Ady Napok: 63 elsősnek adták át a Rákóczi Szövetség ösztöndíját Párkányban Vataščin Péter2025. 11. 19., sze – 15:15 Párkány |
A 32. Ady Napok nyitóünnepségén összesen 63 elsős tanulónak adták át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját szerdán, november 19-én az Ady Endre Alapiskolában. A szónokok az anyanyelvi oktatás és művelődés fontosságát hangsúlyozták.
A 32. alkalommal megrendezett Ady Napok rendezvénysorozatának nyitóünnepségén 63 elsősnek adták át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját, személyenként 10 ezer forintot, a párkányi Ady Endre Alapiskolában. Az ország egyik legnagyobb magyar tannyelvű alapiskolája az anyanyelvi oktatás és művelődés egyik bástyája a régióban, szerepe messze túlnő Párkány és környéke határain.
Bacsó Péter igazgató üdvözlő beszédében hangsúlyozta:
a felvidéki magyarság megmaradásának záloga a magas szintű anyanyelvi oktatás és a magyar kultúra, magyar szellem folytonossága. Ebben nélkülözhetetlen szerepe van az iskola és a szülők együttműködésének, miként annak a helyes és felelős döntésnek is, hogy a szülők épp a párkányi magyar tannyelvű iskolába íratták be gyermekeiket.
Bacsó egyúttal a Rákóczi Szövetség erkölcsi és anyagi támogatását is megköszönte, mert döntő szerepe van abban, hogy az anyanyelvi oktatás korszerű és piacképes legyen.
Iskola nélkül nincs kultúra sem
Eugen Szabó, Párkány polgármestere szerint
a mai, hektikus helyzetben egy stabil, hosszú távra tervező, színvonalas oktatási intézmény csak a fenntartó, azaz a város, a tanári kar és a szülők összmunkájával, valamint komoly támogatók segítségével működhet.
Épp ezért köszöni a Rákóczi Szövetség anyagi és szakmai hozzájárulását ahhoz, hogy Párkány magyar tannyelvű alapiskolája további évtizedekre erősítheti az alapokat, a tudás megszerzésének anyanyelvi bázisát. Mert mindezzel a város kultúrája és közművelődése is gazdagodik, közössége gyarapodik.
Alapélmény és értékteremtés
Petrovai László, a Rákóczi Szövetség stratégiai igazgatója üdvözlő beszédében kifejtette, hogy
a szövetség számára a szlovákiai magyar óvodák és iskolák megmaradása és fejlődése, az anyanyelvi oktatás stratégiai fontosságú. Miként az is, hogy a magyar kultúra és történelem, a magyar művelődés családokon belül is alapvető és meghatározó élmény legyen.
Mindezt a maguk eszközeivel, akárcsak jelképesen, de igyekeznek honorálni: mesekönyvekkel, könyvekkel, új iskolatáskával, és most egy szerény ösztöndíjjal.
Petrovai úgy fogalmazott, külön öröm számukra, hogy most Párkányban adják át az ösztöndíjakat, mert a város és környéke a határon túli magyarság megmaradása miatt kiemelten fontos és kedves hely. A nyitóünnepségen az elsős és a végzős, kilencedikes tanulók együtt léptek fel, zenés műsoruknak tapsolt a közönség. Az idei Ady Napokon történészek, oktatáskutatók és esztergomi tanárok tartanak majd interaktív előadásokat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


