Czirják Ráhel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat afrikai programjainak koordinátora, a nemzetközi kapcsolatokért felelős munkacsoport munkatársa személyes hangvételű írásában arról vall, mit jelent számára az afrikai emberekkel való találkozás, és hogy miért fontos a szeretetszolgálat jelenléte Afrikában. Az írást a karitatív szervezet december 26-én tette közzé honlapján.
„Afrikai munkámban a számtalan apró emberi történet, találkozás, élmény az, ami a legtöbbet jelenti számomra, mert Afrikába nemcsak adni megyünk: mi is kapunk, nem is keveset” – vall Czirják Ráhel, a Máltai Szeretetszolgálat afrikai programjainak koordinátora.
Gyakran érkezik hozzám a kérdés, hogy mit keres egy magyar lány Afrikában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó csapatának tagjaként én koordinálom az afrikai projektjeinket, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakmai tervezés, a kivitelezés támogatása és a tereplátogatás is a feladataim körébe tartozik. Tizenéves korom óta az volt a vágyam, hogy ezzel a területtel foglalkozhassam, és a szeretetszolgálatnál ez megadatott. A máltaiak Afrikában folyó tevékenységét az egyetemi éveim alatt ismertem meg, amikor szakdolgozatomhoz Solymári Dániellel – jelenlegi főnökömmel – készítettem interjút a szervezet 2012-ben, Kiberában megvalósult projektjéről, melyben illemhelyeket, zuhanyzókat és tiszta ivóvíz vásárlását biztosító, úgynevezett szanitációs központot építettek. Az élet izgalmas fordulata, hogy a projekt harmadik ütemének már én lehetek a vezetője.
Az internet korában abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy a világháló segítségével minden ismeret a rendelkezésünkre áll, bármit elintézhetünk, így a fizikai jelenlét eljelentéktelenedik. De ez nagy tévedés! Emberek vagyunk, úgyhogy a személyes interakció olyan többletet tud nyújtani, ami internetes kapcsolattal nem pótolható. Az afrikai terepmunka olyan hatással van rám, mint amikor egy pohár vízbe pezsgőtablettát dobunk: amikor kint dolgozom, olyan inspiráló a hely, az emberek, a rengeteg inger, hogy máskor nem tapasztalt módon felpörgök. Rengeteg kreativitás szabadul fel bennem, nagyon sok új ötlet és hatékony megoldás születik helyben. Ilyen hatást nem tud egy e-mail vagy egy online megbeszélés kiváltani. Ehhez az kell, hogy belenézzek a kinti kollégáim szemébe, hogy ott lehessek a nyomornegyedben, ahol a projekt konkrétan zajlik.
Hiszen sok dolog csak így érthető meg. Mert bármennyit olvashatok és készülhetek szakmailag a feladatra, csak személyesen ismerhetem meg a helyiek gondolkodásmódját vagy a tényleges körülményeket. Ez az egyik legjelentősebb tapasztalatom, túl a hatodik kiutazáson.
A jelenlétünk a program résztvevőinek és kinti partnereinknek is fontos. Ezzel fejezzük ki, hogy fontosak a számunkra, illetve így adunk hangsúlyt a projekteknek, jelenlétünk egyfajta hitelesítés is. Amikor például elkezdtük a repatriációs program hírét terjeszteni Kiberában, és vártuk a pályázók jelentkezését, nagyon sokan szkeptikusan álltak hozzá a korábbi rossz tapasztalataik és a gyakori átverések miatt. Sokan csak akkor kezdtek el tényleg hinni a hazaköltözés lehetőségében, amikor a kenyai kollégákkal együtt velem is találkoztak. A nyomornegyedben élők akkor azt mondták: „ha fehér ember is van velük, akkor komoly a dolog ”.
Ennek a programnak már a gyümölcse is beérett: 2023 szeptemberében láthattam Kisumuban, a Viktória-tó közelében lévő vidéki központban, hogy a nyomornegyedből való visszatérést célzó elképzelésünk sikeres, és a vidékre hazaköltöző családok valóban megtalálták a helyben boldogulás lehetőségeit. A résztvevők kétnapos találkozón osztották meg egymással a tapasztalataikat megküzdéseikről, és ami a legfontosabb, a jövőbeli elképzeléseikről. Az esemény egyik csúcspontja az volt, amikor a program öt legsikeresebb vállalkozója egy kerekasztal-beszélgetés során mesélte el, hogyan értek révbe új otthonukban. Több mint hetvenen hallgattuk lelkesítő beszámolóikat.
Az egyik leginspirálóbb történet a sok közül a program legsikeresebb vállalkozójáé. Patrick egy idősebb férfi, felnőtt gyerekekkel. Második felesége elhunyt, így egyedül költözött vissza vidékre. A program keretében egy kisboltot nyitott, ahol a rizstől a szappanon át a cukorkáig mindenfélét árul. Patrick hamar felmérte, hogy sokan járnak dolgozni a kisbolt környékére, és nincs hol enniük. Ezért kifőzdét nyitott. Mivel eredeti szakmája asztalos, így a közelben élő öccsével beindítottak egy helyben kitermelt trópusi fákat megmunkáló műhelyt is. Emellett elkezdtek vályogtéglát és faszenet előállítani. Amióta februárban meglátogattuk, nyitott egy kukoricadaráló üzemet is, ami azért fontos, mert a kukoricaliszt a kenyaiak étkezésének fő alapanyaga. Az egyik vállalkozásából származó profitot egy újabb vállalkozás beindításába fekteti. A bevételeiből pedig újabb földet tudott vásárolni, és ezen építkezett is. Patrick valóban sikeres üzletembernek bizonyult. De talán még ennél is fontosabb a hozzáállása, hogy a közösséget szeretné szolgálni munkájával. Emlékszem rá a kiválasztási folyamat időszakából is, mert szívügye volt a fiatal generáció: az első interjúja során kifejtette, hogy célja példát mutatni az ifjabbaknak abban, hogy vidéken is lehet sikeresen dolgozni, hogy ott is meg lehet élni. Ebben aktívan segíteni is akar nekik, mentorálni szeretné őket. Patrick visszatérve a nyomortelepről ezt a küldetést valósítja meg.
A Kisumuban tartott kétnapos találkozóra a legtöbb résztvevő több órás utat tett meg az esőben motoros taxival, olyan helyekről, ahol alig lehet egyáltalán közlekedni. Az édesanyák pedig kis gyermekeikkel – akár pár hónapos csecsemőkkel – érkeztek, hogy aztán a két napos képzésen és tapasztalatcserén kisbabával a karjukon vegyenek részt. Micsoda elképesztő erő és odaszántság! Egy asszony elmesélte, hogy Kiberában állandóan beteg volt, így a pénzének nagy részét gyógyszerekre kellett költenie. De mióta hazaköltözött vidékre, a tisztább környezet miatt a betegségek is elmúltak, meggyógyult. Másnak az alkoholbetegségből sikerült kilépnie a környezetváltozásnak és a saját vállalkozása miatti felelősségérzetnek hála. Őket hallgatva az az érzés töltött el: most valami tényleg fontosnak – sorsok változásának – a részese lehetek.
A fővárosban, Nairobiban lévő egyik nyomornegyed, Kiberában a Mashimoni általános- és középiskolában komplex vízügyi és higiénés projekt zajlik a vezetésünkkel. A munka számomra legkedvesebb része, amikor a gyerekekkel találkozhatom. A nagyobbak közül többeket már arcról felismerek. Velük sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan élünk itt Európában, mekkora a lakásom, mi van a családommal, és hogy ők hogyan élnek. A legkisebbekkel leginkább szavak nélkül kommunikálunk, ugyanis ők még nem nagyon beszélnek angolul – én pedig még nem tudok elég jól szuahéliül. Úgyhogy először széles mosolyok kíséretében integetnek felém, aztán közelebb merészkednek, a legbátrabbak megtapintják a hajamat, bőrömet, amit izgatott kacagás szokott követni. Ezen a szégyenlősebbek is felbátorodnak és ilyenkor leggyakrabban egy csapat nevetgélő, csillogó szemű apróság sűrűjében találom magam. Afrikai munkámban ez a számtalan apró emberi történet, találkozás, élmény az, ami a legtöbbet jelenti számomra, mert Afrikába nem csak adni megyünk: mi is kapunk, nem is keveset.
A mashimoni iskolában zajló fejlesztésünk rendkívüli jelentőségű, hiszen ezeknek a gyerekeknek az egyetlen lehetősége arra, hogy kikerüljenek a nyomortelepről, a tanulás. Az iskola tisztavíz-ellátásának hosszú távon való megoldása nem csak a gyerekek, de a közelben élők számára is biztonságot jelentene. Higiénikus mosdókat alakíthatunk ki az iskolában, emellett a fennmaradó vizet az intézmény értékesítheti, tiszta vizet biztosítva a családoknak étkezéshez, főzéshez, fürdéshez, valamint a bevételből megfizethetik a tanárokat és oktatáshoz szükséges fejlesztéseket végezhetnek.
A Csöppnyi segítség Afrikában elnevezésű programunk támogatásával bárki hozzájárulhat, hogy a nyomorban élő gyerekeknek legyen jövője Afrikában. A programot az adomanyozz.hu oldalon keresztül lehet támogatni. Akár már 2500 forint is hatalmas segítség lehet. Munkánkról bővebben ITT adunk hírt.
Szerző: Czirják Ráhel
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
