Látszólag derült égből villámcsapásként ért mindenkit a hír, hogy a tálibok el-, egészen pontosan visszafoglalták Afganisztánt, miután az amerikai csapatok úgy döntöttek, hogy nem exportálják többé a demokráciát a világ egyik legszegényebb országába. Húsz év alatt sem sikerült nyugati mintájú államot faragni a területből (hogy mennyire voltak őszinték a próbálkozások, szintén kétséges), amely jól tükrözi ezeknek az akcióknak a hatásfokát.
Sokatmondó, hogy még 2016-ban is a világ legkorruptabb országai között tartották számon*, pedig akkor már 15. éve tartózkodott ott a "felvilágosult" Nyugat. Őszintén szólva kecsegtető lenne abba az irányba elvinni a publicisztikát, hogy vajon miket tettek, vagy nem tettek ott az amerikaiak (főleg a tetemes mennyiségű ópiumkészletekkel, hiszen talán ez az egyetlen értékes dolog, ami ott van), de e helyett inkább egy saját véleményem alapján pontokba szedett globális képet szeretnék az olvasók elé tárni.
1. A bideni ígéret
Sok rosszat lehet és kell is mondani Joe Bidenra, de az biztos, hogy korábbi (2021 áprilisi) ígéretét betartva tényleg kivonták a csapatokat Afganisztánból, méghozzá az eredetileg bejelentett szeptemberi határidőnél hamarabb. Ez pontosan eggyel több teljesített ígéret annál, mint amivel Donald Trump hülyítette az embereket.
Az amerikaiak szinte olyan sebességgel hagyták el az országot, hogy az ember joggal gondolhatja, hogy csapatkivonások helyett inkább hanyatt-homlok menekülés történt. Hogy mégis milyen megfontolások alapján döntött Biden úgy, hogy húsz év után elhagyják az országot, nem teljesen világos, ám ez egyszer jó döntést sikerült hoznia.
2. A demokráciaexport kudarca
Sokan húztak párhuzamot a vietnámi háború és az afganisztáni misszió között, teljes joggal. A hasonlóság tényleg akkora, hogy kiszúrja az ember szemét, még a kivonulásnak is voltak szinte teljesen azonos momentumai, csupán a földrajzi terep volt más. Persze az ember nem az a fajta, aki tanul a történelemből, vagy bármi másból, így szükségszerűen ismétlődnek események, s minden bizonnyal nem ez volt az utolsó demokráciaexport az Egyesült Államok történetében.
Az arcátlan nyomulásnak paradox módon az egyre elharapódzó belső feszültségek vethetnek véget, amikor már akkora lesz a társadalmi és belpolitikai válság, hogy egész egyszerűen nem jut erejük a hasonló külső háborúkra. Hogy ez valaha megvalósul-e és milyen formában, a jövő zenéje, de valószínűsíthetően nőni fognak az USA belső problémái.
3. Az "arab tavasz" hazugsága
A második pontból következik a harmadik, miszerint a demokráciaexport még akkor sem működne, ha nemes célok vezérelnék, és nem azok az alantas célkitűzések, amelyek az ilyen missziókat kikövezik. Obama idején sorra romba döntötték a Közel-Kelet államainak vezetését, amelyek nem voltak ugyan demokratikusak, de valljuk be, nem is kellett annak lenniük. A nyugatról távvezérelt "arab tavasz" csak addig tudta, mit kell csinálnia, amíg a diktátorokat elűzték, utána szélesen tárta szét karjait a következő lépéseket illetően. Az eredmény pedig instabilitás, az életszínvonal és a közbiztonság visszaesése volt.
A társadalmi villongások, a destabilizáció miatt és a jobb élet reményében milliók indultak útnak Európába, ahol az akkor már javában eszkalálódott etnikai problémák ellenére tűzparancs helyett tárt karokkal fogadták a jövevényeket (egy kis belpolitikai vonatkozást belecsempészve, ez volt az az időszak, amikor az álszent Fidesz sem lépett fel a bevándorlás ellen, mert még nem tudták, saját uralmi szempontjukból mi lenne a kedvező lépés). Nagy részük bűnöző (mármint a jövevényeknek, de aki a Fideszre értette, az is teljesen érthető), terrorista, vagy olyan "forradalmár", aki szerint "jó buli" volt az "arab tavasz", de az utána bekövetkező káosz már nem tetszett neki, így inkább jobbnak látta lelécelni.
Egyszerűbben fogalmazva, a keleti népek lelkületéhez egyáltalán nem illik a (liberális) demokrácia semmilyen formája, aki pedig mégis ezzel kísérletezik, az vagy bolond, vagy szándékosan rombol. A progresszív Nyugat és csatlósaik – élükön a Momentummal – látszólagos őszinteséggel értetlenkednek, hogy mégis hogyan juthattak hatalomra, illetőleg ilyen hamar hatalomra a "kirekesztő" tálibok Afganisztánban. A válasz meghaladja a szellemi képességeiket, hiszen el sem tudják képzelni, hogy léteznek olyanok, akik ilyen antidemokratikus erőket támogatnak, pedig hogyne lennének!
4. Jöttek, láttak, győztek!
Húsz év türelemjáték után a tálibok pár hét alatt elfoglaltak egy Magyarországnál több mint hatszor nagyobb államot, úgy, hogy az expedíciós csapatok tűzzel-vassal vadásztak rájuk az elmúlt években. Ez a nyilvánvaló helyismereti előny mellett sokkal inkább jellemzi az afgán lakosság mentalitását, semmint a tálibok katonai géniuszát. A gyors és gördülékeny sikerek csak együttműködő népességgel működnek, valódi ellenállással nem sokat találkozhattak. Kabult lényegében harc nélkül foglalták el, az a kevés afgán pedig, akik nyugati oldalon harcoltak, vagy nyugatbarát mentalitást folytattak, az amerikaiakkal együtt elmenekültek, vagy a repülőgépről lógó embereket látva inkább azt mondhatjuk, hogy próbáltak elmenekülni. Ezek helyében amúgy nem lennék. Vélhetően kegyetlen büntetés vár azokra az afgánokra, akik az amerikaiakkal működtek együtt akár tolmácsként, fegyveresként, vagy bármilyen más módon. Nyilván az USA által patronált nyugati bábkormány sem a semmiért menekült el, Asraf Gáni jelen állás szerint az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik.
Ha pedig igazán gúnyos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy Afganisztánban ezentúl nem lesz LMBTQ-propaganda, pedig az amerikai misszió még júniusban is fontosnak érezte az afgánok érzékenyítését. Biztosan nagy volt rá az érdeklődés…
5. Európa helyzete
Aki úgy gondolja, hogy minket ez az egész nem érint, téved. Egyrészt a külpolitikai tisztánlátás mindig szükséges, másrészt Európa annyira instabil, hogy lassan minden megrengeti. Az afgán helyzet könnyen idézhet elő új menekülthullámokat (helyesebben fogalmazva inkább felkérősítheti azokat, mert a migráció sajnos sosem állt teljesen le), s ne legyenek kétségeink: Európa vezetői ugyanolyan impotens módon fognak hozzáállni a kérdéshez, ahogy eddig. Ezzel pedig vissza is kanyarodtunk a publicisztika egyik első megállapításához, miszerint az ember nem tanul semmiből.
Mondanám, hogy Magyarország természetesen nem kér a menekültekből, ami így is van, de azt semmi nem biztosítja, hogy így is lesz. A Fidesz "megvédjük az országot" propagandája ugyanis több sebből vérzik, az pedig, hogy eddig nem történt tömeges áttörés a déli határon, az önfeláldozó magyar katonának, rendőrnek és mezőőrnek köszönhető, nem a kormánypárti politikusoknak.
6. Összegzés
A rekordidő alatt bekövetkezett tálib győzelem az Egyesült Államok és úgy általában a nyugati demokráciaexport teljes csődje. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a távoli háborúk, amelyeket általában "igazságszolgáltatás" gyanánt szoktak csúfolni, egyáltalán nem szolgálják senki érdekét egy szűk és őrült hatalmi elitet kivéve. Nem szolgálták az amerikai katona, az amerikai polgár érdekeit, az afgánokét sem, de a magyar részvétel is teljesen indokolatlan és felesleges volt. S, hogy ezután merre tovább, Egyesült Államok? Hamarosan kiderül.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* A Transparency International adatai alapján
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
