A Szentszékhez akkreditált afrikai nagykövetek március 20-án részt vettek a vatikáni grottákban a pápa gyógyulásáért bemutatott szentmisén. Peter Turkson ghánai bíboros arra hívott, hogy „a megpróbáltatások ellenére tartsuk életben a reményt”.
Köszönetet mondtak Ferenc pápa péteri szolgálata tizenkét évéért, és könyörögtek mielőbbi gyógyulásáért a Szentszékhez akkreditált afrikai nagykövetek a Szent Péter-bazilika altemplomában található magyar kápolnában március 20-án, csütörtökön.
A diplomaták a Turkson bíboros, a Pápai Tudományos és Társadalomtudományi Akadémiák kancellárja által vezetett szentmisére gyűltek össze. Miután az afrikai bíboros Istenhez fordult, hogy adjon a pápának „a rábízott küldetés teljesítéséhez szükséges erőt”, a homíliájában a gazdag ember és a szegény Lázár evangéliumi történetéről elmélkedett. A szív megtérésére és a jóságra hívott. „A gazdag embernek egy próbatétellel kellett megküzdenie, a szegény Lázár jelenlétével az ajtaja előtt. Olyan próbatétel ez, amellyel képtelen volt szembenézni” – mondta a bíboros, hangsúlyozva, hogy „mindannyiunknak meg kell küzdenünk próbatételekkel az életünkben”.
A szentév a remény forrása
Arra buzdította az afrikai diplomatákat, hogy „imádkozzanak a Szentatyáért, hogy e megpróbáltatások ellenére növekedjen Istenbe vetett bizalma és reménysége”. „A mostani szentév során a pápa folyamatosan a reményre buzdít. Legyen ez a jubileumi év, amelyet a reménynek szentelt, számára is a remény forrása az Úrban” – fogalmazott Turkson bíboros.
Az afrikai kontinens szeretete a pápa iránt
Antoine Zanga, Kamerun szentszéki nagykövete közelségét és szolidaritását fejezte ki a pápának az egész afrikai kontinens egyháza nevében: „Az egészség ajándékát kérjük Ferenc pápának, és hálát adunk Istennek a Szentatya gyógyulásáért, akinek mindig szüksége van imáinkra.” „A hitünkben megerősödve tápláljuk a reményt, hogy az Úr talpra állítja szolgáját, hogy folytassa a rábízott küldetést, és imádkozunk, hogy a Szentatyának is legyen reménysége Istenben. Ferenc pápa volt az, aki megnyitotta a remény szentévét. Reméljük, hogy ő is részt vehet benne velünk, és le is tudja majd zárni” – tette hozzá a diplomata.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »