Advent Úr-jövetelt és várakozást jelent. Egy új kezdet, új lendület lehetősége. S míg karácsonyra várunk, Krisztus második eljövetelére is várakozunk. Krisztus arcát akarjuk szemlélni. Felfedezni életünkben Isten kegyelmét és meglátni másokban is Őt magát.
Advent felkészülést és tudatosságot jelent. Tudom, mikor minek van itt az ideje. Tudom, mit kell előkészítenem, mit kell magamban rendbe tennem. Tudom, mi a feladatom, miben számítanak rám.
Advent az Úr eljövetelének ideje. Az isteni teremtő, alkotó, éltető, mindent megújító Ige, megtestesült egy személyben Jézus Krisztusban tetteivel, szavaival. Az egész Krisztus-esemény csúcsa a kapcsolat a teremtő és teremtmény között, de folytatódik a világ végéig az ember történetében, bennünk, akik befogadtuk. Jézus Krisztusnak eljövetele már folyamatban van. Inkognito érkezik, azokban az emberekben, akik rászorulnak a mi segítségünkre, szeretetünkre. Advent Jézus Krisztus eljövetelének aktualizálása, ezért kell lecsendesedni az Úr szava előtt.
Pál apostol azt mondja: „Az Úr közel van“ (Fil 4,4). Sokszor ott, ahol nem várnánk. Az örömteli meglepetés ott van, amikor az ember az erejének végén van és nem az üres semmiségbe esik, hanem az Isten karjaiba. S onnan más szemszögből látja az életét.
Gaudium et Spes AZ EGYHÁZ A MAI VILÁGBAN kezdetű konstitúciója az írja, hogy Jézus az, aki az ajtónál áll és zörget. Jézus eljövetele, megérkezése nemcsak az idők végezetével, nemcsak a saját földi életünk végével és az azt követő személyes ítélettel következik be. Jézus ma, minden nap, és egész nap zörget a szívünk ajtaján, és bebocsátást kér oda. Zörget az eseményeken keresztül, zörget a környezetünkben élő emberek szavai és tettei által, zörget az elcsendesedés és az imádság meghitt pillanataiban, amikor engedjük, hogy a lelkiismeretünkben – az ember ezen legrejtettebb magvában és szentélyében, ahol egyedül van az Istennel – az Úr szava visszhangozzék (vö. Gaudium et Spes, 16).
Sokszor nem akarjuk beengedni Jézust a szívünkbe, mert félünk tőle: félünk, hogy elveszi a szabadságunkat, hogy felforgatja az életünket, hogy kiveszi a kezünkből az irányítást. „Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják.”(Lk 12,35) – mondja Jézus. Az Úr Jézus az aktív várakozás lelkületére hangol minket Adventben. Nem a henyélő szolga alakját teszi példaértékűvé „Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” – olvasható Máté evangéliumában. (Mt 24,44)
Krisztus újbóli eljövetele bizonyos. Az Úr napja nemcsak a történelem végén, az idők végeztével köszönt be, hanem egyéni létünk is beletorkollik. Urunk Istenünk érkezik, ő a dicsőség királya – énekli a liturgia által az Egyház. De kik is valójában a királyok? Királyok voltak és azok, akik uralkodnak egy rábízott nép fölött – nagy tisztesség illette meg őket, de nagy felelősséggel is jár ez a tisztség. Főleg, hogy jól uralkodjon, és gondját viselje népének.
Adventben és karácsonyi időben ez életünk egy út lehet, amely a csillagot követi a sötét és fagyos éjszaka közepette; de még mindig az úton vagyunk. A „még nem“ és a „már igen“ között. És ettől az időtől kezdve hangzik el a meghívás is az örömhöz: „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! Emeljétek fel fejeteket!“ Ne hagyjuk meghallgatatlanul ezt a hangot. Isten meglátogat és találkozni akar az emberrel. Ez az adventi üzenet: várni őt, hogy találkozhassunk vele. Ez a találkozás örömteli kell hogy legyen.
Jelencsics Erich Gábor atya/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
