Aggódik az ENSZ az őrizetbe vett palesztinok magas száma miatt

Aggódik az ENSZ az őrizetbe vett palesztinok magas száma miatt

2023. 12. 01.

 Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala aggodalmát fejezte ki pénteken az izraeli hatóságok által őrizetbe vett palesztinok számának “drámai emelkedése” miatt, és vizsgálatot sürgetett az elfogott palesztinok kínzásáról szóló beszámolók ügyében.

Az ENSZ-hivatal tudomása szerint Izrael több mint háromezer palesztint vett őrizetbe a megszállt Ciszjordániában, illetve Kelet-Jeruzsálem területén a Gázai övezeti fegyveres konfliktus október 7-i kezdete óta. Közülük rekordmagas azok aránya, akiket vádemelés vagy bíróság elé állítás nélkül tartanak fogva.

Az utóbbi két hónapban hat palesztin rab halt meg izraeli fogságban, amire évtizedek óta nem volt példa ilyen rövid időn belül – emelték ki az ENSZ-hivatal jelentésében.

A Hamász szervezet Izrael elleni támadása nyomán az izraeli börtönökben raboskodó palesztinok a fogva tartási körülmények rosszabbodásáról számoltak be, így a többi között túlzsúfoltságról, élelemhez és ivóvízhez való korlátozott hozzáférésről, valamint a családtagok, illetve jogi képviselők látogatásainak korlátozásáról. Sokan a fegyőrök bántalmazásairól, illetve nemi erőszakkal való fenyegetésekről is beszámoltak.

“Az őrizetbe vett palesztinok számának nagyarányú emelkedése, a fogságban lévők bántalmazásáról és magalázásáról szóló beszámolók, valamint az alapvető tisztességes eljárás be nem tartásáról szóló értesülések komoly kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy Izrael betartja-e a nemzetközi humanitárius jogot és a nemzetközi emberi jogokat” – hangsúlyozta az ENSZ Emberi Jogi Hivatala.

Hírdetés

“Ki kell vizsgálni és meg kell állapítani a felelősségeket a hatósági őrizetben bekövetkezett halálozások, valamint az állítólagos kínzások és más visszás bánásmódok tekintetében” – tette hozzá.

Az izraeli büntetés-végrehajtási hatóság szerint a rabokat a törvényes előírásoknak megfelelően tartják fogva, a fegyencek halálozásának ügyében pedig vizsgálatot indítottak.

A Hamász és Izrael között létrejött ideiglenes tűzszünet keretében Izrael kiengedett a börtönből 240 palesztin nőt és fiatalt, akiknek több mint a felét törvényes vádak nélkül tartottak fogva. Az egyhetes tűzszünet ideje alatt az izraeli hatóságok 260-nál is több palesztint vettek őrizetbe Ciszjordániában a Palesztin Foglyok Egyesülete szerint.

Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint tízötzren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »