gombnyomással lehet jelezni, ha bajba kerül a viselője. Végül pedig igyekeznek azonosítani és kiemelni a csoportok hangadóit is, valamint pedagógiai-szociális segítségnyújtással szeretnék a tagokat visszavezetni a normális életbe.

Rossz közhangulat

A polgármester és a parancsnokhelyettes is többször kihangsúlyozták, minden bizonnyal a járványhelyzet okozta közfeszültség az egyik okozója ennek az agresszív viselkedési módnak. Keszegh Béla többször is érintette, hogy a fiatalok korcsoportja érzékeny közegnek számít, különösen ha az utcáktól kezdve a tévéhíradókig azzal találkoznak, hogy az emberek erőszakoan viselkednek egymással.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »