Áfacsalási ügy: furcsa vádirat született

Áfacsalási ügy: furcsa vádirat született

Különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt emeltek vádat 29 személy ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kis-, illetve nagykereskedelmével foglalkoztak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bő két évvel ezelőtt, 2015. január végén számolt be az esetről a sajtónak, amikor két tucat magánembert vettek őrizetbe, és kétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsították meg őket. Idén májusban a Csongrád Megyei Főügyészség emelt vádat a gyanúsítottak ellen, a bírósági tárgyalás heteken belül megkezdődhet. Ám a Magyar Nemzet birtokába került vádiratból olyan kép rajzolódik ki, mintha a nyomozó hatóság valójában nem akarna az ügy végére járni. Jogi szakértők szerint ugyanis a vádirat aligha állja ki az igazságszolgáltatás próbáját. Igaz, a cégcsoporton már a felmentő ítélet sem segít, a hazai műszaki piacot azóta újraosztották.

A vádirat ugyanis lényegében arról szól, hogy hódmezővásárhelyi és budapesti székhelyű cégek, valamint az általuk üzemeltetett műszaki webáruházak – az Emátrix.hu, az Ármátrix.hu, az Electropark.hu és a Bemutatóterem.hu – hogyan csalták el az általános forgalmi adót egy szlovák „bukócégen” (a csalási láncolatban eleve feláldozásra létrehozott vállalkozás) keresztül.

Csakhogy egyáltalán nem vizsgálták a szlovák cég, az M-Elektro s. r. o. belföldi üzleti tevékenységét, holott a nyomozó hatóság szerint ennél a vállalatnál történt a fiktív értékesítés, amellyel lényegében az áfacsalás megvalósult.

A NAV a nyomozás során összesen 12 zsáknyi bűnjelet foglalt le a szlovák céggel kapcsolatban, ebből azonban az iratbontáskor már csak hétzsáknyi volt meg. Az adóhivatal nyomozói aztán csupán 54 dossziét vontak be az eljárásba, a többi dokumentumot figyelmen kívül hagyták, vagy irrelevánsnak minősítették és visszaadták a lefoglalást elszenvedőnek. A visszaadott iratokban olyan dokumentumok voltak, amelyek a tényleges szlovákiai belföldi eladást bizonyították: a szlovák társaság által kiállított céges és a webáruház lakossági ügyfeleinek számláit, valamint a futárszolgálatok dokumentumait, amelyeken az ügyfelek aláírásukkal bizonyították, hogy átvették a terméket. Sőt, a visszaadott akták tartalmazták a vásárlók által visszaküldött termékekkel kapcsolatos jótállási, illetve javítási jegyzőkönyveket is. Nem kis volumenről van szó, az M-Elektro ugyanis több mint 800 cégnek és 40 ezer magánszemélynek adott el ténylegesen árut.

Hírdetés

A lapunk birtokába került dokumentumok és egyéb bizonyítékok alapján egyértelműnek tűnik, hogy az adóhivatal valamiért nem tartotta fontosnak a szlovák cég belföldi eladásainak vizsgálatát, és az M-Elektro számára Magyarországról kiküldött termékeket lényegében egy az egyben a vádlottak által elkövetett áfacsalásnak könyvelte el, holott valós kereskedést folytatott a szlovák vállalat. (Az persze a bíróság dolga, hogy megállapítsa, a legális értékesítés mellett történt-e adócsalás is.)

http://mno.hu/

Az áfacsalással vádolt cégcsoport pénzügyi vezetőjével, K. Attilával a NAV a nyomozás során vádalkut kötött. Legfőképpen az ő vallomása alapján minősítették a nyomozók elenyészőnek a szlovák cég legális belföldi eladását. K. Attila ugyanis azt vallotta, hogy napi szinten 500-600 euró volt a legális értékesítés.

A lapunk birtokába került dokumentumok szerint azonban ennek tízszerese volt átlagosan a szlovák cég belföldi forgalma. A K. Attila segítségével kigyűjtött könyvelt adatok és a cégcsoport benyújtott áfabevallásai között több mint 9 milliárd forint adóalap volt a különbség, amely összeg megközelíti a vádban szereplő értéket, hiszen ennek az összegnek az áfatartalma adja a kétmilliárd forintot.

Ezt a különbséget valamiért az igazságügyi könyvszakértő sem „vette észre”. Pedig furcsa módon készült a szakvélemény, amelyet a könyvszakértő 2016. szeptember 22-én adott le a nyomozóhatóságnak. Ez a dokumentum ugyanis olyan adatokra hivatkozik, amelyek ezután, vagyis későbbi dátummal jöttek létre – ezt bizonyítja a fájlok létrehozásának a dátuma. Ilyen adatok voltak a magyarországi beszállító cégek elektronikus könyvelési iratai is, amelyekre a hatóság a vádat alapozza. Úgy tűnik, hogy a szlovák cég legális belföldi értékesítéseit igazoló bizonyítékokat valamiért a hatóságok nem vizsgálták, ezek pedig a vádat alapjaiban cáfolhatnák meg. Nagy kérdés, hogy miért indult több évig tartó jogi eljárás a cégcsoport ellen, ha a végén nagy valószínűség szerint egy független bíróság felmentő ítéletet lesz kénytelen hozni. Tény, hogy a cégcsoport az eljárás előtt a hazai műszaki piac 20 százalékát fedte le, a gyorsan fejlődő internetes kereskedésben pedig több mint 40 százalékos részesedéssel bírt, ezenkívül több milliárd forintos árukészlet és értékes ingatlanok voltak a vállalat tulajdonában. A bírósági eljárás azonban még hosszú évekig elhúzódhat, miközben az adóhatóság már elkezdte a cégek vagyonának potom pénzért való elárverezését. Bárhogyan végződik is az eljárás a bíróság előtt, a cégcsoport a piacra már nem térhet vissza. Nagy kérdés, hogy kinek állhatott érdekében a hazai műszaki piac újrafelosztása, és a főképpen Hódmezővásárhelyen található értékes ingatlanok megszerzése.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »