Afgánok és szírek összecsapása – aztán együtt támadnak a német katonákra

Tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson a németországi Lipcsében, a csütörtök este történt összecsapásban nagyjából kétszázan vettek részt a Szászország tartományi nagyváros rendőrségének pénteki közleménye szerint. Rátámadtak a biztonsági őrökre és a német hadseregnek (Bundeswehr) a helyszínen dolgozó – a biztonsági őrök munkáját támogató – katonáira is.

Az eddig napvilágra került információk alapján a tömegverekedés úgy tört ki, hogy egy 17 éves afgán menedékkérő fiú késsel megfenyegetett egy 11 éves szíriai kislányt, aki a nagybátyjához szaladt. A rokon felindultan kérdőre vonta az afgán fiút, amiből előbb dulakodás lett, majd tömegverekedés.

A verekedők különböző eszközöket – botot, ágylábat, ágybetétlécet – ragadva rontottak egymásnak. Rátámadtak a biztonsági őrökre és a német hadseregnek (Bundeswehr) a helyszínen dolgozó – a biztonsági őrök munkáját támogató – katonáira is.

Az összecsapásban több ember megsérült, köztük a Német Vöröskereszt (DRK) két munkatársa.

A rendőrség csak nagy erők bevetésével tudta helyreállítani a rendet. Hat afgán állampolgárt őrizetbe vettek, őket garázdasággal gyanúsítják. Köztük van a késsel fenyegetőző fiatal is. A rendőrséghez több feljelentés is érkezett testi sértés miatt, a konfliktust kirobbantó afgán fiút pedig kényszerítés – erőszakkal fenyegetés – bűncselekménye miatt jelentették fel.

Hírdetés

A tömegverekedés a lipcsei nemzetközi vásár egyik pavilonjában történt, amelyben több mint 1800 menedékkérőt helyeztek el, köztük nagyjából 900 szíriai és 250 afgán állampolgárt.

Sajtóbeszámolók szerint miután a rendőrök szétválasztották a verekedőket, az afgánok megtagadták, hogy visszamenjenek a szállásra, és a csarnok előtt, a szabadban töltötték az éjszakát.

Az átmeneti szálláson hétfőn is volt egy kisebb összetűzés, akkor irániak és marokkóiak csaptak össze.

Németországban nem először fordult elő tömegverekedés. Több alkalommal etnikai alapon szerveződő csoportok csaptak össze. Ezért a Szászországgal szomszédos Türingiában – ahol ugyancsak történtek már tömegverekedések – a tartományi kormány felvetette, hogy a menedékkérőket nemzetiség szerint elkülönítve kellene elhelyezni.

pbm kst kvs hgp


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »