Afrikába küldheti az elutasított migránsokat Németország

Drákói szigort vezetne be a menekültügyi hivatal által elutasított, de még mindig Németországba tartózkodó bevándorlókkal szemben a CDU-s Thomas Strobl baden-württembergi tartományi belügyminiszter, aki közel félmillió migránst akar átköltöztetni egy Egyiptomban épülő hazatelepítési központba. A konzervatív politikus a hazautazó bevándorlóktól megvonná a tartózkodási engedélyt, az iratok nélküli migránsoknak pedig nem adna szociális támogatást.

Megoldódhat a migrációs központ által elutasított migránsok sorsa: Thomas Strobl tartományi belügyminiszter 2017-ben Egyiptomba szállítaná azokat Németországba érkezett bevándorlókat, akiknek hatósági döntés értelmében nincsen többé joguk az országban tartózkodni – közölte Strobl egy vasárnapi interjú során.

“2017-ben legalább 500 ezer olyan migráns él majd Németországban, akiknek jogilag nem ebben az országban lenne a helyük” – hangsúlyozta. Szerinte a bevándolról nem a német állampolgárok gondjai, át kell őket költöztetni valahova vagy ki kell őket utasítani az országból. Strobl kedden hivatalosan is bemutatja majd az “Akinek nincs tartózkodási joga, mennie kell” című kitelepítési javaslatát a CDU színpadán, melyet a december eleji konzervatív pártkongresszuson is megvitatnak majd.

Lecsapnak a hazautazó és a papírok nélküli migránsokra

A konzervatív politikus ötletében persze vannak jogi kiskapuk: ha egy migránsnak nincsenek papírjai, gyakorlatilag lehetetlen kiutasítani az országból. Strobl ezért azt kezdeményezi, hogy az “ismeretlen” bevándorlóktól vonják meg a szociális támogatásokat és munkavégzésüket is akadályozzák meg.

Azoktól a migránsoktól is elvenné a menekültstátuszt, akik köztudottan sokszor utaznak haza szülőföldjükre. ”Bárki, aki képes arra, hogy hazavezessen abba az országba, ahonnan azért menekült el, mert élete állítólag veszélyben volt, elveszíti a tartózkodási engedélyét. Nem toleráljuk a migráns-shoppingot” – jelentette ki.

Hírdetés

Azokat az embereket is kiutasítaná, akiket addig azért nem lehetett elküldeni, mert betegen érkeztek az országba. Strobl szerint ők már nem használhatják ezt az ürügyet, hiszen a Németországban töltött idő alatt orvosi ellátásban részesültek és meggyógyultak. Aki a felszólítások ellenére sem hajlandó elhagyni az országot, azt várhatóan bezárják majd.

Egyiptomban épülhet a német migránsok új otthona

A konzervatív politikus megoldásképpen egy Egyiptomban épülő bevándorló-szállást tervez építeni, ahova nem csak a Földközi-tengerről érkező migránsokat szállítanák, hanem a Németországból kitelepített, elutasított menedékkérőket is.

Szerinte jó esélyük lehet arra, hogy megállapodjanak Egyiptommal. A tervezett szállás tökéletes megoldás lehet azok számára, akik valamiért titokban akarják tartani személyazonosságukat vagy akiket szülőföldjükön üldöznek. A kitelepítési munkálatokhoz Afganisztánban állomásozó német katonákat vetne be, akiket az osztrák és svájci határnál is bevetne.

Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Ursula von der Leyen védelmi miniszter, Thomas Strobl elnökhelyettes, Peter Tauber főtitkár és Volker Bouffier hesseni tartományi miniszterelnök a CDU berlini elnökségi ülése előtt, 2016. november 20-án. A német sajtó szerint az ülésen Merkel bejelentette, hogy ismét pályázik a CDU elnöki tisztségére és kancellárjelöltként kíván indulni a 2017-es német parlementi választásokon


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »