Miközben Washington és Moszkva a közel-keleti pozícióinak erősítéséért küzd, Peking már évekkel ezelőtt megtalálta azt a térséget, ahol labdába rúghat: a fekete kontinenst. A kínaiak most egy egészen új módszerrel próbálják magukhoz kötni Afrikát. A kísérlet helyszíne: Dzsibuti.
Amikor ez év áprilisában a kínai védelmi minisztérium bejelentette, hogy megkezdték az első tengeren túli katonai bázisuk építését, többen felvetették, hogy rövid időn belül Dzsibuti lehet majd a kínaiak afrikai kapuja. Nem is túloztak: a The Diplomat szerint ugyanis az Afrika szarván lévő kis ország valójában egy kísérleti terep, ahol a kínaiak első ízben válnak puszta nyersanyagbeszerzőből stratégiai partnerré.
Hogy miért esett a kínaiak választása éppen erre a negyed magyarországnyi, szegény afrikai országra? A válasz egyszerű: a térség többi országához képest Dzsibuti nem is annyira fejletlen, Eritrea, Etiópia és Szomália gazdasága jóval gyengébb. Ennél is fontosabb, hogy az ország a szomszédaihoz képest meglehetősen stabilnak számít. De még ez is elhanyagolható ahhoz képest, hogy Dzsibuti egy rendkívül fontos stratégiai útvonal mellett fekszik: a Báb el-Mandeb szoros a Vörös-tengert kapcsolja össze az Indiai-óceánnal, a perzsa-öbölbeli nyersolajat itt szállítják Európába a tankerek.
Az országban rejlő lehetőségeket persze már mások is felfedezték, meglehetősen gyorsan. A most épülő kínai bázis csupán 13 kilométerre van Camp Lemonnier-től, vagyis az Egyesült Államok afrikai parancsnokságának (USAFRICOM) egyik támaszpontjától, amelyet elsősorban terroristaellenes műveletek indítására használnak. Hasonlóan a japán haditengerészet kalózkodás elleni expedíciós kontingense is itt állomásozik. De Dzsibuti Olaszországgal és Franciaországgal is szerződéses viszonyban áll, így ezek az országok is állomásoztatnak katonákat az országban. A kínaiak Dzsibuti-politikája azonban napjainkra egyre sajátosabb formát ölt, amit most már több nagyhatalom is aggódva figyel.
Egy stratégiai játszma
Ugyan Kína és Dzsibuti már 1979-ben felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, a kínai jelenlét csak az elmúlt időszakban vált igazán láthatóvá a kis országban. 2012-től a kínaiak egyre több pénzt fektettek be: új kikötőt, két repülőteret építettek, majd egy vasút következett, ami Etiópia és Dzsibuti fővárosát köti össze, de számos más infrastrukturális projekten is dolgoznak most az országban. A The Diplomat elemzője szerint így a növekvő jelenlét valójában egy kísérlet a kínaiak részéről, melynek során arra kíváncsiak, hogyan tudnak tartósan jelen lenni egy olyan országban, ahol a helyi lakosság örömmel fogadja őket.
Kínának azonban a helyi lakosság biztonságánál van egy sokkal fontosabb célja is, ez pedig a 21. századi tengeri selyemút nevű stratégiai kezdeményezés, amely a Távol-Kelet és Európa közti vízi közlekedést biztosítaná, Dzsibuti ennek lenne az egyik fontos állomása.
„Ebben az összefüggésben a Dzsibutiban épülő haditengerészeti bázist úgy kell tekinteni, mint egy szerény lépést egy hosszabb és jelentősebb úton, ami Kína nemzeti, globális és katonai törekvéseinek megvalósítására irányul” – mondta a lapnak Assaf Orion, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének elemzője.
Akik örülnek a kínaiaknak…
A külügyi lap szerint Dzsibutiban kétségtelenül lelkesednek a kínai befektetésekért, amiket sokszor egyenesen mentőkötélnek tekintenek, ami kihúzhatja az országot a mostani helyzetből, ami korántsem ad okot az elégedettségre. Az UNICEF adatai szerint az ország lakosságának 40 százaléka létminimum alatt él, több mint 60 százalékos a munkanélküliségi ráta, sőt minden negyedik embert veszélyeztet az éhínség.
Az MCA Dzsibuti nevű építőipari cég vezetője, Ali Elmi Ahmed például az Etiópia és Dzsibuti közti útépítések pozitív hatásaiban bízik, hiszen Etiópiának nincs kijárása a tengerre. S bár a helyi termelők és a logisztikai cégek csak közvetetten profitálhatnak a kínai befektetésekből, ők is abban bíznak, hogy végül mégis hasznot húzhatnak a regionális integrációból. Ezért a cégvezető abban bízik, hogy Peking befektetései végül win-win helyzetet teremtenek mind Kína, mind pedig Dzsibuti számára.
Hasonlóan látja a jövőt a Dzsibutiból származó Charmarke Abdoulkader is, aki a sokatmondó Kína–Dzsibuti Barátságért Egyesület főtitkára. Túl azon, hogy win-win partnerségnek nevezi a két ország viszonyát, még azt is megjegyezte, hogy a kínai befektetések egy lehetséges megoldást jelentenek a munkanélküliségi problémákra is, hiszen a különböző projektekbe bevont cégek állást adnak a fiatal munkakeresőknek.
…és akik kevésbé lelkesek
A rengeteg kínai befektetés azonban korántsem nyerte el mindenki tetszését. Ők azzal érvelnek, hogy ha Dzsibuti hagyja, hogy Kína főszerepet játsszon a katonai, tengerészeti, légi közlekedési, közúti és vasúti ágazataiban, az egy szerencsejátéknak is tekinthető, hiszen így az ország kvázi-függőségbe kerülhet Pekingtől.
Így Philippe Danieau, a CMA CGM Dzsibuti vezérigazgatója – ez az egyik legnagyobb logisztikai cég az országban – szerint itt a fő probléma az, hogy az országának a gazdasága a kikötőjétől függ, az itteni forgalom 80 százalékát a szomszédjuk, Etiópia adja. A kínai befektetések éppen az etióp fővárossal való összeköttetést biztosítják, ami csak erősíti az ország logisztikai kapu-szerepét. Így a kikötőfejlesztések lényegében Dzsibuti sérülékenységéhez fognak vezetni, hiszen ha az etiópian növekedés lassulna, a logisztikai szolgáltatások iránti csökkenő kereslet katasztrofális következményekkel járna az ország számára.
És ez még mind semmi: Dzsibutit valaha több ország is finanszírozta, ma már egyedül Kína biztosítja ezt. „Nagy a kockázata annak, hogy ha Dzsibuti nem tudja időben visszafizetni a kölcsönöket, akkor az infrastruktúra tulajdonjoga a kínaiak kezébe kerül azzal a jövedelemmel együtt, amelyet ezek termeltek” – foglalta össze a problémákat az üzletember.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
