Afrikai püspök: a katolikus egyház is felelős Európa iszlamizációjáért

Afrikai püspök: a katolikus egyház is felelős Európa iszlamizációjáért

A püspöki szinódus kameruni tagja szerint, ha Európa elveszik, az egész kereszténység veszélybe kerül.

A szinódus tagjai nem foglalkoznak az európai őshonos lakosságot sújtó demográfiai válsággal, pedig ez egy olyan probléma, amelynek komoly kihatása lesz a jövőre”

– nyilatkozta Andrew Nkea Fuanya a National Catholic Register című amerikai újságnak.

A kameruni Mamfe püspöke, aki a katolikus egyház püspöki szinódusának tagja, hangsúlyozta, hogy a történelemben is láthatjuk, hogy amikor a katolikus egyház „aludt”, eltávolodott a Szentlélektől, akkor az iszlám kihasználta az adandó lehetőséget, és agresszíven benyomult a vákuumba, melyet a visszavonuló kereszténység hagyott maga mögött.

Fuanya testközelből ismerheti a radikális iszlámot, hiszen Kamerun – két északi szomszédjával, Nigériával és Csáddal együtt – a Boko Haram nevű, az Iszlám Állammal szövetségesi viszonyt ápoló dzsihadista terrorszervezet befolyási övezetének epicentrumában helyezkedik el.

Hírdetés

Európa folyamatosan iszlamizálódik, és ez mind Afrikára, mind az egész világra negatívan hat”

– helyezte globális kontextusba az európai folyamatokat az afrikai püspök.

Fuanya az interjúban az egyenes és őszinte beszéd mellett is lándzsát tört:

Fontos, hogy a színtiszta igazságot mondjuk, egyértelműen fogalmazzunk, mert ha kételyekben hagyjuk a híveket, el fogják hagyni az egyházat.”

888.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »